Sífutás

A milliméterekre is figyeltek, összekapaszkodva nyertek holtversenyben - videó

  • VNA

Alex Harvey és Devon Kershaw régóta nagy haverok, ezt bizonyították a kanadai sífutó bajnokságon is, ahol holtversenyben győztek.

Különleges hajrát hozott a kanadai sífutó bajnokság közelmúltban megrendezett 50 km-es tömegrajtos versenye. A táv második felében ellépett a mezőnytől Alex Harvey és Devon Kershaw, akik a célban egy - vélhetően előre megkomponált - befutót teljesítettek. A két kiváló kanadai sífutó tavaly Oslóban a csapat sprint versenyben lett világbajnok, most pedig közösen lettek országos bajnokok is, méghozzá holtversenyben. A célegyenesben ugyanis a két versenyző hirtelen megállt, majd a célvonal előtt - kínosan ügyelve arra, hogy az időt mérő chipjük egyszerre haladjon át a kijelölt vonalon - egymással karöltve haladtak át, így holtversenyben nyerték meg az 50 km-es versenyszám kanadai bajnoki címét.

A két jókedvű kanadai sífutó az időmérő rendszert is meg tudta tréfálni, amely végül századnyi különbséget sem tudott tenni kettőjük között (2:14,45.95) kimutatni, így Harvey és Kershaw méltó módon zárta le a számukra ismét remekül sikerült Világkupa szezont.