Az egyenletes teljesítmény még mindig a legfontosabb
Ahogy tavaly a New Jersey, úgy idén az Anaheim és a Buffalo is megpróbálkozott a lehetetlennek tűnő feladattal, hogy ledolgozzák a szezon első felében felhalmozott hátrányukat, és a playoffba jussanak. Az Anaheim végül idő előtt, a Buffalo pedig az utolsó napokban vérzett el. Mindkét csapat jó példát szolgáltat arra, hogy egy egész szezonon át nyújtott kiegyensúlyozott teljesítmény mennyit nyom a latba a rájátszásba jutást illetően.
Felidézhetjük negatív esettanulmányként a Minnesota, az Edmonton vagy a Toronto példáját is. Utóbbi csapat egészen februárig playoff helyen tartózkodott, és a szezon elején még a csoportját is vezette sokáig, míg a Boston bele nem kezdett a két és fél hónapos dominanciájába. A szezon végét azonban rendesen elpuskázták a Juharlevelesek – talán maguk a játékosok sincsenek tisztában vele, hogy miért esett vissza ennyire a teljesítményük a szezon legfontosabb szakaszára, de a végeredményen nem változtat: a Toronto ismét lemaradt a rájátszásról, 2004 óta immáron sorozatban hetedszer.
Még a Torontónál is látványosabb volt a Minnesota Wild összeesése. A Vadak december közepén még vezették a ligát, azt követően pedig labdába, akarjuk mondani, korongba sem tudtak lőni. Az utolsó 52 meccsükből mindösszesen hetet nyertek meg rendes játékidő alatt, aminél még a ligautolsó Columbus is jobban teljesített!
Az Edmonton kivételes helyzetben volt a szezon első pár hónapjában. A fiatalokkal felfrissített Oilers gárda szintén vezette a ligát az idény korai szakaszában, de tőlük abszolút várható volt a visszaesés, főleg miután a sérülések is szedni kezdték áldozataikat. Mindenesetre az látszik, hogy csatárok terén kiváló minőségű játékosokkal rendelkeznek, és az Oilerst már csak egy jó védelem választja el attól, hogy végre visszatérjenek a rájátszásba.
Mindenesetre, ha a liga egészét nézzük, elmondható, hogy két konzisztens csapat volt az idén: a végül nyugati második helyen végzett St. Louis Blues, és a liga utolsó helyén záró Columbus Blue Jackets – bár a szezon végére mindkét gárda belefutott egy kisebb hullámvölgybe az addigi teljesítményükhöz képest. A Columbus megérdemelten zárta sereghajtóként a szezont, a Kékkabátosoknak egyszerűen semmi sem jött be a nyári tranzakciókból: Jeff Carter már a Los Angelesnél kergeti a pakkot, James Wisniewskit eltiltások és sérülések marasztalták a lelátón, a cserestop napjára pedig már a csapatkapitány, Rick Nash neve is rendszeresen felmerült a cserepletykákban.
A St. Louis nem kezdett olyan rosszul, 50%-on álltak, amikor a vezetőség menesztette a korábbi edzőt, és megérkezett Ken Hitchcock a gárda élére, aki azon nyomban éreztetni kezdte hatását. Az új vezetőedző munkásságát és eredményeit nem kell ecsetelni: egy nagyon szoros központi csoportot nyert meg vele az együttes, és ha nincs az a szezon végi négyes vereségsorozat, akkor most ők ünnepelhetnék a pályaelőnyt végig a playoff során, mint a President’s Trófea nyertesei.
Persze akadtak olyan csapatok is, melyek jól teljesítettek a szezon első szakaszában is, majd képesek voltak eggyel magasabb fokozatra kapcsolni, mint például a Vancouver, a Pittsburgh vagy a New Jersey. A Pittsburgh teljesítményjavulásának hátterében Jevgenyij Malkin MVP-címet érő játéka, és a kulcsfontosságú sérültek visszatérése áll. Ironikus módon azonban pont Sidney Crosby visszatérése lassította le a Pittsburgh szenzációs sorozatát március közepén, de annak ellenére, hogy végül lemaradtak a konferenciaelsőségről, a keleti főcsoport egyik legnagyobb esélyeseiként tartják számon őket.
Csoportcsúcsok
Az idei év két csúcsdöntést is hozott, már ami az egy csoportban található csapatok összteljesítményét illette. Az atlanti és a központi divízió is történelmet írt azzal, hogy négy együttes is elérte a 100 pontos határt a 82 mérkőzésből álló alapszakasz során. Erre azelőtt még soha nem került sor.
Leginkább az atlanti csoportban történtek olyan körbeverések, melyek miatt igen érdekesnek ígérkeznek az atlanti együttesek playoff-párharcai. A New York Rangers, a Philadelphia Flyers és a Pittsburgh Penguins igen csak kibabrált egymással. A Rangers hozta mind a hat mérkőzését a Flyers ellen, akik viszont 4-2-es összesítéssel nyerték a Pittsburgh elleni összecsapásokat – ez lehetett volna akár 5-1 is, ha a szezon utolsó napját a Flyers komolyabban vette volna. A Pittsburgh viszont pont a Rangers ellen aratta le a babérokat, és legfőképp a szezon véghajrájában szerzett Rangers-skalpoknak köszönhetően vált igazán izgalmassá a keleti elsőség kérdése.
Az idei egyik legviccesebb és egyben legkínosabb jelenete Craig Smithé (videó), aki üres kapuba sem tudott betalálni. Bár a visszajátszásból jól látható, hogy végül fölé lőtte a korongot, a csatárt ez nem zavartatta, és ünnepelni kezdett a kiahygott helyzet után. Az öltözőben valószínűleg a társai sem hagyták hecc nélkül az esetet.
A negyedik százados a csoportból, a New Jersey Devils mindhárom együttes ellen 3-3-as összesítéssel zárta az alapszakaszbeli meccseket, de talán az Ördögök lesznek a nevető negyedikek a playoffban, hiszen a lehető legkönnyebb ellenfelet kapták kezdésként a Florida személyében, míg a többi csoportriválisukra rögtön az elején élet-halál harc vár.
A központi csoportból a Chicago-Detroit-Nashville-St. Louis négyes csatlakozott az atlantiak történelemírásához. Az első három csapat szereplése nem is annyira meglepő, hiszen már tavaly is ők képviseltették csoportjukat a rájátszásban, azonban a St. Louis idei teljesítménye megsüvegelendő, főleg úgy, hogy nem elégedtek meg a playoffba jutással, hanem rögtön a csoport élén végeztek.
Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy a központiaknak könnyebb dolga volt, hiszen a ligautolsó Columbus ellen hatszor is megmérkőzhettek a szezon során. Bár amikor már semmilyen jelentősége és tétje nem volt, a Blue Jackets játéka jelentősen feljavult, még így is kilenc ponttal kevesebbet gyűjtöttek össze Rick Nashék, mint az utolsóelőtti Edmonton. A szezon nagy részében pedig tényleg megoldhatatlan feladatnak bizonyult számukra egy-egy győzelem kicsikarása.
Egy király van talpon a vidéken
A kanadai táblázaton folytatódott a tavaly megfigyelt jelenség, és Jevgenyij Malkin személyében csupán egyetlen játékos képviseltette magát a 100 pont felett termelők listáján. A Pittsburgh zsenije Crosby távollétében vette hátára a csapatot, és a legkonzisztensebb teljesítményt nyújtotta a New York Rangers kapusa, Henrik Lundqvist mellett.
Pedig a szezon elején úgy tűnt, hogy többen is századosok lehetnek a szezon végeztével, azonban Claude Giroux és Steven Stamkos is megragadtak a kilencvenesek mezőnyében. Igaz, utóbbi a szezon utolsó napján meglőtte a hatvanadik találatát az idényben, ami miatt mindenképp megérdemli a dicséretet a Lightning fiatal reménysége, hiszen 1996 óta ő lett csupán a második ilyen játékos, Alexander Ovecskin 2007-2008-as 65 gólos termése mellett.
Malkin tehát könnyedén zsebelte be pontkirályi címét, és tekintve, hogy milyen nagy segítségére volt a Pittsburgh jó helyezésének, senkit sem érné meglepetésként, ha az alapszakasz MVP-cím is az ő vitrinjét gazdagítaná majd a júniusi díjkiosztót követően.
Ami a védőket és a kapusokat illeti, ott is akadtak figyelemreméltó produkciók. Erik Karlsson, az Ottawa kék vonalának üdvöskéje a tizedik helyen zárta a kanadai táblázaton 78 ponttal, öregbítve ezzel a svéd védők hírnevét. Kérdés, hogy ez a pontmennyiség elegendő lesz-e egy James Norris trófea elhódítására, ami a liga legjobb védőjének jár. Sokan azon a véleményen vannak, hogy a védekező feladatait még nem végzi olyan hatékonysággal, mely Norrist érdemelne, de az biztos, hogy szép jövő előtt áll Karlsson, és nem hoz szégyent a Nicklas Lidström nevével fémjelzett elődökre.
Az NHL hálóőrei évről évre megmutatják, hogy az NHL hiába hoz folyton olyan változtatásokat a játékban, mely több gólt eredményezne, ők mindegyikhez tudnak alkalmazkodni. Az egyéni pontlistán a századosok hiánya is legfőképp nekik köszönhető. Fel lehetne sorolni itt sok mindenkit, Pekka Rinnétől kezdve Henrik Lundqvisten át a St. Louis kapusduójáig, a lényeg azonban így is jól látható: megbízható kapusteljesítmény nélkül lehetetlen rájátszásba kerülni. A Toronto és a Columbus szurkolóinak nem is kell ezt ecsetelni.
Edzők, sérülések, következetlen eltiltások
Az idei évben menesztett edzők száma beállította az NHL-es csúcsot. Az Anaheim, a Columbus, a Toronto, a Washington, a Carolina, a St. Louis, a Montreal és a Los Angeles is más szakemberrel zárta az alapszakaszt, mint amilyennel kezdte. A felsorolt csapatneveket összevetve a playoff résztvevőkkel jól látszik, hogy milyen fontos az időzítés az edzőcserénél.
A St. Louis egy közepes start után gondolta úgy, hogy ideje a szakmai stáb élén való változtatásnak, és Hitchcock érkezése, mint azt már említettük korábban, abszolút nyerő húzásnak bizonyult. A Los Angeles Kingsnél és a Washingtonnál is bevált az edző személyének kicserélése, igaz mindkét gárda csak nehézkesen jutott be a playoffba, és Dale Hunter fővárosi munkásságával koránt sem lehetnek maradéktalanul elégedettek a szurkolók – a játékosállomány alapanyaga alapján egy csoportbajnoki cím lett volna a minimum Alexander Ovecskinéktől, nem egy keleti hetedik hely.
A Columbus, a Montreal és a Toronto edzői fronton történt változtatása mind beleesik abba a kategóriába, hogy túl későn történt már meg, hogy különösebb hasznot hozzon számukra. Nem is lettek tetten érhetők az eredmények, és a Columbus, valamint a Montreal élén sem valószínű, hogy megragad az ideiglenesen kinevezett vezetőedző az új szezon kezdetéig.
Sajnos a sérülések, azok közül is az agyrázkódások, idén sem hagyták nyugodni az NHL-es játékosokat. Talán a legnagyobb csapás a Philadelphia Flyerst érte, a narancsmezesek ugyanis decemberben kaptak a lesújtó hírt, hogy a csapatkapitány, Chris Pronger az idény hátralévő részében már nem léphet pályára. Figyelembe véve Pronger életkorát, az is kérdésessé vált, hogy folytatni tudja-e még a karrierjét. Ha a következő idény a lockout miatt elmarad, akkor valószínűsíthető, hogy idén láttuk utoljára a 2007-ben Anaheimben kupát nyerő óriást.
A Boston Bruins helyzete sem teljesen felhőtlen, hiszen Nathan Hortont szintén agyrázkódás utáni tünetek miatt kénytelenek nélkülözni már egy jó ideje, és a playoffban sem valószínű, hogy visszatérhet, hacsak a Bocsok nem kerülnek be a nagydöntőbe. Az viszont Horton nélkül nagyon nehéz lesz.
A sérülések mellett az új serif, Brendan Shanahan intézkedései borzolták még a kedélyeket a szurkolók és a játékosok körében. Shanahant a nyáron nevezték ki a fegyelmi bizottság elnökévé, és már a preszezonban is példátlanul szigorú eltiltásokban részesítette a fejre mért ütközéseket és a túl durva vagy sportszerűtlen játékot. Egészen addig nem is érhette kritika a munkásságát, mígnem sztárjátékosokra került sor, és sajnos Shanahan beleesett a következetlenség, és ezáltal a hiteltelenség csapdájába.
Mit tartogat a jövő?
Szerdán elkezdődik a 2012-es rájátszás, és bő két hónap múlva kikerül az NHL új bajnoka. Azonban ami leginkább lázban és rettegésben tartja most a szurkolókat az a jövő évre esedékes lockout. A mostani kollektív szerződés szeptemberben jár le, és egyelőre semmi konkrétum nincs arról, hogy az NHL illetékeseinek, illetve a játékos-szakszervezet (NHLPA) vezetőinek az álláspontja mennyire áll közel vagy távol egymástól.
Abban mindenki egyetért, hogy tíz éven belül egy második lockout súlyosan érintené az NHL-t, és nagyban csökkentené a népszerűség tekintetében már így is csupán negyedik helyen álló major sportág hírnevét, úgyhogy remélhetőleg ezt is szem előtt fogják tartani a tárgyaló felek, és minél előbb megegyeznek. Nemcsak a szurkolók, hanem a játékosok miatt sem lenne szabad elmaradnia a következő idénynek, hiszen akkor bizonyára idén láttuk utoljára az olyan ikonokat, mint Martin Brodeur, Nicklas Lidström, Teemu Selanne, Chris Pronger és még sorolhatnánk. Nem ér ennyit egy 2005-höz hasonló hercehurca.
Jövőre, ha lesz szezon, akkor az idei csoportfelállásokkal folytatódnának a küzdelmek, azaz a Winnipeg Jets továbbra is a délkeleti csoportban kap majd helyet. Ez akkor változhat, ha a Phoenix Coyotes az idény végeztével végre valóban átköltözik a keleti partra, de a híresztelések szerint a város vezetőinek sikerült új befektetőket találni, akik a sivatagban tartanák az együttest.
Szóba került még a liga esetleges bővítése is: Quebecben elkezdődtek egy új NHL-es kritériumoknak eleget tévő csarnok munkálatai, Seattle-t pedig már régóta pedzegetik az NHL-es berkekben. Az elmúlt években megerősödtek azok a pletykák is, hogy Toronto elbírna egy második NHL-es klubot, de erre még hosszú évekig várni kell, mire pontosan körvonalazódna az egész.
Akármi történjen, annak közvetlen hatása még nem lesz a 2012 őszére esedékes új szezonban.
Mindenesetre érdemes lesz úgy nézni a szerdán kezdődő playoffot, hogy lehetséges, hogy jó darabig ez lesz az utolsó ízelítő az NHL-ből. A 2004-2005-ös elmaradt szezon tapasztalata alapján nem árt készülni a legrosszabbra, habár bizonyára abból az esetből tanult mindkét tárgyaló fél. Mégis, ha pénzről van szó, akkor a partnerek nehézkesen találják meg az összhangot és eme állítás alól az NHL és az NHLPA sem kivétel. Remélhetőleg szeptemberben ránk cáfolnak.