Premier League

A Blackburn a Liverpool kárára távolodna a kiesőzónától

megosztom

Folytatódik a hétközi, 33. forduló az angol labdarúgó-bajnokságban. Kedden egyetlen mérkőzést rendeznek, a kiesőjelölt Blackburn az egyre mélyebbre süllyedő, lassan már a Top 10-ből is kikerülő Liverpoolt fogadja.

Blackburn Rovers-Liverpool 21:00
Tv: Digi Sport Hathárom-tipp: 2

Két, pocsék formában lévő csapat csap össze az Ewood Parkban, de míg ez a Blackburnnél kevésbé meglepő, a Liverpool mélyrepülésére nincs magyarázat. A Vörösök gyalázatosan szerepelnek 2012-ben, az idei eredmények (két győzelem, három döntetlen, nyolc vereség) kiesőhelyen állnának. Ezen a teljesítményen a Ligakupa-siker sem javít érdemben, talán az FA-kupa-győzelem gyógyíthatná be valamelyest a sebeket a Mersey-partján. Gerrardék négy meccse nyeretlenek, igaz, szombaton legalább nem kaptak ki az Aston Villától (1-1). Most a 18., kiesőhelyen álló Blackburnhöz látogatnak, amely zsinórban három vereséget könyvelhetett el, de a Liverpool már annyiszor borította fel a papírformát a szezonban, hogy, érvénytelennek tetszik az a kijelentés, hogy keresve sem találhatna jobb ellenfelet a feltámadásra.

Steve Kean együttese karácsony másnapján egy pontot szerzett az Anfielden, tavaly januárban 3-1-re legyőzte a Vörösöket otthon, ami után menesztették Roy Hodgsont a kispadról. Kenny Dalglish mellett egyelőre kitart a vezetőség, kérdés meddig, mert nem hogy a célként kitűzött negyedik hely nem lesz meg a szezonban, a legjobb tízből is kicsúszhat a csapat.

Folytatódik a hétközi forduló Angliában. A kiesőjelölt Blackburn az egyre mélyebbre süllyedő Liverpoolt fogadja.

A Roversnél Anthony Modeste eltiltott, Vincenzo Grella és Miíchel Salgado sérült, a vendégeknél Lucas, Charlie Adam, Martin Kelly és Glen Johnson hiányzik sérülés, Pepe Reina piros lapos eltiltás miatt.

Érdekesség, hogy a Blackburn hattal több gólt szerzett eddig (43), mint a Liverpool (37), a kapott gólok tekintetében már fordított az állás (67-37).

megosztom