Női kézilabda KEK

Itthon kezd a Fradi a Viborg ellen

  • MTI
megosztom

Hazai környezetben kezd a címvédő Ferencváros a dán Viborg ellen a női kézilabda KEK-döntőben - derült ki a keddi bécsi sorsoláson.

Az első mérkőzést május 5-én vagy 6-án, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik.

A Viborg eddig négyszer vívott kupadöntőt magyar csapat ellen, és mindig nyert: az EHF Kupában 1994-ben a Debrecen, 1999-ben és 2004-ben a Győr ellen, a Bajnokok Ligájában pedig 2009-ben ugyancsak a Győr ellen diadalmaskodott.

"Ezt a mutatót nem néztem, de akkor szeretnénk mi megszakítani a Viborg menetelését. Az mindegy volt, hogy otthon vagy idegenben kezdünk, szeretnénk, pontosabban meg akarjuk nyerni a KEK-et!" - mondta Elek Gábor vezetőedző. "A dánok nagy iramban, de sok hibával játszanak. Az indításaik életveszélyesek, ám a kapusposzt lehet a gyenge pontjuk. A csapat esze és lelke Grit Jurack. Ha kell, gólt lő, ha kell, előkészít, és ha baj van, mindig rá számítanak."

 Az FTC trénere hozzátette: 99 százalék, hogy a döntő hazai találkozóján Dabason fogadják a Viborgot. A tavalyi KEK-döntőben és a mostani elődöntőben is bevált ez a csarnok.

A skandináv együttes - amely háromszor nyert BL-t és háromszor EHF Kupát - a mostani kiírásban a svéd Sävehofot, majd a Debrecent, az elődöntőben pedig a német HC Leipziget búcsúzatta. Az FTC az utóbbi három KEK-párharcán egyaránt orosz ellenfelet ejtett ki: sorozatban a Rosztov-Dont, a Zvezda Zvenyigorodot és a négy között a Dinamo Volgogradot.

A legrangosabb európai kupában, azaz a Bajnokok Ligájában is lesz magyar csapat, a Győri Audi ETO KC a montenegrói Buducnost Podgoricával találkozik, az első mérkőzésre Veszprémben kerül sor várhatóan május 5-én.

megosztom