Forma-1

Ecclestone már nem biztos a bahreini futamban

  • MTI

Már nem zárja ki a jövő hétvégére kiírt Bahreini Nagydíj törlését Bernie Ecclestone, a Forma-1 első számú vezetője.

"Ha a csapatok nem akarnak odamenni, nem lehet kényszeríteni őket" - nyilatkozta a Times keddi számában a 81 éves üzletember, hozzátéve: a szerződés szerint csak a pályaüzemeltetők, a bahreini kormány vagy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) mondhatja le a versenyt. A most hétvégén sorra kerülő Kínai GP alatt újabb egyeztetések várhatók Jean Todt FIA-elnök, Ecclestone és az istállók között.

Korábbi sajtóértesülések szerint a feszült politikai helyzet miatt néhány csapat a - tavaly a súlyos zavargások miatt törölt - futam elhalasztását szorgalmazza.

"Hozzám még egy csapat sem fordult, és jelen állás szerint semmi sem utal arra, hogy elmaradna a verseny" - mondta ugyanakkor az F1-főnök, egyben cáfolva azokat a híreszteléseket, melyek szerint a közel-keletiektől kapott 30 millió eurós jogdíj miatt ragaszkodik a futamhoz.