Ökölvívás

Nagyon motivált vagyok, csak a kvóta érdekel - Bacskai Balázs

A rendkívül hosszú utazást követően ma már az első átmozgató, élesítő edzéseken is túl van a magyar ökölvívó válogatott a törökországi Trabzonban. A sportolók délelőtt 45 percen keresztül futottak, míg kora délután Kovács László szövetségi kapitány egy élesítő, rövid tréninget vezényelt a bokszolóknak. Valamennyien nagyon várják már az olimpiai kvalifikációs torna kezdetét, ahogy Bacskai Balázs fogalmazott, régen voltak ennyire motiváltak. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke kijelentette, szerencsésen alakulón sorsolást követően a három meglévő kvóta mellé további egy-két londoni helyet megszerezhetnek a magyarok.

Jó hangulatban készülnek a versenyzők

Az év eddigi legfontosabb versenyére készül a magyar férfi ökölvívó válogatott hét tagja, hiszen az elkövetkezendő napokban a törökországi Trabzon városában a londoni olimpiai szereplésért lépnek szorítóba. A majd egynapos utazást követően – az isztambuli átszállásnál hét órát várakozott a csapat a repülőtéren az olasz, a spanyol és a horvát válogatottal – csak ma hajnali egykor kerültek ágyba a versenyzők, ám az ébredést követően két edzésen is részt vettek ökölvívóink.

„Délelőtt egy laza, 45 perces futás szerepelt a programban, míg kora délután egy élesítő tréninget tartottam nekik, ahol Szántó Imre és Konkoly István edzőkkel közösen szakmáztunk velük, azaz a bemelegítés után iskoláztak, élesítették a mozgásukat. Elnézve az elszántságukat, úgy érzem, ha a sorsolásnál lesz egy kis szerencsénk, és utána mindenki képes lesz azt nyújtani, amit valójában tud, akkor egy-két kvótával gazdagabban térünk majd haza” – fogalmazott Kovács László szövetségi kapitány.

Kimondva, kimondatlanul, mindenki Bacskai Balázstól várja a sikeres kvalifikációt. 2010 Európa-bajnoka kijelentette, képes elviselni a rá nehezedő nyomást.

"Úgy érzem, nagyon jól sikerült a felkészülésem, fizikálisan és fejben is a topon vagyok. Hihetetlenül motivál a londoni szereplés, így mindent megteszek a siker érdekében” – állította a 69 kilós Bacskai, aki pályafutása során először fog úgy bokszolni nagy világversenyen, hogy édesapja, Bacskai Imre nem áll majd a szorító sarkában.

Szintén kvótára esélyes a WSB-ben erősödő Szellő Imre is, aki szerint eljött a cselekvés ideje.
„Mindenképpen érzek magamban annyit, hogy dobogós legyek, és ezzel bekerüljek a londoni csapatba. Egy biztos, rajtam és az elszántságomon semmi sem fog múlni” – közölte a 81 kilós Eb-bronzérmes.

A súlya valamennyi bunyósnak rendben van, ám az tagadhatatlan, hogy a fogyasztás az 52 kilóban lehetőséget kapó Kalucza Norbertet viselte meg a legjobban.

„Amikor elkezdtem a felkészülést, 59-ről indultam el lefele. Most már rendben van a súlyom, és az erőm is megmaradt, így kellő önbizalommal várom a versenyt” – mondta Kalucza, aki Dobrádi Zsolt sajnálatos megbetegedését követően kapott lehetőséget.

A mérlegelésre és a sorsolásra szombat délelőtt kerül sor, míg az első mérkőzéseket aznap délután rendezik meg. A sorsolást követően derül csak ki, hogy ki lép már szombaton ringbe a magyarok közül.

„Már az eddig megszerzett három kvóta is nagyon szép eredmény, de úgy érzem, ha Fortuna kegyes lesz hozzánk, akkor már Trabzonból úgy utazhatunk haza, hogy újabb egy vagy esetleg két bokszolónk tagja a londoni olimpiára utazó csapatnak” – közölte Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke.

A magyar válogatott
A név mellett a kvalifikációhoz szükséges eredmény áll
A londoni olimpia résztvevője már: Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg).
49 kg – Ungvári István – a legjobb négy közé kell kerülnie
52 kg – Kalucza Norbert – dobogón kell végeznie
56 kg – Nagy Krisztián – a legjobb négy közé kell kerülnie
69 kg – Bacskai Balázs – döntőbe kell kerülnie
81 kg – Szellő Imre – dobogón kell végeznie
91 kg – Darmos József – meg kell nyernie a tornát
+91 kg – Bernáth István – döntőbe kell kerülnie