Schuch nagyszerű Ilyés-imitátor

A legnagyobb kérdés az volt, hogy a bokatörést szenvedett Ilyés Ferencet hogy sikerül pótolni. Főleg a védekezésünket éreztük veszélyben, de azért a csapatkapitánynak támadásban is lett volna szerepe az átlövéseivel.

Mocsai Lajos úgy döntött a Macedónia elleni meccs előtt, hogy a két játékfázis közötti gyors átmenetet választja, ezért Katzirz Dávidot állította a kezdőbe. A ballövő egy az egyben megkapta Ilyés feladatait elöl és hátul is, és támadásban jól meg is oldotta a feladatot, az elején a szélen védekezgető Lazarov és a kettes védő között, mellett többször is helyet talált, gólokat lőtt, védekezésben azonban látszott, hogy nem illik tökéletesen a gépezetbe.

A rettegett Lazarov ugyan nem lőtt sok gólt az elején - legalábbis nem kintről -, de beállóban Sztojlovot, balátlövőben pedig Mojszovkijt rendre megtalálta. Előbbi sorra be tudta dönteni, forgatni a védőinket, utóbbi meg lendületből érkezve oda lőtt középről, ahova akart. Ráadásul a beállós elleni védekezésünket a spanyol sporik a meccs elején nagyon nem díjazták, inkább két percekkel büntették. Nevetséges volt, ahogy a hanyatt dőlő Sztojlov alatt összeeső Katzirzot vagy a macedón vállára a kezét rátevő Laluskát kiállítgatták.

A szövetségi kapitány reagált is, feladott valamennyit a csapat sebességéből, és bevállalta, hogy Schuch Timuzsin beállításával eggyel többet kell cserélni. Ez tökéletesen be is jött, a veszprémi beállós ugyanis Laluskával szinte tökéletes rendet tartott középen. Mellettük a kettes védőink mozgása is aktívabbá vált mélységben, elsősorban Zubai lépegetett ki Lazarov elé, akit ez meg is zavart. Főleg a második félidő elején "sült be" a keze, távoli lövéseit Fazekas ekkor nagyon jól olvasta, és többször is demoralizáló könnyedséggel, két kézzel védte.

73 év rutinjával nem tudtak mit kezdeni a macedónok

Támadásban a meccs elején a már emlegetett Katzirz villogott betöréseivel, mellette Császár cselei, Zubai világklasszis leválásai és labdakezelése, majd becsorgatott góljai és a remek ütemű szélsőbefutások - főleg az ezen a meccsen remeklő Gulyás részéről - , és az ezekből kialakított két beállós figurák okoztak nehézséget a macedónoknak. Már az első félidő közepén beállt Pérez Carlos, aki felé a délszlávok el is tolták a védekezésüket - főleg az emberhátrányainknál -, de így is több nagy gólt lőtt páros lábról történő felugrásokból, betörésekből.

A szünet után Krivokapics érkezésével még több lendületet kapott a támadójátékunk, a jobbátlövő Pérezzel együttműködve hozta össze sorra a gólokat. Az ellenfél egyáltalán nem érezte a kilépések ütemét, a két kettesünk Császár közreműködésével rendre meg tudta nyitni a keresztmozgásokkal a védelmet.

A hajrá hozott némi változást a játékban, az elfáradó Fazekas helyére Mikler állt a kapuba, aki remekül szállt be, noha nem kapott már annyi segítséget, mint korábban Nándi, főleg a bal szélről. Zubai és Iváncsik kicsit elfáradtak a végére, Lazarov pedig pont ekkorra jött rá, hogy nem csak befelé, hanem kifelé is passzolhat, így a rossz ütemű szélső besegítések mellett rendre eljutott a labda Mojszoszkihoz, aki többnyire ki is használta a ziccereket. Elöl ekkor már Lékai kezében volt az irányítás, ő pedig hozzá is tette a magáét, illetve a csak az utolsó támadásra beszálló Harsányi keze sem remegett meg, egyetlen dolgát teljesítette, beverte a győztes gólt.

A töltelékellenfél sokat fejlődött tavaly óta

Brazília csapatában egy európai szemnek szokatlan stílusú együttest ismerhettünk meg - a tavalyi vb után újra - a második találkozón. Nagyon gyors, technikás és a védőjátékot tekintve nagyon is fegyelmezett játékosok alkották az ellenfelet, volt is bajunk velük.

A nyitott védekezésüket a befutásokkal, forgásokkal könnyen átjátszottuk az első percekben, de a védekezésünkkel - főleg a belső területeken - voltak gondok, így általában gyors gólokat is kaptunk. Ráadásul az első napon parádésan játszó Gulyás is bizonytalanná vált, több ziccert is elrontott az első félidőben a gyors lerohanások és a felállt fal elleni húzások végén.

A védekezésünk az első játékrész közepén jobban működött, mint az elején, legalábbis sokkal hosszabb támadásvezetésre kényszerítettük a brazilokat, akik azonban türelmesek voltak - ahogy az ismét "megnyert" spanyol bírók is a passzív játék megítélésében -, és kismillió keresztpassz után sokszor ritmust tudtak váltani, lövőhelyzeteket teremtettek, és gólokat lőttek.

A szünet után ezen a meccsen is sokkal feszesebbek lettünk hátul, távolabb tudtuk tartani a lövőket a kaputól, általában kikényszerített lövéseket engedtünk csak, Fazekas pedig ott volt a folyosókban, és rendre védett.

A támadójátékunk azonban ebben az időszakban leült, a macedónnál mélységben sokkal jobban mozgó, gyorsabb brazil fallal szemben elsősorban Krivokapics szenvedett, sok labdát adott el. Ráadásul sorozatban három hetes is kimaradt. Ezeknél Maik dos Santost rendre Marcos dos Santos váltotta, és talán az ő magassága volt zavaró, mert Császár fölé, Harsányi remek cselezés után a félig üres kapu mellé, Iváncsik pedig - ekkor már valószínűleg némi nyomást érezve - a kapufára lőtt. Szóval a kapus úgy "védett" háromszor, hogy labdához sem ért.

Ezek miatt a momentumok miatt nem tört meg az ellenfél, és amikor a mi oldalunkon - megint a fáradtság miatt - újra szellősebb lett a védekezés, vissza is jött a meccsbe. A végén így kellett némi szerencse is, illetve az egész meccsen inkább jó ritmusban robotoló, mint kiemelkedő Császár, valamint Lékai teljesítménye. Zubai aztán az utolsó percben egy kipattanót talált a kezében, a rá jellemző higgadtsággal belőtte, így meglett a meccs, és később a svéd-macedón után az olimpiai részvétel is.

A kapitány elvégezte a szükséges teszteket a zárómeccsen

Ennek megfelelően alakította az összeállítást és a taktikát is az utolsó meccsre Mocsai Lajos, azonnal pihenőt adott az előzetesen vártnál sokkal többet játszó Péreznek és a két meccset végighajtó Iváncsiknak, és bedobta a cápák közé Ancsint, Vadkertit és Szöllősit, illetve Puticsnak is adott játéklehetőséget. Közülük Körte gyorsan igazolta a rutinját, tökéletesen hozta, amit tud, erőszakos volt védekezésben, jól indult, és be is lődözte a ziccereit. A fiatalabbak inkább védekezésben voltak jók, mögöttük pedig Mikler Rolandnak nagy napja volt.

Támadásban az erőteljes svéd fallal szemben voltak gondjaink, főleg középen tömörültek jól a sárga-kékek, ott nagyon nem találtuk a helyet, és az átlövőink sem sokszor érkeztek megfelelő távolságban és ütemben a labdákra a kilences környékén. Ancsinnak egy gólt sem sikerült szerezni, Putics és Krivokapics egyszer-egyszer, Mocsai Tamás pedig kétszer talált be. Az ő góljaik nagyon kellettek volna, ahogy Szöllősi is lehetett volna eredményesebb az első félidőben kapott jó bejátszásokból.

A játékosok hozzáállására nem panaszkodhattunk, de az látszott, hogy egy kis rutinra némelyiküknek még szükségük lenne, ez viszont csak a svédeknél volt, így övék lett a csoport első helye.

Örömünkben és kínunkban is nevetgélhetünk a sorsolás után

Nagyon emiatt ne szomorkodjunk, azt az Izlandot ugyanis biztos nem kapjuk csoportellenfélnek, amely az utóbbi években rendre túl keménynek bizonyult.

El tudunk képzelni egy olyan csoportot az olimpián, amibe a mögöttünk lévő három kalapból a briteket, az argentinokat és a tunéziaiakat sorsolják mellénk, az ő váltótársaiktól ugyanis van miért félnünk. Az egyébként is vicc, hogy a kiemelésben két kontinenstorna győzteseként Dánia Argentínával van egy szinten, Szerbia pedig Nagy-Britanniával került egy kalapba, de ezen nem változtathatunk, úgyhogy reméljük, hogy legalább az egyik Eb-döntőst megússzuk. Ha választani kell, akkor inkább Mikkel Hansenéket hagynánk ki, és Vujinékat vállalnánk be.

Az esélyekről a május végi sorsolásig nem érdemes beszélnünk, hiszen egy francia-horvát-szerb-dán négyes mellett annak is örülhetnénk, ha továbbjutunk (függetlenül attól, hogy ötödikként Dél-Koreát vagy Tunéziát kapjuk), de ha az álmunk, a spanyol-svéd-brit-argentin kvartett összejönne, akkor nagyon sokat spórolhatnánk az erőnkből az olimpia második felére. Az egyenes kiesésnél meg már bármi lehet. Meg annak az ellenkezője is...