Súlyemelés

Nagy Nikoletta három ezüstöt nyert a törökországi Európa-bajnokságon

  • MTI

Nagy Nikoletta ezüstérmet szerzett szakításban, lökésben és összetettben is a törökországi Antalyában zajló súlyemelő Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján, a nők 63 kg-os kategóriájában.

A 28 esztendős ózdi versenyző - hat kifogástalan gyakorlattal - szakításban a 90 és a 93 után a 94 kg-mal is elbánt, majd lökésben sikerrel küzdötte le a 111, a 114 és a 116 kg-os terhet is. Ezzel összetettben 210 kg-ig jutott, ami - akárcsak fogásnemenként - második helyet ért számára. Nagy tavaly ugyanilyen összteljesítménnyel ötödik volt a kazanyi Eb-n.

A súlycsoport másik magyar indulója, Szilágyi Kinga - a mezőny legfiatalabb tagjaként - szintén hat jó fogást mutatott be, számára a 66 és 85 kg-os fogásnemi eredmény, és az összetettbeli 151 kg egyformán a 18. helyre volt elegendő.

A részletekről a helyszínről beszámoló Dobos Imre, a magyar szövetség elnöke úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a csütörtöki siker után további érmeket vár a magyaroktól.

A 63 kg Eb-címét szakításban, lökésben és összetettben is a hazaiak versenyzője, az immár négyszeres kontinensbajnok Sibel Simsek szerezte meg 225 kg-os összteljesítménnyel.

Súlyemelő Európa-bajnokság
nők, 63 kg
Összetett:
1. Sibel Simsek (Törökország) 225 kg (sz: 100 kg/l: 125 kg)
2. Nagy Nikoletta 210 (94/116)
3. Neshlihan Okumus (Törökország) 208 (93/115)
...18. Szilágyi Kinga 151 (66/85)
szakítás:
1. Simsek 100
2. Nagy 94
3. Ljudmila Bril (Bulgária) 93
...18. Szilágyi 66
lökés:
1. Simsek 125
2. Nagy 116
3. Okumus 115
...18. Szilágyi 85
Súlyemelő Európa-bajnokság
férfiak, 77 kg
Összetett:
1. Erkand Qerimaj (Albánia) 348 kg (sz: 158 kg/l: 190 kg)
2. Martin Razvan (Románia) 347 (159/188)
3. Alexandru Dudoglo (Moldova) 344 (158/186)
szakítás:
1. Razvan 159
2. Qerimaj 158
3. Dudoglo 158
lökés:
1. Qerimaj 190
2. Razvan 188
3. Alexander Spac (Moldova) 187