Asztalitenisz

Lovasnak és Zwicklnek egyelőre nincs kvótája

  • MTI

Zwickl Dániel utolsó mérkőzésén kikapott, így pénteken nem sikerült londoni kvótát szereznie az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőjén, Luxembourgban.

Lovas (73. a világranglistán) a lengyel Katarzyna Grzybowska (102.) 4-3-as legyőzése után az elődöntőben a szlovák Barbora Balazovával (112.) találkozott, s ugyan 3-2-re vezetett, végül hét játszmában, a döntő szettet 13-11-re elbukva kapott ki. Pénteken csak a minitorna győztese jut kvótához, Lovas pedig szombaton egy újabb minitornán szerepel majd.

Zwickl (200. a világranglistán) a R jelű nyolcas minitorna esti döntőjében az első szettet ugyan megnyerte a magyarból osztrákká lett Robert Gardos (29.) ellen, a folytatásban azonban érvényesült a papírforma, s a rivális öt szoros szettben diadalmaskodva kiharcolta az ötkarikás részvétel jogát. Kosiba Dánielhez és Lovas Petrához hasonlóan ő is szombaton javíthat.

Pénteken magyar részről így már csak Pattantyús Ádámnak (133.) van lehetősége kvótához jutni, ő 19:15-től a német Bastian Steger (26.) ellen próbál bravúrt bemutatni.

A viadalon mindkét nemnél 11-11 indulási jogot osztanak ki a nyári játékokra.

A verseny második szakaszában a négy, egyenként nyolcfős csoportban egyenes kieséses minitornát rendeznek-rendeztek, s ezek győztesei pénteken estére már kvótások lesznek-lettek. Szombaton újabb minitornák következnek - négy, egyenként hétfős csoportban, ahol az előző szakasz döntőinek vesztesei (így például Zwickl) csak a legjobb négy között kapcsolódnak be -, s újabb négy győztest avatnak, egyben további négy londoni induló személyére derül fény. A fennmaradó három kvótáról vasárnap, a zárónapon születik döntés: 16 játékos kieséses rendszerben küzd majd, s a harmadik helyért is rendeznek mérkőzést.

Asztalitenisz
olimpiai selejtezőtorna
férfiak:
R csoport:
döntő:
Robert Gardos (osztrák)-Zwickl Dániel 4-1 - Gardos olimpiai kvótát szerzett
elődöntő:
Zwickl-Zeng Yi Wang (lengyel) 4-3
negyeddöntő:
Zwickl-Bora Vang (török) 4-3
 
T csoport:
később, döntő:
Pattantyús Ádám-Bastian Steger (német) 19:15 ó
elődöntő:
Pattantyús-Tiago Apolonia (portugál) 4-1
negyeddöntő:
Pattantyús-Bartosz Such (lengyel) 4-1
 
Q csoport:
 
negyeddöntő:
Emmanuel Lebesson (francia)-Kosiba Dániel 4-3
 
nők:
S csoport:
negyeddöntő:
Lovas Petra-Katarzyna Grzybowska (lengyel) 4-3
elődöntő:
Barbora Balazova (szlovák)-Lovas 4-3