Férfi kézilabda

Nehezen, de megvan a Brazília elleni győzelem, centikre az olimpia

megosztom

A Macedónia elleni pénteki győzelem után Brazília ellen is nyerni tudott magyar férfi kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőtornán Göteborgban. A sikerrel közel került az ötkarikás részvételhez az együttes, a házigazda Svédország Macedónia elleni pontszerzésével segítheti a Mocsai-csapatot Londonba.

Kiegyensúlyozott játékot hozott a mérkőzés első néhány perce, de amíg a magyar válogatott a nyitott védelem ellen szépen kidolgozott akciókkal szerezte góljait, addig a brazilok kissé esetlegesen játszottak, és inkább egyéni villanások után voltak eredményesek.

A 8. percben 5-5 volt az állás és ezt követően sikerült egy kicsit elhúzni a mieinknek, sikerült az ellenfelet hibákba kényszeríteni és Fazekas Nándor is többször védett egymás után. Javier Garcia Guesta 8-5-ös vezetésünknél kért időt, és ez jó hatással volt csapatára, a hullámzó ritmusú találkozón meg tudták akadályozni, hogy a mieink növeljék az előnyt, sőt, a félidő harmadára újra nagyon közel kerültek. (11-10)

A szünet előtt újra lehetett volna legalább háromgólos a különbség, de sajnos ziccereket hibáztunk, védekezésben pedig a hosszú brazil támadások végén az átlövők ütemtelen kísérleteiről többnyire lemaradtunk, így Fazekas kissé kiszolgáltatott helyzetben volt.

Zubai Szabolcs örül a góljának a magyar férfi kézilabda-válogatott Brazília elleni olimpiai selejtezőjén Göteborgban 2012-ben.

Félidőben így is vezettünk (16-15), és a második játékrész elején összeállt a védekezés, a brazilok átlövésből, a szélekről és az addig jól működő beállósjátékukból sem tudtak betalálni, nagyban köszönhetően Fazekas védéseinek.

20-16-ra elmentünk, de a brazil kapitány időkérése megint hozott némi javulást az ellenfél játékában, vagy inkább visszaesést a mieinknél, nem sikerült a döntő erejű ütést bevinni, így a dél-amerikaiak lendülete és lelkesedése nem csökkent. Sajnos támadásban sok volt a hiba, sorozatban három hetest kihagytunk úgy, hogy a kapus egyikhez sem ért hozzá (egy fölé, egy mellé, egy kapufa), és indításból is maradt ki ziccer. Így hiába védekeztünk még mindig jól, nem sikerült leszakítani az ellenfelet. (25-22)

Az utolsó tíz percben aztán egy mérkőzés, amit többször is eldönthettünk volna, igazi tétmeccsé vált, közel került az ellenfél, a véghajrában többször is egyenlíthetett volna. Ezt sikerült megakadályozni, és az utolsó percben Zubai kis szerencsével megszerezte a 29-27-es végeredményt jelentő gólt, amire már nem érkezett válasz, így második mérkőzését is megnyerte a magyar válogatott.

A sikerrel már csak egy lépés kell az olimpiai részvételhez, ezt pedig a házigazda svéd válogatott megteheti nekünk, ha a papírformának megfelelően legalább pontot szerez az általunk legyőzött Macedónia együttese ellen.

Férfi kézilabda olimpiai selejtező
2. csoport, 2. forduló
Magyarország-Brazília 29-27 (16-15)
Scandinavium, 3000 néző, V: Raluy, Sabroso (spanyolok)
gól: Iváncsik G. 6, Császár 6/2, Perez 5, Zubai 4, Lékai 3, Gulyás 2, Mocsai 1, Harsányi 1, Schuch 1, illetve Pacheco 6/2, Borges 5, V. Teixeira 4, Ruy 3, H. Teixeira 2, Pires 2, Th. Santos 2, Santana 1, Bortolini 1, Silva 1
Svédország-Macedónia 16:05 ó
 
pénteken játszották:
Svédország-Brazília 25-20
Magyarország-Macedónia 28-26
 
vasárnap:
Brazília-Macedónia 14:45 ó
Magyarország-Svédország 17:05 ó

29-27-es győzelmével nagyon közel az olimpiához a magyar csapat, ha Svédország pontot szerez Macedónia ellen, biztossá válik a londoni részvételünk.

60. perc: Henrique Teixeira kapu mellé lőtt, az óra lepörgött, vége a mérkőzésnek.

60. perc: Passzív helyzetből Krivokapics "agyonlőtte" a kapust, Zubaié lett a kipattanó belőtte. 15 másodperc van hátra, Brazília időt kért, ennek már meg kell lenni! 29-27

60. perc: Mocsai Lajos kikérte a harmadik idejét.

59. perc: Kapufáról kipattant átlövésből lőtt újabb gólt Teixeira. 28-27

59. perc: Császár jó keresztmozgás után remekül lőtt jobbról a jobb alsóba. 28-26

58. perc: Vinicius Teixeira kapott jó bejátszást, be is lőtte. 27-26

57. perc: Lékai és Zubai is hát mögött passzolt, Iváncsik összeszedte a labdát, és belőtte. 27-25

57. perc: Lékai remek csellel ment be a jobb oldalon, a rövidbe lőtt, de Ruy gyorsan válaszolt. 26-25

56. perc: Fazekas bravúrral védett Pacheco alsó lövése után.

55. perc: Eladták a labdát a brazilok, Lékai kapu fölé lőtt átlövésből.

55. perc: Pérez lövését bedobásra sáncolták, majd Krivokapics lövése után a braziloké lett a labda.

54. perc: Santana lecselezett a bal oldalra, és be is lőtte. Fel kellene pörögni! 25-24

53. perc: Krivokapics betört, de Marcos dos Santos lábbal védett.

52. perc: Pacheco kapott labdát a jobb szélen, éles szögből belőtte. 25-23

51. perc: Lékai betöréssel harcolt ki hetest, Iváncsik kapufát lőtt, a harmadik elrontott hetesünk volt sorozatban, pedig a kapusnak egyikhez sem volt sok köze.

50. perc: Fazekas lábbal védett, a brazilokról ment ki a labda.

50. perc: Pérez lőtt ziccerből gólt. 25-22

49. perc: Brazil felső léc után Iváncsik indult, de fölé lőtt, majd lábbal együtt lőtt gólt a brazil beálló, a játékvezetők megadták. 24-22

48. perc: Fazekas ismét védett, Zubaié lett a kipattanó, majd Iváncsik harcolt ki hetest, amit Harsányi mellé lőtt, hiába ment el nagyon a kapus.

47. perc: Lékaira fújtak lépést a játékvezetők.

46. perc: Santana mellkason lőtte Fazekast, Mocsai Lajos időt kért. Neki is van még egy időkérése a hajrára az új szabályok értelmében.

46. perc: Schuch mellett játszott el egy pofont Santana, a magyar beállós két percet kapott, jogtalanul.

45. perc: Lékai a bal szélen tört be Krivokapics jó passza után, Pires két percet kapott. 24-21

45. perc: Pacheco a blokk mellett lőtt a bal alsóba. 23-21

44. perc: Szép húzás után Harsányi lőtt gólt a jobb szélről. 23-20

44. perc: Teixeira megint megkapta a labdát, megint belőtte. 22-20

43. perc: Vinicius Teixeira jó helyzetben kapott labdát beállóban, befordult, és belőtte, Iváncsik szépen ment el a bal szélen, és be is lőtte. 22-19

42. perc: Lékai szép betörés után lőtte első gólját. 21-18

42. perc: Harsányi labdaeladása után Pires fejezte be a lerohanást. 20-18

41. perc: Krivokapics harmadszor adta el a labdát, majd Vinicius Teixeira harcolt ki hetest, Zubait pedig leküldték két percre. A hetest Pacheco belőtte. 20-17

41. perc: Fazekas megint jól zárta a szöget, remekel a kapusunk!

40. perc: A brazil kapitány második idejét is kikérte, az új szabályok szerint még egyszer kérhet időt a hajrában.

40. perc: Iváncsik kígyózott át a falon, Zubait hozta ziccerbe, a beállósunk belőtte. 20-16

39. perc: Krivokapics rosszul passzolt, Pires belépett, miénk a labda.

38. perc: Fazekas Pacheco kikényszerített lövését védte.

38. perc: Császár labdát vesztett, Fazekas lábbal védett, de a braziloknál maradt a labda.

37. perc: Krivokapics rossz passza után Ribeiro indult, és megszerezte az első brazil gólt a második félidőben. 19-16

37. perc: Iváncsik befutása után erőszakosan harcolt ki Vinicius Teixeirának két percet.

36. perc: Fazekas megint szépen védett, ezúttal szélső lövést.

36. perc: Laluska keze találta meg Thiago dos Santos arcát, két percet kapott érte.

35. perc: Császár jobbról talpról lőtt az oldalhálóba, de rossz bejátszás után gyorsan miénk lett a labda, Iváncsik indult, szépen belőtte a ziccert. 19-15

34. perc: Pacheco alsó lövését blokkoltuk szépen.

33. perc: Pérez ezúttal kissé a jobb oldalról lőtt a jobb alsóba. 18-15

32. perc: Thiago dos Santos lövését szépen ütötte ki Fazekas.

32. perc: Csárli kis ápolás után folytatja.

32. perc: Pérez kilenc méterről lőtt nagy gólt, de kapott közben egy könyököst. 17-15

31. perc: Brazília kezdte a második félidőt, Bortolini lövését védte Fazekas.

A támadójátékunk remekül működött az első félidőben, kreatív akciókkal sikerült gólokat szerezni, de a védekezésben voltak gondok. A hosszú brazil akciók végére általában koncentrációban elfogytak a mieink, így sok helyzet nélküli gólt tudott szerezni az ellenfél. A védőfaltól egy kicsit jobb ritmusú mozgásra, több és jobb ütemű ütközésre lenne szükség, hogy a brazil lövők ne kerülhessenek gyakran kilenc méternél közelebb a kapuval szemben. Egyértelműen jobb a magyar csapat, amely reményeink szerint fel is őrli majd a lelkes ellenfelet.

30. perc: Elrontották az utolsó passzt, Fazekas még indított, de pontatlanul. Vége a félidőnek.

30. perc: Pacheco megpattanó lövése pattant be a kapuba, majd elrontottuk a középkezdést, egyenlíthetnek a brazilok. 16-15

29. perc: Zubai harcolt ki hetest, Császár csúnyán fölé lőtte.

29. perc: Ruy tört be a bal szélen, a rövidbe pattintott. 16-14

28. perc: Pacheco belemenése után miénk lett a labda, Mocsai kapufára lőtt, de a kipattanó Zubaiaé lett, ő az üres kapuba lőtt. 13-16

27. perc: Mocsai lövését szerencsétlenkedte be Maik dos Santos a saját kapujába. 15-13

26. perc: Bortolinire nem értünk ki, a bal alsóba lőtt. 14-13

25. perc: Iváncsik középről, átlövésből volt eredményes. 14-12

24. perc: Thiago dos Santos lövését védte Fazekas, majd Mocsai Lajos időt kért.

24. perc: Szabálytalan zárás miatt vesztettük el a labdát.

23. perc: Mocsai lőtt középről középre, a kapus védett, majd Ribeiro volt ismét eredményes a szélről. 13-12

22. perc: Fazekas szépen védett lábbal a bal alsó előtt.

22. perc: Pérez betörése után középről lőtt a kapu bal oldalába. 13-11

21. perc: Ribeiro kínaiból szépített a bal szélről. 12-11

21. perc: Körülményes passzok után jutott el Iváncsikhoz a labda, de ő ezúttal nem hibázott a szélről. 12-10

20. perc: Faultgyanús helyzetben vesztett labdát Zubai, majd Thiago dos Santos betörésből volt eredményes. 11-10

19. perc: Iváncsik kiszorított helyzetből lőtt a kapusba, Ribeiro indult, és kihasználta a lehetőséget. 11-9

19. perc: Thiago dos Santos a bal felsőbe lőtt nagy gólt. 11-8

18. perc: Császár betörésből fölé pattintott, de hetest kapott, amit ő maga be is vágott a jobb alsóba. 11-7

17. perc: Rossz bejátszást szereztünk meg védekezésben.

17. perc: Zubai hetest és Silvának két percet harcolt ki, Császár belőtte a büntetőt.

16. perc: Pérez talpról elengedett lövését védte a brazil kapus, majd Ribeiro lőtt mellé a szélről.

15. perc: Thiago dos Santos lövését lábbal védte Fazekas, a kipattanó után szabálytalankodtunk, majd Silva kapta meg a labdát a hatoson, és belőtte a ziccert. 9-7

15. perc: Fazekas H. Teixeira középre jövő lövését védte, Gulyás indult, de ziccerből mellé lőtt.

14. perc: Császár megint beállóban várta a labdát, Mocsai Tamás játszotta be, az irányító pedig a kapuba lőtt. 9-6

13. perc: Henrique Teixeira talpról vágta mellé alsó lövésből a labdát, de nem volt jó az indítás, elvesztettük a játékszert, majd Pacheco vétett lépéshibát.

12. perc: Császár talpról lőtt a kapu fölé.

11. perc: Pacheco felment középen, és átlövésgólt lőtt a bal alsóba. 8-6

11. perc: Javier Garcia Guesta kikérte az első idejét.

11. perc: Fazekas szépen védett egy jobb szélről jövő lövést, majd gyors akció végén Schuch érkezett a kapu elé, és a hatosról lőtt gólt. 8-5

10. perc: Pontatlan brazil lövés után került hozzánk a labda, majd Pérez szépen betört a bal oldalon, és a kapus alatt pattintott a hálóba. 7-5

9. perc: Császár kapussal együtt is a hálóba lőtt. 6-5

8. perc: Vinicius Teixeira beállóból harcolt ki hetest, Fazekas védte Pacheco lövését, de pont a brazilhoz pattant a labda, és másodszor nem hibázott. 5-5

8. perc: Beállósnak szánt bejátszást szerzett meg könnyedén Schuch, Gulyás megint indult, ezúttal belőtte. 5-4

7. perc: Iváncsik labdát szerzett, gyors akció végén Gyulyás került helyzetbe, de Maik dos Santos szépen védett.

6. perc: Mocsai remek passza után Császár faulttal együtt is gólt tudott lőni. 4-4

5. perc: Iváncsik ejtésből szerzett gólt, majd hetest harcoltak ki a brazilok, amit Pacheco be is lőtt. 3-4

4. perc: Császár futott be beállóba, ziccerből nem tudott gólt szerezni, majd Fazekas védett, de a kipattanóból Ribeiro eredményes volt. 2-3

3. perc: Zubai kapott remek bejátszást, amiből egyenlített, majd belemenés miatt miénk lett a labda. 2-2

2. perc: Nem sikerült lövéssel befejezni a támadás, és újabb gyors akció után vezetnek a brazilok. 1-2

2. perc: Gyors góllal egyenlített Brazília. 1-1

2. perc: Fazekas az ölébe kapta az első lövést, Gulyást indította, aki be is lőtte a ziccert. 1-0

1. perc: A magyar válogatott kezdte a mérkőzést, Pérez kezéből csúszott ki a labda, kétszer indulás miatt vették el a labdát a játékvezetők.

13:40 - A magyar válogatott pénteken legyőzte Macedónia együttesét, így második győzelmével közel kerülhet az olimpiai részvételhez. Ahhoz, hogy már szombat este biztos legyen a londoni szereplés, Svédországnak legalább döntetlent kell elérnie Macedónia ellen a későbbi mérkőzésen.

Juhász István szövetségi edző így mutatta be a brazilokat a Hathárom TV-ben

Férfi kézilabda, olimpiai selejtező
2. csoport, 2. forduló
Magyarország: Fazekas, Mikler (kapusok), Gulyás, Harsányi, Ancsin, Krivokapics, Laluska, Mocsai, Császár, Lékai, Schuch, Zubai, Katzirz, Pérez, Putics, Iváncsik G.
Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos
Brazília: Maik dos Santos, Fagundes, Marcos dos Santos (kapusok), Pacheco, Henrique Teixeira, Thiago dos Santos, Santana, Bortolini, Ruy, Chiuffa, Pires, Alemao, Moraes, Vinicius Teixeira, Abrao Silva
Szövetségi kapitány: Javeri Garcia Cuesta

 

megosztom