Két kapussal már könnyen megy
A St. Louis Blues rendelkezett a liga legjobb kapusduójával az alapszakaszban, miután mind Jaroslav Halak és mind Brian Elliott szenzációsan védett az egész szezon folyamán, és azzal a tizenöt shutouttal, melyet ők ketten elértek, NHL-rekordot állítottak be. Bár a megosztott munkának köszönhetően valószínűleg mindketten lemaradnak a Vezina trófeáról, mely a legjobb kapus érdeme, a második mérkőzés után mégis kijelenthető, hogy a Bluesnak mindkettőjükre szüksége van a győzelem kivívása érdekében.
A második mérkőzés első lövése rögtön gólt eredményezett, pontosabban öngólt. Marc-Eduard Vlasic, a San Jose védője ugyanis a saját kapujába varázsolta be a korongot, de mivel az NHL-ben az ilyen találatokat nem a vétkesnek írják fel, Vladimir Sobotkát tették meg gólszerzőnek, aki hazai részről utoljára ért hozzá a koronghoz a kínos megmozdulás előtt. Kedvezően indult tehát a találkozó a Blues számára, és Jaroslav Halak is folyamatosan eltüntette a lepkéskesztyűjében vagy a mamutja alatt a játékszert.
A második játékrész közepén azonban Halak váratlanul lesérült, de Ken Hitchcocknak szerencséjére nem kellett totálisan kétségbeesnie a meccs miatt, csupán Halak egészsége miatt aggódhatott. Érkezett Brian Elliott, aki ott folytatta, ahol kollégája az első másfél harmadot abbahagyta: nem engedett a Sharks játékosoknak egy pillanatnyi örömöt sem, és a hátralévő időszak mind a tizenhét lövését hárította.
„Az adrenalin ilyenkor átveszi az irányítást, megfeledkezel a testedről, csak kimész és játszol. Minden mérkőzésre úgy készülök, hogy játszani fogok, tehát nem mondhatni azt, hogy elkényelmesedtem volna a meccs előtt. Amikor esélyt kap az ember, készen kell állnia rá” – válaszolt Elliott az újságírók azon kérdésére, hogy mennyire nehéz volt felvenni a ritmust a meccs közepén. Elliott azonban kiállta a próbát.
Ahogy a Blues mezőnyjátékosai is, akik nem bízták a véletlenre, és az ajándékba kapott öngól mellett még kétszer megszólaltatták a góldudát a meccsen. David Backes és Andy McDonald voltak még eredményesek a hazaiaktól, T.J. Oshie pedig két assziszttal járult hozzá a Blues első playoff-győzelméhez 2004. április 12 óta, ami történetesen pont a Sharks ellen született akkor is.
A Zenészek kiegyenlítették a párharcot, de ezzel egyelőre nem lehetnek elégedettek, hiszen az első meccsen elvesztett pályaelőny miatt még mindig a Sharksnak áll a zászló. Mindenesetre megmutatták, hogy meg tudják ismételni az alapszakaszban nyújtott dominanciát a Sharks felett.
Jók a svédek a háznál
Bár a párharc kezdete előtt a kapus posztot tartották a címvédő legnagyobb előnyének a Washington ellen, egyelőre Braden Holtby, a Capitals portása mindenben felveszi a versenyt a sokat megélt Tim Thomasszal.
Holtby, aki Tomas Vokoun és Michal Neuvirth sérülése után lett felhívva a farmligából a szezon végére, nem mutatja eddig jelét, hogy a két kapus között lenne érdemi különbség, pedig a playoff-rutin hiánya is azt indikálta volna, hogy a nyomás alatt majd össze fog omlani. Míg az első találkozón csupán egy gólt engedett be, ami viszont vereséget is ért a fővárosi csatárok gólínsége miatt, addig a másodikon is csupán egyszer kapitulált 43 védés mellett dupla hosszabbítás után, ezúttal viszont a mezőnyjátékosok erőt tudtak meríteni robusztus munkásságából.
Alexander Ovecskinéknek az előző meccset is figyelembe véve öt harmadon keresztül jelentett megoldhatatlan akadályt a pakk átjuttatása Thomason, de a második játékrészben erre is sor került szombaton. A vezetésre volt még válasza a folytatásban a Bruinsnak, azonban csakúgy mint két nappal korábban, többször nem tudtak már túljárni Holtby eszén – igaz, csütörtökön nem is volt arra szükség, tekintve hogy a találkozó egyetlen találatát hosszabbításban szerezték a címvédő hazaiak.
Hosszabbítás most is volt, méghozzá kettő is, és a második ráadásra már igen csak berozsdásodott Capitals és Bruins játékosok már eltekintettek a szép játék erőltetésétől, és inkább a szimpla és váratlan megmozdulásokra törekedtek. Végül a fővárosiaknak jött össze a mindent eldöntő találat: egy támadóharmadban megnyert korongbedobást követően játszotta vissza a játékszert a kapu mögül Marcus Johanson svéd honfitársának, a hosszú kihagyás után az elmúlt hetekben visszatért Nicklas Bäckströmnek, aki megtalálta a rést a rövid oldalon, mely után a csarnok elhallgatott, miközben a Capitals-játékosok mind a jégre vonultak ünnepelni.
„Amondó lennék, hogy ez egy hosszú párharc lesz. Számunkra nagyon fontos volt, hogy megnyerjük ezt a meccset, és kiegyenlítsük a szériát, és pályaelőnnyel vágjunk neki a hazai mérkőzéseinknek. Nagyon boldogok vagyunk, de egy hosszú összecsapáson vagyunk túl, és mindenki nagyon fáradt és most pihenésre van szükségünk” – nyilatkozta a fővárosiak csapatkapitánya, Ovecskin, aki Troy Brouwer találatánál asszisztot jegyzett.
A csapatok tehát az amerikai fővárosban csapnak össze a következő két alkalommal, és ha Ovecskinék meg tudják lovagolni ezt a győzelmet, akkor nagy eséllyel térhetnének vissza a címvédő otthonába az ötödik mérkőzésre.
Kevés a koncentráció
A Phoenix Coyotes játékosai joggal lehetnek mérgesek magukra, hiszen amit sikerült az első mérkőzésen korrigálni, az most végzetesnek bizonyult számukra. A Prérifarkasok ezúttal is az utolsó percben, konkrétan 5.5 másodperccel a vége előtt engedték ki az egygólos előnyt a kezükből a Chicago ellen, mellyel a vendégek kiharcolták a hosszabbítást.
A Blackhawks játéka és a Coyotesra erőltetett nyomás alapján sok jelzővel lehetett illetni a Sólymok második egyenlítő gólját a találkozón, csak azzal nem, hogy megérdemeletlen lett volna. Patrick Sharp Bren Seabrook löketébe kapott bele a kapu előtt, mely lövés a 39. volt a rendes játékidő alatt, ami eltalálta Mike Smith kapuját, de azt megelőzően már 36 alkalommal hárított a kirobbanó formában védő kapus. Sharp finom mozdulatára azonban nem tudott időben reagálni Smith.
A ráadásban folytatódott a Chicago dominanciája a mezőnyjátékban, a győztes gólt mégis szinte a semmiből szerezték a Sólymok. Egy teljesen rutinfeladatnak tűnő korongkihozatallal adódtak problémái a Coyotes védőknek, majd a megkaparintott korongot egy gyors passz után Brian Bickell juttatta be Smith hálójába, kiváltva ezzel a Coyotes drukkerek fájdalmas sóhaját.
Smith még így is 46 védéssel zárta a mérkőzést, tehát sok rossz szó nem illetheti teljesítményét, főleg hogy a hosszabbításban esett találat előtt a védők nagyon könnyelműnek bizonyultak a játékszerrel. A csapatok Chicagóban folytatják a párharcot, és a Coyotes védelmének össze kell szednie magát, hogy ne csak Smithen álljon a Prérifarkasok győzelme.
Neil volt a hosszabbítás hőse
Az Ottawa nem esett bele még egyszer abba a csapdába, hogy csak négy bekapott gól után iratkozott fel az eredményjelzőre, mint az tették két nappal korábban Jason Spezzáék. Ahogy a pályán sem engedték többé a Rangers játékosoknak, hogy akkor ütközzék le őket, amikor csak akarják.
A játékosok kölcsönös őrlése mellett a második találkozó nem szenvedett hiányt az erőszak hokiban elismert egyéb formáiból sem– Matt Carkner Brian Boyle-lal akaszkodott össze a meccs elején, és a verekedést az Ottawa keménylegénye igen simán nyerte. Az összecsapás végső pofonját azonban egy szokatlan játékos szolgáltatta, Chris Neilt ugyanis az NHL-ben leginkább csak a verekedéseiről és a rengeteg büntetőpercéről ismerik. Azonban ahogy az alapszakaszban lőtt tizenhárom találata is mutatja, ő azon kevés fenegyerekek közé tartozik, akitől nem teljesen idegen a gólszerzés.
A Rangers a saját bőrén tapasztalta meg mindezt, miután kétszer is visszaengedték az Ottawát a mérkőzésbe a rendes játékidő alatt, majd a hosszabbításban egy kapu előtti kavarodás után a korong Neil ütőjéhez pattant ki a blokkoló Rangers-védőről, és fonákkal gyönyörűen emelte be a játékszert a kapuba.
A kanadai fővárosi egyletnek is sikerült tehát a párharc kiegyenlítése, és Spezzáék nagy önbizalommal térhetnek haza, hiszen láthatóan nem vesztették el az alapszakaszban domináló gólérzékenységüket Lundqvist ellen, ami kulcsfontosságú lehet a továbbiakban a Senators számára.
