Premier League

A Chelsea és a Tottenham a BL-ért, a Liverpool a becsületéért küzd

Az utolsó nagy hajrába fogtak a csapatok az angol labdarúgó-bajnokságban az európai kupapozíciókért, illetve a bentmaradásért. Szombaton a Tottenhamre nehéz mérkőzés vár Sunderlandben, a Liverpool becsületét mentené az Aston Villa ellen.

Sunderland-Tottenham Hotspur
13:45 Tv: Digi Sport
Hathárom-tipp: x

Az öt nyeretlen forduló után a Swansea-t két vállra fektető Spurs ahhoz a Sunderlandhez látogat, amely a szezonban egyedüliként pontot tudott szerezni a Manchester City vendégeként (nem mellesleg otthon is). A vendégek abban bíznak, hogy a múlt heti sikerrel kilábaltak a gödörből, és mivel az Arsenal a Cityvel meccsel, akár vissza is előzhetik az Ágyúsokat a dobogó legalsó fokán. Ezt például Nicklas Bendtner is megakadályozhatja, a dán csatár utolsó öt bajnokiján négy gólt rúgott, de Sebastian Larsson bombáira is készülhet Brad Friedel, akinek ez lehet zsinórban a 296. (!) meccse a PL-ben.

A Sunderland és a Tottenham játékosai küzdenek a két csapat mérkőzésén a Premier League-ben 2011-ben.

Martin O'Neill irányításával a Fekete Macskák hatszor győztek, egyszer-egyszer kikaptak, illetve ikszeltek a Fény Stadionban, míg a Tottenham hat mérkőzés óta nyeretlen otthonától távol. Decemberben Roman Pavljucsenko (aki azóta már a Lokomotiv Moszkvávan játszik) gólja döntött.

Chelsea-Wigan Athletic
16:00
Hathárom-tipp: 1

A Chelsea megmentette az angolok becsületét és bejutott az elődöntőbe a Bajnokok Ligájában, a Roberto Di Matteóval szárnyaló Kékeknek ujjgyakorlatnak kellene lennie a Wigan elleni meccsnek, de korántsem mehetnek biztosra, Robert Martínez megint csodát tett, a csapat négy kör óta veretlen, legyőzte az Anfielden a Liverpoolt és otthon a Stoke-ot. A Chelsea-be azért vélhetően beletörik a spanyol menedzser bicskája, no meg a londoniaknak is iparkodniuk kell, ha jövőre is a BL-ben akarnak vitézkedni, ráadásul a pénteken pályára lépő és a Swansea-t legyőző Newcastle megelőzte őket. Ha „mégis” a Wigan nyerne, akkor 2005 óta először diadalmaskodna egymás után harmadszor.

John Terrynek több bordája megrepedt a Benfica ellen, így is vállalná a játékot, de lehet, hogy Di Matteo elővigyázatosságból pihenteti, Gary Cahill helyettesítheti. John Obi Mikel és Ramires meggyőzően teljesített a BL-ben, valószínűleg benn ragadnak a kezdőben.

Ősszel a Latics egy pontot csent a Chelsea-től, amelyben Frank Lampard jubilálhat, amennyiben gólt szerez, az lesz a 150. találata a PL-ben.

FC Liverpool-Aston Villa
16:00
Hathárom-tipp: 1

A Liverpool a látszat fenntartásáért, a Villa a bentmaradásért szükséges pontokért küzd. A Vörösök hétből hatszor kikaptak az elmúlt fordulókban, lassan már a Top 10-ből is kicsúsznak, de egyelőre biztosnak tűnik Kenny Dalglish pozíciója. "Jól vagyunk. Ami vasárnap történt, azt vasárnap le is zártuk. Természetesen nagy csalódás volt az eredmény, de már nem szabad azzal foglalkoznunk. Az edzéseken remekül teljesít a csapat, és mindenki, a játékosok, a szurkolók, a személyzet, a tulajdonos összetart a klubnál, és segíti a másikat" - mondta a menedzser, majd hozzátette: "A Villát nagyon megrázta a Sztilijan Petrovról érkezett hír, de a a Chelsea ellen a pályán egy csepp idegességet sem mutattak."

A birminghamiek kétszer győztek az utolsó tíz bajnokin, múlt héten heroikusan küzdöttek a Chelsea ellen, végül 4-2-re kikaptak.

A Liverpool legutóbbi vereségének (0-2, Newcastle) Pepe Reina is áldozatául esett, a Romától tavaly érkezett Doni bemutatkozhat új csapatában. Glen Johnson és Daniel Agger továbbra sem százszázalékos. Alex McLeish csapatából Richard Dunne, Darren Bent és Ciaran Clark hiányzik.

Decemberben 2-0-ra nyert a Liverpool, a Villa utóbbi kilenc anfieldi fellépéséből csak egyszer hagyta el győztesen a pályát (2009-2010).

A magyar érdekeltségű csapatok közül a kapus Fülöp Márton és a sérüléséből lábadozó Gera Zoltán csapatához, a West Bromwich Albionhoz a Blackburn Rovers látogat, az elmúlt hétvége után a forduló válogatottjába beválasztott magyar válogatott kapus, Bogdán Ádámot foglalkoztató Bolton Wanderers pedig a Fulhamet látja vendégül.