Tragédia

Rendőrautó állta útját a pályán infarktust kapott játékosért érkező mentőnek

megosztom

Piermario Morosini, a Livorno játékosa a kórházban életét vesztette, miután leállt a szíve a Pescara elleni szombat délutáni bajnoki mérkőzésen. A szemtanúk elmondása szerint labdarúgó kórházba juttatása nem volt akadálymentes.

A 25 éves Morosini a mérkőzés 31. percében esett össze, a két csapat egészségügyi személyzete pedig azonnal megkezdte az újraélesztését. A játékost később mentővel kórházba szállították, de a mentőautó nem tudott akadály nélkül bejutni hozzá a pályára. A stadion bejáratánál ugyanis egy rendőrautó állta el az útját.

Ezt Luca Anania, a Pescara kapusa is megerősítette, miután megtudta, hogy sporttársa elhunyt: "Nagyon lesújtott ez a hír. Teljes zavar volt a pályán, szerintem késlekedtek is, mert a mentő nem tudott bejönni a pályára egy másik autó miatt. A csapattársaim hozták be Piermarióhoz a hordágyat a kezükben."

Egy randőrautót próbálnak eltolni a pescarai stadion bejáratától, amely elállja a szívmegállást szenvedett Piermario Morosiniért érkező mentő útját 2012-ben.

Ernesto Sabatini, a Pescara csapatorvosa így emlékezett a történtekre: "Azonnal rájöttünk, hogy leállt a szíve, és elkezdtük a szívmasszázst, amit folytattunk, amíg a mentősök oda nem értek."

Sabatini doktor szerint Morosini nem tért magához a rosszulléte után, és másfél órával később állapították meg a halál beálltát, amit Dr. Paloscia, a pescarai szívklinika vezetője is megerősített, aki szurkolóként volt ott a stadionban, és aki szintén bekapcsolódott a mentésbe: "Amikor én leértem a pályára, a játékos szíve már nem vert. Másfél órán keresztül próbáltuk újraéleszteni, előbb kézi szívmasszázzsal, majd különböző eszközök használatával, de nem volt mit tenni. Egyelőre nem lehet megmondani, hogy mi okozta pontosan a halálát. Ez csak a későbbi vizsgálatokból derül majd ki."

A Livorno játékosai - köztük Filkor Attila - már a kórházban voltak, amikor Morosini halálának hírét bejelentették, és a beszámolók szerint mind könnyekben törtek ki. Később együtt hagyták el a kórházat, az addigra összegyűlt mintegy kétezer emlékező tapsa közepette.

Ami a mentő útját elzáró rendőrautót illeti, Pescara város polgármesteri hivatala vizsgálatot rendelt el, hogy kiderüljön, kinek a hibájából állt a stadion bejáratánál.

megosztom