Milan

Attól féltem, hogy meghalok - Cassano

Az Olasz Sportegészségügyi Szövetség néhány napja zöld utat adott Antonio Cassanónak, az AC Milan futballistájának, így a novemberben szívműtéten átesett válogatott támadó ismét játszhat. A 29 éves válogatott csatár arról beszélt, hogy az ominózus repülőúton a halálra készült.

Cassano újra játszhat, de a halál is megérintette"Féltem, hogy meghalok, majd arra gondoltam, vissza kell vonulnom a labdarúgástól" - mondta Cassano a Studio Sportnak. A futballistát azután operálták meg, hogy az AS Roma elleni, október 29-i bajnoki mérkőzést követően a hazaúton rosszul lett, szédülésre, látási és beszédproblémákra panaszkodott, majd kiderült: szívbetegség okozta a tüneteket.

"Most már készen állok a visszatérésre, akár már szombaton, a Fiorentina ellen" - tette hozzá a csatár, aki kilenc meccsen kétszer volt eredményes ebben a szezonban.

Cassano felépülése nemcsak a címvédésért küzdő vörös-feketéknek, hanem Cesare Prandelli szövetségi kapitánynak is jó hír, ugyanis csatárposzton nem túl bőséges a merítési lehetősége.