Real Madrid

Cristano Ronaldo már látja az alagút végét

Szerdán este a Real Madrid elsősorban Cristiano Ronaldo elképesztő teljesítményének köszönhetően 4-1-es győzelmet aratott a Vicente Calderónban az Atlético Madrid felett, így visszaállította a négypontos különbséget a Barcelonával szemben. José Mourinho asszisztense, Aitor Karanka a mérkőzés után a portugál támadó mellett a csapat küzdőszellemét is dicsérte.

Ronaldo már most 40 gólnál jár, pedig még hat mérkőzés hátravan a bajnokságból

A hazai pályán játszó Atlético 68 percig megszorongatta ugyan a királyiakat, de a vendégek Cristiano Ronaldo triplájának köszönhetően kiharcolták a győzelmet.

"Ronaldo csodálatos volt, de a csapat kemény munkájának köszönhettük a különbséget" - mondta Mourinho segítője, Aitor Karanka újságíróknak a lefújás után. "Tudtuk, hogy nem lesz könnyű találkozó. Sokan ellenünk fogadtak, de mi mindig bíztunk a fiúkban. Ezen az úton kell tovább haladnunk".

Karanka szerint kulcsmomentum volt, hogy Falcao egyenlítő fejese után a blancók nem zuhantak össze, hanem rákapcsoltak, és végül a maguk javára fordították a meccset. "A második félidőben a meccs kritikussá vált, hisz egyenlő volt az állás, de jól reagáltunk a helyzetre. Különösebb gond nélkül szereztünk egy gólt, de tisztában voltunk vele, hogy az 1-0 nem lesz elég. Tudtuk, hogy ha ez így marad, akkor az Atlético rákapcsol, és gondot okozhat nekünk. Miután egyenlítettek, megmutatta a csapat az igazi arcát, és eldöntöttük a három pont sorsát".

A hátralévő mérkőzések
Real Madrid Barcelona
Sporting Gijón (o) Levante (i)
Barcelona (i) Real Madrid (o)
Sevilla (o) Rayo Vallecano (i)
Athletic Bilbao (i) Málaga (o)
Granada (i) Espanyol (o)
Mallorca (o) Betis (i)

Az Atlético 1999. októbere óta nyeretlen az El Derbi madrileñón, újabb sikerével pedig José Mourinho együttese négy pontra elhúzott az üldöző Barcelonától -  de Cristiano Ronaldo is nyerésre áll a Lionel Messivel folytatott különversenyben.

A portugál a madridi tripla után már 40 gólnál jár a bajnokságban, beállítva ezzel tavalyi teljesítményét, amikor is elnyerte az európai Aranycipőt. A 27 éves portugál hetedik alkalommal vágott hármat, amivel spanyol rekordot is döntött.

"Közelebb kerültünk ahhoz, hogy megnyerjük a bajnokságot" - nyilatkozta Cristiano Ronaldo. "Mivel kedden a Barcelona megnyerte a maga mérkőzését, nagy nyomás volt rajtunk, de sikerült visszaállítani a négypontos különbséget."

"Nagyon boldog vagyok a gólok és a gólpassz miatt. Természetesen nagyon örülök, de a csapattársaim nélkül nem tudtam volna megcsinálni" - mondta a Real hetese, aki bődületes nagy gólokkal tömte ki a belga Courtois-t.


 

La Liga
Tabella
1. Real Madrid 32 26 4 2 104 28 82
2. Barcelona 32 24 6 2 94 23 78
3. Valencia 32 14 10 8 50 38 52
4. Malaga 31 15 5 11 47 43 50
5. Levante 32 14 6 12 46 44 48
6. Osasuna 32 11 13 8 37 52 46
7. Athletic Bilbao 32 10 12 10 47 44 42
8. Sevilla 31 11 9 11 36 33 42
9. Atlético Madrid 32 11 9 12 43 41 42
10. Espanyol 32 11 9 12 39 43 42
11. Getafe 32 11 9 12 33 43 42
12. Rayo Vallecano 32 12 4 16 49 57 40
13. Betis 32 11 6 15 39 45 39
14. Real Sociedad 32 10 8 14 39 48 38
15. Mallorca 31 9 10 12 32 40 37
16. Granada 32 10 6 16 30 48 36
17. Villarreal 31 7 11 13 31 45 32
18. Zaragoza 31 7 7 17 28 56 28
19. Gijon 32 7 7 18 32 60 28
20. Santander 31 4 13 14 23 48 25

























 

La Liga
Góllövőlista
Cristiano Ronaldo Real Madrid 40
L. Messi Barcelona 39
R. Falcao Atlético Madrid 21
G. Higuaín Real Madrid 20
K. Benzema Real Madrid 17
Soldado Valencia 16
 Llorente Athletic Club 15
Michu Rayo Vallecano 15
Rubén Castro Real Betis 13
A. Koné Levante 13