Premier League

Az Arsenal szétzúzta a City bajnoki álmait

Az Arsenal Mikel Arteta 87. percben lőtt góljával legyőzte a vendég Manchester Cityt az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának rangadóján. Az Ágyúsok visszaelőzték a Tottenhamet a dobogó legalsó fokán, és megágyaztak a Manchester United 20. bajnoki címének: a Vörös Ördögök előnye nyolc pont a City előtt, akár már jövő vasárnap bajnokot avathatnak Angliában.

Az Arsenal legyőzte a Manchester Cityt

Kora délután az éllovas Manchester United 2-0-ra diadalmaskodott a Queens Park ellen, ezzel még nagyobb nyomás alá helyezte az Arsenalnál vendégeskedő Manchester Cityt. A teher alatt összeomlott Roberto Mancini csapata, egy-egy rövid időszaktól eltekintve az Ágyúsok uralták a rangadót.

Az első negyedórában beszorult kapuja elé a City, egymás után vezette a támadásokat a hazai csapat, de a befejezéseknél nem volt szerencséje, illetve a Vincent Kompany-Jolen Lescott belső védőpáros állta a sarat Joe Hart előtt. Kompany egyébként a 14. percben felborította Robin Van Persie-t, megadható lett volna a tizenegyes, no meg egy piros lap is, Mario Balotelli alattomos belépőjénél. Az Arsenal legnagyobb helyzeténél Van Persie fejesének Vermaelen háta állta útját, ezután leült a mérkőzés, és a vendégek fellélegezhettek.

A színvonal a második félidőben sem verdeste az eget, a hajrára az Arsenal tudott újítani, de Van Persie fejesénél, majd a 76. percben egy támadáson belül kétszer is a kapufa segítette ki a gyárvárosiakat. Végül a 87. percben góllá érett az Ágyúsok fölénye, Mikel Arteta 23 méterről tüzelt a hálóba (1-0). Balotelli a végén kiállíttatta magát, már jóval korábban megérdemelte volna a piros lapot. A City nem tudott felállni, ezzel nyolc pontra nőtt hátrány a Manchester Uniteddel szemben.

Az Arsenal visszaelőzte a Tottenhamet, két egység az előnye a Spurs, öt a Chelsea és a Newcatle előtt.

Premier League, 32. forduló:
ARSENAL-MANCHESTER CITY 1-0 (0-0)
London, Emirates, vezette: Martin Atkinson.
 
Arsenal: Szczesny - Sagna, Vermaelen, Koscielny, Gibbs (Santos, 56.) - Arteta, Song - Walcott (Oxlade-Chamberlain, 85.), Rosicky, Benajun (Ramsey, 79.) - Van Persie. Menedzser: Arsene Wenger. Cserepad: Fabianski, Santos, Djourou, Jenkinson, Oxlade-Chamberlain, Ramsey, Samah.
 
Manchester City: Hart - Zabaleta, Kompany, Lescott, Clichy - Y. Touré (Pizzaro, 17.), Barry, Milner - Nasri (Kolarov, 79.), Balotelli, Agüero (Tévez, 84.). Menedzser: Roberto Mancini. Cserepad: Pantilimon, Richards, Kolarov, Pizarro, De Jong, Dzeko, Tévez.
 
gólszerző: Arteta (87.)
sárga lap: Santos (59.), Koscielny (68.), illetve Yaya Touré (2.), Balotelli (38., 90.), Milner (56.), Zabaleta (95.). Kiállítva: Balotelli (90. - Man. City)

 

Részletes tudósítás:

96. perc: Vége! Győzött az Arsenal és nagy lépést tett a bronzérem felé, a Manchester City pedig szinte biztosan lemondhat a PL-serlegről.

95. perc: Zabaleta is besárgult.

95. perc: A sorfalban elakadt a labda, az ellentámadásból Ramsey szórakozott el egy ziccert.

94. perc: Az utolsó esély a City előtt, szabadrúgás 23 méterről, kissé balról.

90. perc: 4 perc a ráadás.

90. perc: Balotelli megint elkaszálta Sagnát, második sárga, vagyis piros. Ki hitte volna....

87. perc: GÓL! Mikel Arteta elcsente a labdát Pizzarótól, majd 23 méterről csavart a kapu bal oldalába (1-0). Oda a Man. City bajnoki címe?

85. perc: Walcott is lemegy, Oxlade-Chamberlain adhat lendületet a hazaiaknak.

84. perc: Agüero helyére honfitársa, Tévez állt be.

81. perc: Kolarov szabadrúgása Szczesnyé lett.

79. perc: Benajunt Aaron Ramsey, Nasrit Alekszandar Kolarov váltotta.

76. perc: Mit hagyott ki az Arsenal...Walcott sarkalt kapura, Hart a kapufára ütötte a labdát, Vermaelen eltörte, Benajunnak is gondot okozott besegíteni a hálóba fél méterről, a labda végül a bal kapufáról csorgott ki.

71. perc: Walcott jobb oldali beadását kiöklözte Hart, a kipattanót Benajun rosszul találta el.

Ismét nagy a nyomás a Cityn, de stabil a kékmezesek védelme.

70. perc: Gól..mégsem. Robin van Persie megcsinálta a lövőcselt majd 7 méterről a hálóba vágta a labdát, de lesről. Helyes ítélet.

69. perc: Szabadrúgás után Kompany bólintott középre, Balotelli ollózni akart, de nem jött össze.

Szakad az első Londonban, ez sem segíti elő a játék minőségének javulását.

68. perc: Koscielny csúnyán odatartott Barry lábára, sárga.

62. perc: Van Persie le tudott válni Kompanyról, az ötösről fejelt, Harttól bement volna, de ott volt a kapufa.

Kevés az elképzelés az Ágyúsok játékában, de a gyárvárosiak sem brillíroznak.

61. perc: Benajun lőtt 16-ról, de gyengén, Harté.

59. perc: Santos rángatta meg Balotellit, majd szóban hergelte az olaszt, a brazil sárgát kap.

58. perc: Nagyon kellett Benjun becsúszása, Zabaleta elől tisztázott.

56. perc: James Milner sárgult be, Rosickynek rúgott oda, majd Gibbs helyére érkezik André Santos.

53. perc: Egymást zavarta Zabaleta és Agüero az ötösön, az argentin fejelt, Szczesny tolta a kapu fölé a labdát.

51. perc: Koscielny kiválóan helyezkedett Agüero mellett, kirúgás kifelé.

Balotelli a pályán, kockáztat Mancini.

46. perc: A vendégcsapat kezdte a mérkőzést.

Gyürkőzik egymással a két csapat, a szép játéktól messze vagyunk, akár egy gól is dönthet. 45 perc után az Arsenal van közelebb hozzá.

45.+3. perc: Vége az 1. félidőnek. Balotelli a gyepen fekszik, a derekát fájlalja.

45. perc: Három perc a hosszabbítás.

44. perc: Szczesny óriási kidobásával indult meg Walcott, Kompany szabályosan szerelte.

41. perc: Kieran Gibbs lódult meg, de lesen volt.

38. perc: Most már jön a lap, Balotelli harmadszor ment nyújtott lábbal az ellenfélre, ezúttal is Sagnára.

35. perc: Szczesny remek ütemben mozdult ki, és elrúgta a labdát a ziccerben érkező Balotelli elől.

34. perc: Arteta szabadrúgását Hart megnyúlva ütötte ki Vermaelen elől.

32. perc: Balotelli most Sagnának rúgott oda. Nem fogadnánk nagy tétben arra, hogy a csatár végigjátssza a mérkőzést, Mancini jobban járna, h lekapná a szünetben.

Kissé felszabadult a nyomás alól a City.

31. perc: Újabb-vendégszöglet, Lescott fejelt mellé, de közben jól megrángatta Sagna. Ilyenért is adtak már büntetőt.

26. perc: Zabaleta elől Koscielny tisztázott, az első City-szöglet, veszélytelen volt, Balotelli lövését blokkolták, az olasz dühében a kapufát rugdosta.

Kompany vezérletével a kapu előtt egyelőre állja a sarat a City, de a pálya többi részén súlytalanok a vendégek.

22. perc: Kompany is odalépett Van Persie-nek, itt sincs sárga.

21. perc: Mancini elbeszélget Balotellivel az oldalvonalnál. Nagyon nem megy a Citynek, az olasz helyett talán többet érne Carlos Tévez a pályán.

20. perc: Balotelli megúszta a kiállítást, nyújtott lábbal ment Songra, a labda sehol sem volt. Meg a bíró sem...

16. perc: Bal oldali sarokrúgás után Van Persie fejelt, Vermaelen hátáról kifelé pattant a labda, a belga bekk tulajdonképpen besegített Joe Hartnak...

16. perc: Yaya Touré nem bírja tovább, David Pizzaro érkezik a helyére. Kulcsemberét veszítette el a City.

Arsene Wenger szerint csak egyszeri kisiklás volt a múlt heti, QPR elleni vereség. Az első negyedóra alapján igazat kell adnunk a franciának, de még messze a vége.

14. perc: Kompany felborította Van Persie-t, de tizenegyes helyett csak szöglet. Az MU-QPR-on ez pirosat ért.

13. perc: Walcott beadását tisztázta Kompany.

10. perc: Song lépett oda Tourénak, az elefántcsontparti belesérült az ütközésbe.

Saját tizenhatosa elé szorult be a Manchester City az utóbbi percekben.

8. perc: Rosicky a balösszekötő helyéről kapásozott, a labda Lescott hátáról pattant ki szögletre.

7. perc: Kompany tisztázott fejjel az ötösön.

6. perc: Egyelőre az Arsenal irányít, a City védekezik.

3. perc: Veszélytelen volt a hazaiak első szöglete.

Decemberben a most hiányzó David Silva gólja döntött. A spanyol az utóbbi hetekben pocsékul játszott, messze elmaradva őszi formájától.

2. perc: Máris megvan az első sárga a meccsen, Yaya Touré húzta vissza Tomás Rosickyt.

1. perc: Az Arsenal kezdte a mérkőzést.

A mérkőzést - ahogyan a többi vasárnapi találkozót is - livescore oldalunkon is követhetitek!

16:55 - A londoni gárda sorozatban hét siker után az elmúlt hétvégén nagy meglepetésre vereséget szenvedett a kiesés elkerüléséért küzdő Queens Park Rangers vendégeként, a City pedig izgalmas mérkőzésen 3-3-as döntetlent játszott hazai környezetben a Sunderlanddel – ezzel öt pontra nőtt hátránya az éllovas Manchester Uniteddel szemben.

16:50 - Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, hamarosan kezdődik az Arsenal-Manchester City rangadó a Premier League-ben!