Magyar Kupa

A Debrecen kettős győzelemmel jutott a döntőbe

A Debrecen 3-1-re nyert az Újpest vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének szerdai visszavágóján, és kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel bejutott a fináléba.

Rövid időn belül harmadszor csapott össze a Debrecen és az Újpest: három hete az elődöntő első mérkőzésén 2-1-re nyert a Loki, aztán április elsején 5-1-re kiütötte a lilákat bajnoki találkozón a Szusza Ferenc Stadionban... az Újpestet visszavágásra és továbbjutásra készült, de a körülmények mindennek, csak épp békésnek nem mondhatók a Megyeri úton, az összecsapás előtt néhány órával menesztették Zoran Szpisljak vezetőedzőt.

Kölcsönös óvatoskodás jellemezte az első félidőt, az Újpest beállt védekezni, a Loki sem erőltette a támadásokat, de volt két helyzete az újpesti nullával szemben: a 4. percben Korhut futtából, 18 méterről durrantott kapura egy kipattanót, éppen elkerülte a labda Balajcza Szabolcs kapuját. A 16. percben Korhut tört be a bal oldalon, majd Lucashoz tálalt, aki Balajcza kezébe lőtt.

A második félidőben a Debrecen nem változtatott a taktikán, az 53. percben Illés fejese kerülte el két méterrel Balajcza kapuját, majd úgy tűnt, a Loki ráfizet a túlzott elővigyázatosságra, első helyzetét gólra váltotta az Újpest: Kabát Péter 22 méterről, balról, szabadrúgásból lőtte ki a jobb alsót (1-0). Kondás Elemér reagált, Lucas helyére Selim Bouadlát küldte pályára, a francia középpályás pedig azonnal gólpasszt adott: balról adott be a kapu előterébe, Bódi Ádám 11 méterről, háttal a kapunak, félfordulatból lőtt szép gólt (1-1).

a hajdúsági együttes az elődöntő szerdai visszavágóján - hazai 2-1-es sikerét követően - 3-1-re nyert az Újpest vendégeként.

A gyors gólváltás nagyot emelt a mérkőzés színvonalán, az Újpest felbátorodott, a 65. percben Kabát lábában maradt második gólja, Novakovics bravúrral védett a közeli löketnél, majd Jevtics lövését a gólvonalról rúgta ki Mészáros. A másik oldalon Pollák labdaeladása után Bódi suhintott a jobb kapufa mellé.

Az ideiglenes vezetőedző, a belga Marc Lelievre cserékkel próbált frissíteni, de kipukkadt a hazaiak lendülete, és Bódi Ádám a hajrában eldöntötte a továbbjutást: Coulibaly ugratta ki Bouadlát, aki lekészített Bódinak, utóbbinak csak az üres kapuba kellett gurítania (1-2).

A hosszabbításban Szakály Péter tette teljessé a győzelmet, egy bal oldali szabadrúgást követően Balajcza ejtette ki a labdát, a Loki támadója pedig bepiszkálta az ötösön pattogó labdát a hálóba (1-3). A hajdúságiaknak még egy gyenge első félidő is belefért, magabiztos - kettős - sikerrel vívták ki a döntős szereplést, ahol a másodosztályú MTK-val csapnak össze.

Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó:
Újpest FC - DVSC-TEVA 1-3 (0-0)
gól: Kabát (56.), illetve Bódi (57., 85.), Szakály (90+1.)
továbbjutott: a Debrecen, 5-2-es összesítéssel.
 
Kedden játszották:
Videoton FC-MTK Budapest (II. osztályú) 0-2 (0-2)
gól: Kanta (21.), Tischler (31.)
továbbjutott: az MTK, 4-3-as összesítéssel
 
A döntőben: MTK Budapest (II.)-DVSC-TEVA