Evezés

Egy úszó tüntető miatt szakadt félbe az Oxford - Cambridge regatta - videó

  • VNA

Soha nem látott esemény okozott izgalmat szombaton Londonban, ahol egy úszó férfi miatt félbeszakadt a legendás evezős verseny.

Sok mindent megélt már lassan két évszázados története során az Oxford-Cambridge evezős verseny, de olyat még sohasem, amit szombaton délután láthattak a Temze mentén felsorakozó tízezrek. Egy vízbe ugrott tiltakozó miatt ugyanis félbe kellett szakítani a két nagy múltú brit egyetem hagyományos evezősversenyét. A vízben úszó - a hideg ellen neoprén ruhával védekező - férfit a két hajó talán még elkerülte volna, de az őket követő motoros hajók serege aligha, ezért döntött a bírói hajón helyet foglaló evezős legenda, Sir Matthew Pinsent és a főbíró John Garrett a futam leállítása mellett. A 158. alkalommal megrendezett londoni esemény persze így sem maradt el, a később a megszakítás helyéről újraindított futamot végül a cambridge-iek nyerték.

A felhajtást okozó férfi körülbelül féltávnál bukkant fel a vízben, közvetlenül a címvédő oxfordiak hajója előtt. Hogy mi miatt tiltakozott ezzel a sajátos akcióval, egyelőre nem világos, az azonban biztos, hogy őrizetbe vették. A Trenton Oldfield kihallgatásáról kiszivárgó információk szerint konkrét okot nem nevezett meg az elkövető, egyelőre civil engedetlenségre hivatkozott tette kapcsán. A 250 ezer néző előtt lebonyolított versenyt mintegy fél óra után tudták csak újraindítani féltávtól, azonban nem sokkal később a két csapat lapátjai összeütköztek, ami miatt az egyik oxfordi evezős evezője el is tört. Ezt követően pedig Cambridge már magabiztosan lépett el, s végül fölényes sikert aratott. A világoskékek 81. diadalukat szerezték meg, így összesítésben már 81-76-ra vezetnek (egyszer, 1877-ben döntetlent lett az eredmény).

Utoljára 2001-ben kellett újraindítani a versenyt, akkor a két hajó ütközése miatt az egyik evező lapát eltörött. Most is hasonló eset fordult elő ugyan, de a főbíró megítélése szerint az ütközésért az oxfordi hajó volt a felelős, amely így a célba érkezés után hiába adott be hivatalos óvást - és kérte a verseny újra kiírását - a zsűri érvényesnek nyilvánította a különös incidensek által megszakított futamot. A dráma viszont még a célba érkezés után sem ért véget, az oxfordi hajó vezérevezőse, Dr. Alexander Woods ugyanis rosszul lett a hajóban és mentővel kellett kórházba vinni ezt követően, így az általában a befutó után közvetlenül megrendezett díjátadást is el kellett halasztani néhány perccel.