Jégkorong

Hiába magyar, nem játszhat a magyar válogatottban

  • MTI

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) versenybírósága nem engedi játszani Hári Norbertet a szerdán kezdődő székesfehérvári korosztályos világbajnokságon, mivel álláspontja szerint a Svédországban szereplő hokisnak nincs legalább kétéves magyarországi bajnoki múltja. A magyar szövetség (MJSZ) fellebbez az ítélet ellen, de a csatár így is kihagyni kényszerül az U18-as divízió I/B-s tornáját.

Kovács Zoltán, az MJSZ főtitkára felháborítónak tartja a döntést. Hangsúlyozta: Hári Norbert igazoltan szerepelt már a magyar U8-as és U10-es bajnokságokban összesen négy szezont, majd tízéves korában családjával Svédországba költözött. Bátyja, Hári János pedig tagja a vasárnap rajtoló felnőtt divízió I-es vb-re készülő magyar válogatott keretének.

"A vita abból adódik, hogy az IIHF versenybírósága nem ismeri el nemzeti bajnokságnak az U8-as és U10-es bajnokságokat. Így aztán Hári Norbertnek az IIHF szerint nincs meg a legalább kétéves magyarországi múltja, hiába van magyar útlevele, hiába vallja magát magyarnak, hiába magyar felnőtt válogatott a testvére, hiába magyarok a szülei - mondta Kovács Zoltán. - Egyszerűen érthetetlen, hogy az, aki Magyarországon születik, itt tanul meg jégkorongozni, majd tízévesen külföldre megy, miért nem lehet magyar válogatott?! Az IIHF elnökségéhez fellebbezünk, amely majd májusban ülésezik. Persze ez azt jelenti, hogy Hári nem léphet pályára a székesfehérvári vb-n."

Eric Thurston szövetségi edző Hári kiesése miatt Schmál Kristófot hívta be a csapatba, amely szerdán 19:30-kor az osztrákok ellen kezdi meg a divízió I/B-s világbajnokságot.

A magyar válogatott vb-kerete
U18
Kapusok: Ágoston Olivér (Espoo Blues, FIN), Vay Ádám (HK Trnava, SVK).
Hátvédek: Arany Máté, Pados László, Reiter Attila, Szaller Márk (Fehérvár), Kiss András (EHC Freiburg, GER), Korbuly Gergő (Alingsas, SWE), Léránt René (Dab.Docler).
Csatárok: Bata Dániel, Majoross Kristóf, Schmál Kristóf (?) (MAC), Dósa Krisztián, Hamvai Szilárd, Kocsis Ferenc, Vincze Péter (Fehérvár), Fliszár Zalán, Gágyor Péter (Vasas), Hári Norbert (?), Könczei Áron (Flemingsberg, SWE), Nagy Krisztián (KalPa, FIN), Ritó László (Miskolc), Sebők Balázs (Karpat Oulu, FIN).










 

A vb programja
Székesfehérvár
április 11., szerda, 19.30: Magyarország–Ausztria
április 12., csütörtök, 19.30: Magyarország–Ukrajna
április 14., szombat, 19.30: Magyarország–Fehéroroszország
április 15., vasárnap, 19.30: Magyarország–Kazahsztán
április 17., kedd, 19.30: Magyarország–Lengyelország