Férfi kézilabda

Állítsuk meg együtt Lazarovot!

megosztom

A magyar férfi kézilabda-válogatott pénteken délután kezdi meg az olimpiai selejtezős szereplését a svédországi Göteborgban. Az első ellenfél a tavaly oda-vissza legyőzött, de azóta az Eb-n ötödik helyet szerzett macedón válogatott, soraiban a Veszprém korábbi sztárjával, Kiril Lazarovval. A mieink egyik legfőbb feladata az ő megállítása lesz, csakhogy az egyik legfontosabb láncszem nélkül.

Mocsai Lajosnak a keretszűkítéskor egy játékos kihagyásán nem kellett annyit gondolkozni, mint előzetesen tervezte, de valószínűleg inkább törte volna a fejét néhány órával tovább, mint hogy a csapatkapitányt elveszítse. Ilyés Ferenc bokatörésével a válogatott elmúlt években tapasztalt küzdőszelleme, remek hozzáállása, összetartása nem tűnik el - sőt, talán csak erősödik -, de a pályáról nagyon fog hiányozni.

Elsősorban a Laluska Balázzsal a lehetőségekhez képest a legjobbra csiszolt védekező párosukból, amelyben meg kell találni, hogy ki vagy kik pótolhatják őt. Mivel naponta együtt dolgoznak, és a legkeményebb meccseken is sok játékpercet tölt Ilyés vagy Laluska pihenői alatt a pályán, a páros harmadik tagjának is tekinthető Schuch Timuzsin beillesztése tűnhet a legkönnyebb megoldásnak. Tűnhet. Schuch ugyanis beálló, márpedig támadásban egyértelműen Zubai Szabolcs az első számú ember a falban, így a korábbi Constanta-játékost cserélni kellene, ami lassítja a támadásokat és a visszarendezőzéseket is.

Bárki is kerülne a helyére, szinte biztos, hogy nem tud úgy együttműködni a társakkal a védőfalban, de biztos, hogy a csapat gyorsasága és a megfelelő pihenőidő biztosítása érdekében legalább a meccsek egyes szakaszaiban másnak kell majd helytállnia a fal közepén. Szóba talán Katzirz Dávid, Pérez Carlos vagy Zubai Szabolcs jöhet. Testtömeget és fizikai erőt figyelembe véve Katzirz tűnhet a legjobb megoldásnak, de ő csurgói játékosként az idényben nem nagyon játszott még a selejtezőhöz hasonló keménységű és iramú meccseket. Zubai Szabolcs ugyan túl van egy marék ilyen találkozón, az Európa-bajnokságot sérülten is végigküzdötte, de őrá nem véletlenül szoktunk kisebb csodaként tekinteni mint beállóra. Relatíve kis termetű ("csak" 193 cm), és támadásban ugyan remekül tudja hasznosítani mozgékonyságát, gyorsaságát és labdaügyességét, kérdéses, hogy egy fal közepén megfelelő erővel tudja-e fogadni a jobbátlövőket és az irányítókat. Összeszokottságot tekintve Csárlit emelhetjük ki, hiszen ő azért oda szokott "keveredni" a Veszprémben középre, de hiába nézhetünk rá is félistenként azért, amire 40 évesen képes, mégis csak ember, aki nem fogja végig bírni a selejtező kőkemény meccseit a fal közepén őrlődve.

Kiril Lazarov örül a macedón válogatottban szerzett góljának a férfi kézilabda Európa-bajnokságon 2012-ben.

Ilyés Ferencet tökéletesen pótolni tehát valószínűleg senki nem fogja tudni hátul, de az elmúlt napokban valószínűleg több jónak tűnő megoldást is gyakoroltatott a csapattal a szövetségi kapitány, és azok megfelelő variálásával, valamint az utolsó pillanatig tartó küzdelemmel - amire nagyon is képes az együttes minden tagja - a lehető legközelebb kerülhetnek a fiúk a tökéleteshez.

Hosszasan rágódtunk egy poszton, mert itt találkozunk majd a legkomolyabb változással az elmúlt időszakban megszokotthoz képest, így a többiekkel most csak dióhéjban foglalkozunk. Kapusaink (Fazekas Nándor és Mikler Roland) az idény során többször bizonyították, hogy klasszisok, akikre szükség is lesz a nagy lövőkkel rendelkező ellenfelekkel szemben. Abban nagyon bízunk, hogy egyetlen egyszer sem hagyja őket annyira magukra a védelem és a szerencse egyszerre, mint a szlovénok elleni Eb-meccsen, amikor ketten összesen két labdát tudtak védeni.

A szélekről két nagyon gyors emberünk, Iváncsik Tamás és Törő Szabolcs egyformán sérülés miatt hiányzik, de a bal oldalon ott lesz a szintén a világ egyik legjobban induló játékosának számító Iváncsik Gergő és az erőszakosságában, labdalopásaiban utánozhatatlan Vadkerti Attila, jobbról pedig a védekezésben egyaránt kiemelkedő Gulyás Péter és Harsányi Gergely, akik közül utóbbi ráadásul nagyon megbízható heteslövőnek is számít.

Átlövőben a jobbkezesek közül Ilyés Ferenc elöl is hiányozni fog, helyette kell majd valószínűleg Katzirznak, Péreznek és Putics Barnának termelni a gólokat. A másik oldalon Laluska legfeljebb egy-egy gyors támadásnál kerülhet majd a kapu közelébe, inkább az irányítói képességeit is csillogtató Mocsai Tamás, az óriási lövőerővel és fiatalos lendülettel rendelkező Ancsin Gábor és a macedónokat nagyon jól ismerő, nyitott védelem ellen remek betörésekre, valamint követhetetlen alsó lövésekre képes Krivokapics Milorad kaphat támadásban lehetőséget. Illetve nem lepődnénk meg, ha erről a posztról valaki kimaradna a szűk, 16 fős keretből, Mocsai és Krivokapics rutinját figyelembe véve valószínűleg Ancsin kerül tartalékstátuszba.

Irányítóban az Eb előtt megsérült Lékai Máté visszatérésével rengeteget nyerhet a válogatott, egy az ebben a tekintetben szintén nagyszerű Császár Gábornál is kiemelkedőbben cselező, klasszis szinten egy-egyező játékost, aki kulcspillanatokban kuszálhatja össze az ellenfelek védelmét. Csaszitól pedig reméljük az egyre gyakrabban látott nagyszerű játékot, amelynek során a modern kézilabdában már nem is annyira irányítónak, sokkal inkább középső átlövőnek számító kézilabdázók minden fontos ismérvét felvonultatja.

Végül a beállósainkról, akik közül a fentebb már említett Zubai Szabolcsot mozgékonysága, erőszakossága, gólérzékenysége, fineszessége okán szintén a világ élvonalába sorolhatjuk, és akinek remek kiegészítője lehet az egyaránt erőteljesebb, ezáltal hatékonyabban záró Schuch Timuzsin és Szöllősi Szabolcs (hacsak nem utóbbi lesz a másik kimaradó).

És akkor nézzük, hogy kikkel is küzdünk meg!

Szombaton a játszunk a leggyengébb, de egyáltalán nem gyenge ellenféllel, a brazil válogatottal, vasárnap pedig a valahol a közvetlen elit közelében álló, de lehet, hogy csak a hazai pálya miatt rettegett svédekkel, akikkel a két meccs előtt majd részletesebben foglalkozunk, most inkább a pénteki ellenfélre, a macedón csapatra fókuszálunk.

Magyarország-Macedónia
14:45 m1
Élőben a hatharom.com-n szöveges formában!

A délszláv együttes kilencven százalékban a Metalurg Szkopjéra épül, ami egy elképesztő mértékű összeszokottságot feltételez. Ez az együttes a Bajnokok Ligája C csoporjának harmadik helyén végzett a Hamburg és a Koper mögött, és a legjobb 16 között búcsúztatta a Zagreb. A sikerességük kulcsa a védekezés volt a szezonban, hazai pályán a Hamburgnak sem engedtek 25 gólnál többet, igaz, ezzel együtt is kikaptak. Ez a - Juhász István szövetségi edző elmondása alapján - kemény, a játékhelyzetekre jól reagáló, jól tolódó védelem lehet az egyik nehézség, amivel a magyar csapatnak szembe kell néznie.

Juhász István szövetségi edző a Hathárom TV-nek beszél a macedón válogatottról

A másik pedig az együttes legnevesebb légiósa, a BL góllövőlistájának jelenlegi harmadik helyezettje, az Európa-bajnokság gólkirálya, a korábbi veszprémi átlövő, Kiril Lazarov. Nélküle tavaly az Eb-selejtezőkön oda-vissza legyőzte Mocsai Lajos együttese a macedónokat, vele ötödik lett a sárga-piros válogatott a kontinenstornán. Ahhoz a csúcsteljesítményhez kellett a dél-szerbiai Nisben és Belgrádban tomboló többezer macedón szurkoló is, de az is, hogy - ahogy a szövetségi kapitány a hatharom.com-nak korábban elmondta - Lazarov nem csak a saját tudását, hanem egy remekül kidolgozott taktikai tervet is magával hozott jelenlegi klubjától, az Atlético Madridtól, amire vevő volt Zvonko Sundovski szövetségi kapitány, és amit remekül sikerült ráilleszteni a nemzeti együttesre.

A mieink részéről elsősorban Ilyés Ferenc feladata lett volna a világsztár megállítása, helyette most az egész csapaté lesz...

A péntek délután 14:45-kor kezdődő meccsről szöveges formában élőben közvetítünk itt a hatharom.com-n!

megosztom