Női kézilabda BL

A Podgorica lesz a Győr ellenfele a döntőben

  • MTI

A Buducsnoszt Podgorica lesz a Győri Audo ETO ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. A montenegrói alakulat kettős győzelemmel jutott a fináléba, az elődöntő hazai visszavágóján 23-13-ra legyőzte a norvég Larvikot.

A Podgorica játékosai örülnek a Larvik ellen aratott győzelmüknek a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén 2012-ben.

Karl-Erik Böhn, a magyar együttes vezetőedzője az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy a finálé első meccsén a Győr lesz a pályaválasztó, mivel legutóbbi BL-döntőjén idegenben kezdett, míg a Podgorica először jutott a legrangosabb európai kupasorozat végjátékába. A tréner elmondása alapján a tervek szerint az első meccset május 5-én rendezik Veszprémben, míg a visszavágóra egy héttel később Podgoricában kerül sor.

 "Úgy érzem, ez az álomdöntő, mert a két legjobb csapat találkozik majd egymással, ráadásul ennek a két gárdának vannak a legjobb szurkolótáborai is" - mondta a norvég szakember.

Női BL, elődöntő, visszavágó:
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)-Larvik (norvég) 23-13 (10-7)
Továbbjutott: a Podgorica, kettős győzelemmel, 45-33-as összesítéssel.
 
Szombaton játszották:
Győri Audi ETO KC-Oltchim Valcea (román) 31-23 (19-12)
Továbbjutott: a Győr, 62-58-as összesítéssel.
 
A döntőben: Győri Audi ETO KC-Buducsnoszt Podgorica