Kerékpár

Egymásért és egymás ellen hajtanak a hegyikerékpárosok Kolozsváron

  • MTI

Kolozsváron szerepel szombaton a magyar hegyikerékpáros válogatott, melynek tagjai az újabb világranglista-pontok gyűjtögetése mellett egymás ellen is tekernek.

Az erdélyi verseny része a háromállomásos válogató-sorozatnak, márpedig az ebben a szériában elért pontok alapján dől el, hogy kvótaszerzés esetén ki utazhat Londonba.

A szakági szövetség tájékoztatása szerint Kolozsváron rajthoz áll Benkó Barbara (Focus MIG Team), Dósa Eszter (Vitalitás SE), Módos Gabriella (Merida Maraton – CST), valamint Buruczki Szilárd (Merida Kőbánya TC), Juhász Zsolt és Parti András (EuroOne-Waberer's Pro MTB Team).

A nemzetek világranglista-pontok alapján alakuló rangsorában a férfiaknál az első 24, a nőknél 18 ország szerez indulási jogot az olimpiára, a 2011-es és 12-es év átlagát tekintve.

"A férfiaknál az első évben 20.-ként zártunk, idén, a március 20-i állás alapján éppen kijutók lennénk. A nők tavaly 14.-ek voltak, jelenleg 19.-ek. Még hat verseny van betervezve, ezekkel biztosítani tudjuk kijutásunkat mindkét nemben, megfelelő szereplés esetén" – összegezte a jelenlegi helyzetet Valter Tibor szövetségi kapitány.