Magyar foci

Gőzerővel tervezik az UEFA negyedik kategóriás stadiont Debrecenben

  • MTI
megosztom

Kósa Lajos szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) előírásai alapján a 4. kategóriába sorolt, 20 ezer férőhelyes stadion épül Debrecenben.

A polgármester a csütörtöki sajtóbeszélgetésen elmondta: két-három héten belül bemutatják a látványterveket és ismertetik a Nagyerdei Stadion rekonstrukciójának pontos költségeit, nyárra pedig elkészülnek a tervek, illetve meglesznek a szükséges engedélyek is.

Ahhoz, hogy a létesítmény megkapja a 4. kategóriás besorolást az UEFA-tól, legalább 8 ezer ülőhellyel, 500 VIP-vendég hellyel, legalább 25 fotós állással és ugyanennyi kommentátorállással kell rendelkeznie. Emellett a stadionnak meg kell felelnie egy sor technikai és méretbeli követelménynek is a világítás fényerejétől a konferenciatermek nagyságáig és a parkolóhelyek számáig.

A debreceni Nagyerdei Stadion látványterve

A fideszes politikus megerősítette korábbi vállalását, vagyis a kivitelezőnek - amennyiben a nemzetközi tender során nem ütköznek jogi akadályokba - tartania kell a 2014 márciusi átadási határidőt.

A sajtóbeszélgetés apropóját egy, a közelmúltban lezárult, a jövedelmezőség szempontjait vizsgáló piackutatás adta, amelynek során 800, 15 évesnél idősebb debreceni lakost és 400 városi egyetemistát kérdeztek meg. A sajtó számára csütörtökön hozzáférhetővé tett anyagból kiderül, hogy a városiak a Nagyerdőre főleg sport- és szabadidős tevékenységre alkalmas területként tekintenek és szívesebben járnának erre a városrészre pihenni, ha színvonalasabb létesítmények várnák őket. A válaszadók egyharmada biztosan kimenne évente több alkalommal is a DVSC mérkőzéseire, ha jobb körülmények fogadnák, de koncerteket és más sporteseményeket is megtekintenének ott.

Kósa Lajos ehhez kapcsolódva elmondta: a Nagyerdei Stadion nemcsak Debrecennek készül, hanem egész Kelet-Magyarország profitálhat belőle. Erre szerinte bizonyíték a Főnix Csarnok, amely nélkül a Szolnoki Olaj KK férfi kosárlabdacsapata nem fogadhatná Magyarországon ellenfeleit április végén az Eurochallenge Kupa négyes döntőjében.

A kutatási eredményekre kitérve a polgármester úgy fogalmazott: "jól éreztük milyen stadionra van szükség Debrecenben, gőzerővel dolgozunk a megvalósításon."

A Nagyerdei Stadion játéktere a korábbi tervekkel ellentétben nem lesz süllyesztett, a jelenlegi telekhatárokon nem nyúlik majd túl. A létesítmény a jelenlegi környezetbe illeszkedik, az építkezés során tehát nem vágnak ki fákat, a világítást nem oszlopokról biztosítják, és a tetőszerkezet nem emelkedik majd a fák lombkoronája fölé.

megosztom