NBA

Folytatódott a thriller-sorozat a nyugati 7-8. helyért

  • Barcsai Róbert
megosztom

Remek mérkőzéseket hozott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 97. játéknapja, hiszen a nyugati rájátszáshelyekért küzdő csapatok közül a Nuggets szoros meccsen kapott ki, míg a Suns hasonlóan nehéz mérkőzésen nyert, ezen eredményekkel pedig ha lehet, még jobban összesűrűsödött a mezőny.

A játéknap első igazán fontos mérkőzése a két jó formában lévő csapat, a Boston Celtics és a San Antonio Spurs összecsapása volt. A meccs nem okozott csalódást, hiszen hihetetlenül izgalmas végjátékban végül 87-86-ra nyertek Tony Parkerék. Az utolsó másodpercben dobást hibázó Paul Pierce így értékelte erőfeszítéseit: „Úgy gondolom, hogy nagyszerű dobás volt, hiszen csináltam némi helyet a büntetővonalnál. Ezek a dobások viszont néha bemennek, néha pedig nem…” Rajon Rondo ismét nagyot játszott, 19 pontja mellé 11 asszisztot is elkönyvelhetett, de a hazaiaknál mindenképpen ki kell emelni Avery Bradleyt is, aki a kispadról beállva 19 egységet hozott össze. A Spurs legjobbja Danny Green volt 14 ponttal.

Előrehozott döntőnek is nevezhetnénk a Miami-Oklahoma mérkőzést, amelyet ezúttal a hazai pályán pattogtató Heat nyert meg 98-93-ra. Habár az első félidő derekán még 11 ponttal is úszott a Heat, LeBron James 34, valamint Dwyane Wade 19 pontjának köszönhetően vissza tudott jönni a meccsbe a hazai csapat. A Thunder kiválóságai sem teljesítettek rosszul, Durant 30, Westbrook pedig 28 pontot hozott össze, ám utóbbi 26 mezőnykísérletéből csupán 9-et tudott értékesíteni.

Nyugaton folytatódott a thrillerek sora a rájátszásért, a Denver például hihetetlenül fontos mérkőzésen kapott ki New Orleansban 94-92 arányban, a visszatérő Eric Gordon 2.1 másodperccel a vége előtt két fontos büntetőt is értékesített. Gordon egyébként 15 pontot termelt, így Arizával holtversenyben csapata legjobbjának bizonyult, míg a másik oldalon Ty Lawsont érdemes kiemelni, ő 22 egységet hozott össze az est folyamán.

A Denver mérkőzéséhez hasonlót játszott egymással a Suns és a Jazz is, Salt Lake Cityben viszont kisebb meglepetésre a vendégek tudtak nyerni 107-105 arányban. A győztes kosarat természetesen a nagy öreg, Steve Nash hozta össze 105-105-ös állásnál, 1.7 másodperccel a vége előtt, a Suns ikonja egyébként 13 pontot tudott dobni. A másik oldalon Miles, Millsap és Jefferson is legalább 20 pontig jutott, ám a csapat nem kapott elegendő segítséget a kispadtól, amely csak 20 egységet hozott össze. Győzelmének köszönhetően a Suns már csak egy mérkőzéssel van lemaradva a botladozó Houstontól és a Denvertől.

Salt Lake Cityben kisebb meglepetésre nyerni tudott a Phoenix

A Dallas és a Memphis is nagyon fontos mérkőzést játszott egymással, itt végül a Dallas tudott nyerni 95-85-re, és valljuk be őszintén, ez a siker már nagyon ráfért a Dallasra, mert az utóbbi idők teljesítménye miatt már a csapat rájátszása is veszélybe kerülhetett volna. A Mavs vezére ezúttal is Dirk Nowitzki volt, aki 23 ponttal és 10 lepattanóval dupla-duplát ért el. A másik oldalon a mostanában sorozatosan jól teljesítő O.J. Mayót érdemes kiemelni, aki 17 egységet dobott a közösbe.

A játéknap zárómérkőzését Los Angelesben rendezték, ahol a két városi rivális, a Clippers és a Lakers csapott össze, kettejük párharcát végül Kobe Bryanték nyerték 113-108-ra. A visszatérő Andrew Bynum ezúttal tarthatatlannak bizonyult, 36 pontja mellett 8 lepattanót is letépett, csapattársa, a már említett Bryant pedig nem sokkal maradt el mögötte, ő 31 egységet szállított. A másik oldalon Caron Butler 28, míg Chris Paul 22 pontot hozott össze, igaz utóbbi 16 gólpasszt is kiosztott, ám végül ez is kevésnek bizonyult a sikerhez.

A 97. játéknap eredményei:
Philadelphia 76ers-Toronto Raptors 78-99
Washington Wizards-Indiana Pacers 96-109
Atlanta Hawks-Charlotte Bobcats 120-93
Boston Celtics-San Antonio Spurs 86-87
New Orleans Hornets-Denver Nuggets 94-92
Miami Heat-Oklahoma City Thunder 98-93
Milwaukee Bucks-Cleveland Cavaliers 107-98
Minnesota Timberwolves-Golden State Warriors 94-97
Dallas Mavericks-Memphis Grizzlies 95-85
Utah Jazz-Phoenix Suns 105-107
Portland Trail Blazers-New Jersey Nets 101-88
Los Angeles Clippers-Los Angeles Lakers 108-113

 

megosztom