Magyar Kupa

Minden csapat életében vannak elveszített meccsek - Paulo Sousa

Nagy meglepetésre a másodosztályú MTK jutott be elsőként a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába, miután az elődöntő keddi visszavágóján 2-0-ra győzött az élvonalban bajnoki címvédő Videoton otthonában, így összesítésben egy góllal jobbnak bizonyult riválisánál.

A két vezetőedző a meccs után a vidi.hu-nak értékelt.

Garami József: "Nagyszerűen kezdett a Vidi, az első 20 percben csodás dolgokat műveltek a pályán, de sikerült megúsznunk gól nélkül, és utána mi is szóhoz jutottunk. A meccs előtt azt mondtam a játékosoknak, hogy talán lesznek olyan momentumok amikor megnyerhetjük a találkozót, ezek eljöttek, és sikerült gólokat lőnünk. Mentálisan nagyon erős volt a csapat a mai mérkőzésen. Az utolsó 20 percben nagyon nagy volt a nyomás rajtunk, de megint megúsztuk gól nélkül. A csapat végig jól küzdött, ami erőt jelent a továbbiakra, és remélem, ha meggyógyulnak a sérült játékosaink, akkor a játékunk még tovább javul majd. Az alapján, amit ezen a két mérkőzésen láttam, gratulálok a Vidi játékához, de nagyon örülök, hogy mi jutottunk tovább."

Paulo Sousa: "Gratulálok az MTK-nak, a játékosoknak és Garami Józsefnek, hogy kitűnően játszottak, és bejutottak a döntőbe. Ahogy Garami József is említette, bízott abban, hogy lesznek olyan momentumok a mérkőzésen, amikor fölénk tudnak kerekedni, és ez meg is történt, három alkalommal is a 16-osunkon belülre tudtak kerülni komoly szituációban, és volt amiből gól is született. A játékosaimra nem tudok rosszat mondani, végig hajtottak a mérkőzésen, kiadták magukból a maximumot, a pálya minden részéről voltak helyzeteink, de gólt szerezni nem sikerült, vagy ha igen, a játékvezető lest intett. Próbáltunk változtatni, 3 védővel játszottunk, hogy még többet támadhassunk, aztán a középpályán is váltottunk, de nem volt szerencsénk, a mai nem a mi napunk volt. Minden csapat életében vannak elveszített meccsek, csak ez most a mi életünkben a legrosszabbkor jött! A döntőbe jutás nem sikerült, pedig az alapvető célunk, hogy minden meccset meg akarunk nyerni, ezt is feltételezte. Nem sikerült, de bízom abban, hogy a játékosaim vannak annyira erősek és érettek, hogy ezen a helyzeten túltegyék magukat, mert ez most a feladat, hogy lelkileg elég erősek legyünk. Tovább kell mennünk, nőnie kell a klubnak, a csapatnak is egyre jobbnak kell lennie. Végezetül: még egyszer gratulálok, és sok sikert kívánok az MTK-nak a döntőre, abban biztosak lehetnek, hogy a döntőben eggyel több szurkolójuk lesz a személyemben."