Férfi kézilabda

Óriási lépést tett London felé a Mocsai-csapat

megosztom

A magyar férfi kézilabda-válogatott 28-26-ra nyert a macedónok ellen a göteborgi olimpiai selejtező pénteki nyitómérkőzésén.

Gulyás remekül játszott a macedónok ellen - Fotó: MTI

A bevonuláskor a magyar csapatot füttyszó, a macedónt pedig éljenzés fogadta. Végül közel 3000 – főleg Svédországban élő - macedón, és mintegy száz magyar szimpatizáns jött el a roppant fontos mérkőzésre.

Mocsait nyitó gólja után kiállították, és gyorsan így járt Laluska is. Gulyás 4 a 6 ellen is eredményes volt, Fazekas pedig ziccert fogott. 2-2-vel sikerült átvészelni a kezdeti nehézségeket, ám Mojsovskit nem tudta hatástalanítani a védelem. Majd amikor Lazarov is magára talált, fordítottak a macedónok. Egy-két gólos vezetésük stabilizálódott, amit Katzirz kiállítása alatt tovább növeltek. A 18. percben, 6-9-nél Mocsai Lajos időt kért, mert nagyon akadozott a támadójáték.

Laluska megkapta második kétperces büntetését, ám az emberhátrány jótékonyan hatott a csapatra, így igazi bravúrként jött az egyenlítés, majd a fordítás is a 40 esztendős Perez révén (21. perc: 11-10).  Mocsai sem úszta meg második kiállítás nélkül, és végül a 26. percben, 12-11-es magyar vezetésnél a macedón kapitány kért időt emberelőnyük alatt. Ettől sem pörgött fel azonban együttese, és a szünetre tovább nőtt a hátrányuk.

A második félidőben is folytatódott a kölcsönösen kemény védekezés, szinte állóháború folyt a pályán. Katzirz második büntetésekor esélyük volt a macedónoknak az egyenlítésre, de ez ekkor még elmaradt. Császár új lendületet vitt a játékba, és vezérletével a 41. percben 19-16 volt az állás. Később az elnyűhetetlen Perez vágott kettőt, nem csoda, hogy a 44. percben, 21-17-nél a macedón edző próbálta rendezni a sorokat az övéinél. Ha lehet, még harciasabbá is vált a délszláv gárda, az elégedetlen közönség egy része pedig pénzérméket dobált a pályára.

Mojsoski húzta ki a macedónokat a hullámvölgyből, és tíz perccel a vége előtt 23-21-re módosult az állás. Mocsai kapitány időt kért és cserélt: a kapuban Fazekas helyett Mikler, átlövőben Perez helyett Ancsin, irányító poszton pedig Császár helyett Lékai állt be.

A friss erő hatására 25-22-re megint ellépett a magyar válogatott, de egy pillanatra sem lehetett megnyugodni, mert az 58. percben 27-26 lett, ráadásul Zubait kiállították. Beállt azonban az utolsó másfél percre a balkezes Harsányi, és szélről lőtt góljával eldöntötte a sorsdöntő ütközetet. A végén még Mikler tolt fölé egy átemelési kísérletet, majd jöhetett az ünneplés.

A lefújás után a magyar szurkolók túlkiabalták a csalódott macedón drukkereket, és "Szép volt, fiúkkal!" üdvözölték a győzteseket.

RÉSZLETES TUDÓSÍTÁS

60. perc: Mikler szedte ki Mirkulovszki ejtését, megvan a mérkőzés!!!! Időt kértünk, vége a mérkőzésnek!!! (28-26).

60. perc: Időt kértek a macedónok, 21 másodperc van még hátra a meccsből.

60. perc: GÓÓÓL!!Harsányi, aki most állt be csereként, betalált a szélről (28-26).

59. perc: Belemenést fújtak a macedónok ellen, Gulyás maradt lent a földön.

58. perc: Lékai lőtt kapu fölé, majd egy kamu kiállítást kaptak az utolsó két percre a macedónok. Zubait szórták ki.

57. perc: Lékaiba mentek bele, ismét a mieinké a labda.Krivokapic lövését védték, majd újra gólt szerzett Manaszkov (27-26).

56. perc: Zubait fogják meg, Császár tört be, majd remekül lőtt a kapuba (27-24). Egyből szépített Macedónia, Manaszkov bal szélről talált be (27-25).

55. perc: Krivokapic ismét óriási gólt bombázott a kapu közepébe (26-23). Lazarov hétméteresből szépített (26-24).

54. perc: Mojszoszki megint betalált a jobbszélről, a második félidőben sokadszor nem ért oda védekezésben Iváncsik  (25-23).

54. perc: Császár tört be, és nem hibázott (25-22).

53. perc: Krivokapic két védővel a hátában is belőtte a labdát (24-22).

52. perc: Gulyás lőtt fölé a falból, feljöhetnek egy gólra a macedónok. Fel is jönnek, Mojszoszki újabb gólt szerzett (23-22).

51. perc: Lazarov lövését védte a csereként beálló Mikler rendkívül fontos pillanatban. Mocsai Lajos időt kért.

50. perc: Mojszoszki éles szögből betalált, Zubait ráadásul kiállítják (23-21).

49. perc: Mojszoszki talált be, majd Pérez lőtt kapu mellé (23-20).

48. perc: Mirkulovszki lőtt gólt, majd Zubai beállóból állította vissza a különbséget (23-19).

47. perc: Krivokapic passza után Gulyás jobb szélről talált be (22-18).

47. perc: Krivokapic állította meg kőkeményen a macedón támadást egy magyar kapufa után.

46. perc: Császár lövését blokkolták,Stevcsét pedig kiállították, mert lerántotta Zubait.

45. perc: Pérez ellen támadót fújtak, majd Lazarov góljával jöttek közelebb (21-18).

44. perc: Mojszovszki nem engedte elvégezni a magyar szabaddobást, de nem állították ki.

43. perc: Időt kértek a macedónok, négygólos előnyben Magyaroroszág!

43. perc: Fazekas könnyedén tudta védeni a macedón kísérletet, Pérez pedig most betörésből bombázott a kapuba.

42. perc: Pérez hatalmas gólt szerzett átlövőből, és egy macedónt ki is állítottak (20-17).

41. perc: Lazarov a jobb alsó sarokba lőtt, Fazekas nem sokkal maradt le (19-17).

40. perc: Lazarov nem tudott lövéshez jutni, Pérez a másik oldalon büntetőt harcolt ki, Császár nem hibázott (19-16.)

39. perc: Császár emelkedett, majd a jobb alsó sarokba bombázott emberelőnyben (18-16).

38. perc: Markovski fogta meg Császárt, ő is 2 percet kap.

38. perc: Pérez óriási kapufát lőtt, Mojsovski gólját nem adták meg a túloldalon.

37. perc: Krivokapic bejátszása nem volt pontos, ismét jöhetnek Lazarovék, Mirkulovszki betalált (17-16).

36. perc: Katzirz Dávidot állították ki, Fazekas pedig védett.

35. perc: Mojszovszki szerezte meg 6. gólját, majd Krivokapic válaszolt a másik oldalon (17-15)

33. perc: Császár adta be a beállós posztján feltünő Gulyásnak, aki ellőtte a kapus mellett (16-14).

32. perc: Gulyás éles szögből hibázott.

31. perc: Hétmétereshez jutottak a macedónok, Lazarov pedig nem hibázott (15-14).

30. perc: Császár lövését védte a kapus, de már nem volt idejük Lazarovéknak támadást indítaniuk, maradt a 15-13 félidőben.

29. perc: Ismét beállóból kaptunk egy gólt, a másik oldalon Krivokapic pattintott lövése ment be (15-13).

28. perc: Pérez óriási gólt lőtt, ismét kettő az előny (14-12).

27. perc: Már fent volt a bírók keze, amikor Mirkulovszki betörés után a kapunkba lőtt (13-12).

26. perc: Egy újabb lerohanás, Iváncsik ejt és már kettő a magyar válogatott előnye (13-11).

26. perc: Macedónia időt kért.

26. perc: Elsőre Iváncsik kihagyta a ziccert, majd a kipattanót Császár belőtte egy lerohanás után (12-11).

25. perc: Ismét kiállítás a mieinknél, Mocsai kapja meg a második büntetését, de egyenlítettek (11-11.)

24. perc: Mojszoszki lövése szállt fölé, de a bíró visszafújta a szabálytalanságot.

23. perc: Mirkulovszki lövését ütötte ki oldalra Fazekas, Pérez is a kapus kezébe bombázott.

22. perc: Pérez gondolt egyet és ellőtte a labdát, a kapus csak beljebb tudta ütni (11-10).

21. perc: Lazarov két lövését is tudta védeni nagyszerűen Fazekas,Pérez beállóból egyelített (10-10).

20. perc: Laluskát küldték le megint a pályáról, de Gulyás így is szépíteni tudott a szélről (9-10).

19. perc: Ismét a beállóból kaptunk egy gólt, majd jött egy tipikus páros lábról felugrós Pérez-gól (8-10).

18. perc: Mocsai Lajos időt kért. Iváncsik Gergő bal szélről egy átemeléssel hozta közelebb a mieinket (7-9).

18. perc: Mirkulovszkira nem figyeltünk oda, ő pedig nem hibázott ziccerben (6-9).

17. perc: Lazarov nem hibázott, ismét kettő Macedónia előnye, jön nálunk Pérez (6-8).

16. perc: Katzirz nem tudta megfogni a beállót, hétméterest és egy kiállítást is kaptunk.

16. perc: Katzirz telibe lőtte a macedónok kapusár, majd Fazekas is védett a túloldalon.

14. perc: Mojszoszki negyedik gólját is megszerezte, majd Katzirz válaszolt szerencsés góllal (6-7).

13. perc: Fazekas védett lábbal, majd Mocsai talált be (5-6).

12. perc: Császár még emberelőnyben fölé durrantotta a labdát.

11. perc: Mojszoszki lövése után a magyar sáncról vágódott le a labda.

10. perc: Lazarovot is kiállították, de az első emberelőnyös támadásunkat nem tudtuk kihasználni.

9. perc: Risztovszki kétszer is védeni tudott, majd beállóból is kaptunk egy gólt (4-6).

8. perc: Katzirz góljával tudtunk egyenlíteni, majd újra az ellenfélnél az előny. Nincs védekezés. (4-5).

7. perc: Mojszoszki majd Lazarov is betalált, góljaikkal fordítottak a macedónok (3-4).

6. perc: Császár betörése után ismét az előny a magyar válogatottnál (3-2).

5. perc: Egyenlítettek a macedónok, de ezzel legalább sikerült kihúznunk a kettős emberhátrányt (2-2).

4. perc: Kettős emberhátrányban talált be Gulyás, Fazekas pedig védett a másik oldalon (2-1).

3. perc: Mocsait küldik le 2 percre, emberhátrányban vagyunk, majd Laluskát is kiállították és egyenlítettek a macedónok (1-1).

2. perc: Laluska kapott sárga lapot, egyelőre jól védekezünk.

1. perc: Mi kezdtük a játékot, Mocsai lövése megpattan ugyan, de a labda a kapuban köt ki (1-0).

14:44 - Az mindenképpen elmondható, hogy a lelátón a macedónok vannak döntő fölényben, de szerencsére nem ez fog dönteni.

14:41 -Juhász István szövetségi edző a Hathárom TV-nek beszél a macedón válogatottról

 

Magyarország-Macedónia
Olimpiai selejtező
Magyarország: Fazekas Nándor, Mikler Roland - kapusok, Gulyás Péter, Harsányi Gergely, Ancsin Gábor, Krivokapic Milorad, Laluska Balázs, Mocsai Tamás, Császár Gábor, Lékai Máté, Schuch Timuzsin, Zubai Szabolcs, Katzirz Dávid, Perez Carlos, Putics Barna, Iváncsik Gergő
Macedónia: Dejan Manaszkov, Sztojancse Sztojlov - kapusok, Alusovszki Stevcse, Kiril Lazarov 1, Vlatko Mitkov, Acse Jonovszki, Braniszlav Angelovszki, Filip Mirkulovszki, Velko Markoszki, Zlatko Mojszoszki, Risztovszki Borko, Nikola Markoszki, Naumcse Mojszovszki, Vancso Dimovszki, Petre Angelov, Filip Lazarov
Kiállítások: 16 perc, ill. 8 perc

 

megosztom