NB I

A Vasas csak egy félidőn keresztül tudott méltó ellenfele lenni a Videotonnak

Marijan Vlak érkezése majdnem beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen a Vasas korán vezetést szerzett Székesfehérváron, ám az angyalföldiek csak az első játékrészben tudták tartani magukat, végül 4-1-re kikaptak a Videoton otthonában.

Gyors tempóban kezdődött a mérkőzés, az első igazán veszélyes helyzet már a 3. percben kialakult, Nikolics lőtt a 16-oson belülről, ám Ilizi lábbal védeni tudott. Nem sokkal később, a 6. percben a vendégek megszerezték a vezetést, méghozzá Ferkó Csaba révén. Farkas Balázs kiugratását követően Dajic vezethette rá egy az egyben Bozsovicsra, aki ekkor még hárított, Ferkó pedig 13-ról nem hibázott (0-1).

A középkezdést követően szögletig jutott a házigazda, amely remekül érkezett középre, Nikolics pedig Vinicius elé fejelt, aki öt méterről bevágta (1-1).

A Videoton 4-1-re verte a Vasast

Ezt követően joggal bizakodhattak a szurkolók egy jó, színvonalas mérkőzésben, ám a félidő további része elsősorban a pontatlanságról szólt. A 44. percben Gyurcsó előtt adódott még egy hatalmas lehetőség, aki egyedül vezette a labdát Ilizire, majd megpróbálta átemelni mintegy tíz méterről, a lövés azonban elkerülte a kaput.

A második félidőt lendületesebben kezdte a Videoton, a 47. percben egy kezezést követően a 16-os jobb oldalán kapott szabadrúgást a hazai együttes. Gyurcsó ívelt középre, az érkező Sándor György pedig szépen fejelt a kapuba (2-1).

Az 53. percben Hercegfalvi bombázott 17 méterről, Bozsovics pedig hatalmas bravúrt mutatott be, így továbbra is 2-1 állt az eredményjelzőn. Egyenlítés helyett egy perccel később gólt kapott a Vasas, amikor egy hibát követően Tóth szerette volna hazafejelni a labdát, amelyre végül Nikolics csapott le, a Videoton játékosa pedig eltolta Ilizi mellett, majd az üres kapuba talált (3-1).

Az előny tudatában óvatosabban játszó hazai csapat a 72. percben Kovács kiugratása után ismét gólt szerzett, amikor Gyurcsó passzolt középre a jobb oldalról, Nemanja Nikolcsinak pedig megint könnyű dolga volt, ezzel 4-1 az állás.

A 90. percben Bárányos bal oldali szabadrúgását követően még szépíthetett volna a Vasas, ám Bozsovics simán odaért a rövidre.

Az első félidő után jogosan lehettek optimisták a Vasas-drukkerek, azonban a második játékrészben kijött a két csapat közötti különbség, így végül a Vidi-szurkolók örülhettek.

OTP Bank Liga 24. forduló
Videoton-Vasas 4-1 (1-1)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 2723 néző. Vezette: Berger
Gólszerzők: Vinicius (8.), Sándor (47.) Nikolics (54., 72.) ill. Ferkó (6.)
Videoton: Bozsovics, Szolnoki, Vinicius, Caneira (73. Vaskó), Sanchez, Gyurcsó, Sándor, Mitrovics (71. Tóth B.), Gosztonyi (61. Brandao), Kovács I., Nikolics.
Vasas: Ilizi, Tóth B. (73. Katona), Kovács G., Rubus, Ferkó (57. Kovács D.), Mehmedagic (71. Varga G.),Hercegfalvi, Farkas, Bárányos, Dajic, Görgényi.