NHL

Véghajrá izgalmak nélkül? – 26. heti NHL erőrangsor

  • Molnár Dávid
megosztom

Alig egy hete még elképesztő izgalmasnak ígérkezett az alapszakasz utolsó hete, mind a nyugati, mind a keleti főcsoportban. Négy nappal a szezon vége előtt azonban már nagyjából el is dőlt a hátralévő playoff-helyek gazdáinak kiléte, és lehetséges, hogy szombaton, amikor mind a 30 NHL-es csapat pályára lép az alapszakasz utolsó napján, már nem lesz igazi tétje a találkozóknak. A kialakult helyzetet vizsgáljuk meg, és annak okait keressük az idény utolsó erőrangsorában.

Rosszul alakult körbeverések

A nyugati főcsoport, a lockout óta lezajlott szezonokhoz hűen kiszámíthatatlannak bizonyult egész évben, és minden adott volt arra, hogy egy emlékezetes alapszakasz hajrának legyenek szemtanúi az NHL szerelmesei. Elvégre miután a Chicago, miután ötödik csapatként kvalifikálta magát a rájátszásba, a fennmaradt három helyre még további hat csapat pályázott: a Los Angeles, a San Jose, a Phoenix, a Dallas, a Calgary és a Colorado.

Hogy a túlzott nyomástól vagy egyszerűen a fáradtságtól esett vissza az év legfontosabb szakaszában egyes csapatok teljesítménye, az egy örök talány marad. Mindenesetre a Calgary saját magának tette nehézzé a dolgot azzal, hogy utóbbi tíz mérkőzéséből mindösszesen kettőt volt képes megnyerni, és ezzel ki is estek a rájátszásért folytatott küzdelmekből – Brent Sutter dirigálása óta zsinórban harmadszor. Nagy változások várhatóak az albertai együttesnél, és minden bizonnyal Sutter is távozni fog a Calgary kispadjának éléről, hiszen egy ilyen patinás klubtól megengedhetetlen egy ilyen hosszú távollét a playofftól.

A Dallas egy hete még a csendes-óceáni csoport élén trónolt, és most már úgy tűnik, hogy mégis lemaradnak a rájátszásról. Pedig a Csillagok sorsa a saját kezükben volt, hiszen kétszer mérkőztek meg a mögöttük kullogó San Jose Sharksszal az utolsó előtti héten. Ahelyett azonban, hogy bebetonozták volna magukat a csoport élére, és a San Jose Sharkst megfosztották volna az idei playoff-bérlettől, simán kikaptak mindkét alkalommal, összesítve 2-8-as gólaránnyal.

Vernon Fiddler

A Colorado volt a harmadik csapat, mely a lehető legrosszabb időszakra időzített egy négymeccses vereségszériát. Bár a szezon nagy részében úgy tűnt, hogy a fiatalokkal teletűzdelt denveri együttes nagy meglepetést okozhat, végül mégis kénytelenek idén is idő előtt a golfpályára vonulni. Matematikai esélyük még megvan a rájátszásra, de csupán egy pont veszteség a részükről, vagy egy pont nyereség az előttük álló csapatoktól, és máris búcsúzhatnak, hivatalosan is.

Ezzel szemben a Phoenix, a San Jose és a Los Angeles is remekül vette a véghajrá akadályait. A Phoenix kapusa, Mike Smith zsinórban három shutoutotnál tart, és beérték ezzel a Los Angeles Kingst a csoport élén, viszont kevesebb rendes játékidőben szerzett győzelmük miatt egyelőre meg kell elégedniük a nyugati hetedik pozícióval. Mindenesetre a Prérifarkasok idén is bebizonyították, hogy hiába a nem hagyományos hokipiac, a játékosállomány minőségének kifogásolása, ez sem akadályozza meg Dave Tippettet abban, hogy fiait a playoffba vezesse. Ha reális esélye nincs is az év edzőjének a címére, de bizonyára jelölni fogják a díjra, hiszen valóban elképesztő teljesítményt nyújt immáron sorozatban harmadik éve a Coyotes élén.

A San Jose, mint említettük, dupla sikerrel vette a Dallas által jelentett akadályt, és viszonylag nyugodt körülmények között vághat neki az év utolsó oda-visszavágójának a Los Angelesszel. Egy napja még mondhattuk volna, hogy az NHL menetrendjének a készítői vérbeli jóstehetségekkel rendelkeznek, hiszen ennél izgalmasabb párosítást az idény utolsó napjaira nem igazán lehetett volna összehozni, azonban nagyon úgy néz ki, hogy a Kings elleni rangadók csak azt fogják meghatározni, hogy a két csapat végül a harmadik-hetedik-nyolcadik helyek közül melyiket fogja betölteni.

A Dallasnak két győzelem mellett két vereségre is szükség lenne a Kings-Sharks-Coyotes trió valamelyikétől, de figyelembe véve a Csillagok közelmúltbeli teljesítményét, valószínűleg még a feladat rájuk eső részét sem lesznek képesek teljesíteni.

A vesztes pontok egyensúlybontó ereje

Ugorjunk át a keleti főcsoportba, ahol még valódi izgalmakat tartogat az utolsó négy forduló, ugyanis a Buffalo és a Washington egyaránt 88-88 ponttal állnak, azonban a több rendes játékidőben begyűjtött győzelem miatt Alexander Ovecskinéknek áll a zászló.

Ami viszont rögtön szembetűnő lehet a laikus néző számára is, hogy a két csapat úgy vív élet-halál harcot egymással, hogy eközben a Florida kevesebb győzelemmel csoportbajnoki babérokra tör. Bár a Panthers matematikailag még kieshet, már csak egy pont választja el őket attól, hogy tíz szezon után visszatérjenek a rájátszásba, megszakítva ezzel a jelenlegi leghosszabb aktív távollétet a playofftól. A Panthersnek még csak meg sem kell erőltetnie magát, elég ha folytatja az utóbbi mérkőzések tendenciáit, és kikap hosszabbításban, amivel együtt rájátszást ünnepelhetnének.

Az elmúlt évek menedzseri gyűlésein nem egy alkalommal szóba került a mostani pontozási rendszer megreformálása, és a Florida esete talán ismét előhozza ezt a témát. Hiszen, ami az NFL-ben is megbotránkoztatónak hatott a 2010-es szezonban a Seattle playoffba kerülésével, az az NHL-ben sem lesz másképp. A Seattle az NFL történetének első olyan csapataként került be a rájátszásba, mely negatív mérleggel büszkélkedhetett a szezon végeztével. A Florida még azt sem mondhatja el magáról, hogy az 50%-os mutató közelében van, hiszen a hosszabbításos vereségekkel együtt összesen 43 alkalommal kaptak ki a Párducok 37 győzelem mellett. Még ha hozzák is az utolsó két mérkőzésüket, ez az arány csak 39-43-ra fog módosulni, és győzelmek számában már most jobban áll a nyolcadik Washington (40) és ugyanúgy a kilencedik Buffalo (39).

Természetesen valahogy kompenzálni kell a csapatokat, ha már kihúzták hatvan percnyi játékidő után döntetlenre az ellenféllel a mérkőzést, és nem is ezzel van a gond. Hanem inkább azzal, hogy a két pontot érő győzelem mellett nagyon sok az az egy pont, amit a hosszabbításos, illetve szétlövések után elszenvedett vereségekért adnak az NHL-es kluboknak. A Florida esetében ez a tizennyolc hosszabbításos vereség annyit tesz ki, mint kilenc győzelem, ami már egyáltalán nem mindegy.

Jose Theodore

Egy korábbi tervezet szerint egy lehetséges megoldás lehetne az, ha bevezetnének egy teljesen új pontszerzési szisztémát, ami leginkább az európai focira hajazna. Rendes játékidőben kiharcolt győzelmekért három pont járna, maradna az egy pont a ráadásban alul maradt csapatok számára, és a hosszabbításos győzelmekért kettő egységgel bővülne az együttesek pontgyűjteménye. Ezzel ugyan nagyobb lenne a szórás a csapatok között, de ugyanakkor még inkább arra ösztökélné a klubokat, hogy rendes játékidőben döntsék el a meccseket.

Természetesen azonban a Florida az idei teljesítménye alapján, és az elmúlt évek szerencsétlenkedéseinek tükrében megérdemelné, hogy végre pontot tegyen a hosszú távolmaradásának a playofftól. Más kérdés, hogy amilyen formában érkeznek a rájátszásba, nem sok esélyük lesz majd az elsőkörös ellenfelükkel szemben.

Erőrangsor-értékelés

Olvasóink a 2011-2012-es szezon utolsó erőrangsorát láthatják alul, aminek élén immáron zsinórban hetedik alkalommal trónol a St. Louis Blues. Ken Hitchcock gárdájára az utóbbi hetekben komoly fenyegetésnek bizonyult a Pittsburgh és a Vancouver is, de a Blues konzisztens teljesítménye mégis marasztalta őket a trónon, még ha a tabellán a Vancouver és a New York Rangers le is hagyta őket.

Ennek oka a vereségek és a győzelmek mikéntjében rejlik. Erőrangsorunkban természetesen sokkal többet nyomott a latba egy nagyarányú győzelem/vereség vagy egy kapott/lőtt gól nélkül lehozott mérkőzés, mint egy sima egy-két gólos diadal vagy bukás. Azt is figyelembe vettük, hogy a csapatok hétről-hétre hogyan teljesítettek. Ha már az előző hetet is pozitív mérleggel zárták, akkor ha úgy alakultak a körülmények, jóval előrébb rangsoroltuk az adott csapatot az aktuális erőrangsorunkban. Ez természetesen ugyanígy működött negatív teljesítmény esetén.

Így a Detroit eheti visszaesésének a hátterében nemcsak a Red Wings teljesítménye áll, hanem a Flyers-Rangers-Devils-Canucks kiváló heti mutatói is. Ugyanez a magyarázata a Phoenix és a Los Angeles nagy előrelépésének és a Dallas visszacsúszásának is.

Mindent egybevetve megnéztük, hogy az újév első hetétől kezdve mely csapat teljesített a legkiegyensúlyozottabban a szezon második felében. Az erőrangsorunkban a következőképpen adtunk pontokat: győzelem/vereség esetén (mínusz) egy pont, hosszabbításos diadalért fél pont, botlásért mínusz fél pont gyarapította, illetve sorvasztotta a csapat számláját. Kapott gól/lőtt gól nélküli mérkőzésért kettő, illetve mínusz kettő ponttal jutalmaztuk/büntettük a csapatokat, valamint háromgólos különbségnél szintén két pont járt az adott csapat számlájára, győzelem esetén pluszba, vereségnél pedig mínuszba. Egy 4-0-s győzelemnél már mindkét előző faktor közrejátszott, és ilyenkor három pont (egy a győzelemért, egy a kapott gól nélkül lehozott meccsért, egy pedig a háromnál nagyobb gólkülönbségért) ütötte a nyertes markát, és mínusz három a vesztesét, azonban ez volt a maximum pontszám, amit egy mérkőzés után el lehetett érni/veszteni.

Végezetül figyelembe vettük a heti és az előző heti pontmennyiséget. Ha mindkét héten pozitívban zárt az adott csapat, akkor plusz egy ponttal jutalmaztuk a konzisztens teljesítményét, míg ellenkező esetben mínusz egy ponttal.

Pittsburgh Penguins

Ezek alapján január óta az öt legjobban és legkiegyensúlyozottabb eredményeket szállító csapat a Pittsburgh Penguins, a St. Louis Blues, a New Jersey Devils, a Buffalo Sabres és a Vancouver Canucks. Ezek közül csak a Sabres nincs rájátszást érő helyen, és már csak emiatt is megérdemelnék a Szablyások, hogy bekerüljenek a playoffba.

NHL
2012 öt legkonzisztensebb csapata
Csapat Erőrangsor-helyezés Főcsoport-helyezés 2012-es erőrangsor-pontok
Pittsburgh Penguins 2. 4. 21.5
St. Louis Blues 1. 2. 19.5
New Jersey Devils 4. 6. 17
Buffalo Sabres 14. 9. 16
Vancouver Canucks 3. 1. 16
A bordóval megjelölt csapatok rájátszást érő helyen/már rájátszásban vannak.

Ami a legrosszabban teljesítőket illeti, ott különösebb meglepetéssel csak a hatodik helyen találkozhatunk: a Maple Leafs, Wild, Islanders, Canadiens és a Blue Jackets ötöse után a Boston Bruins bandukol, de a legrosszabb tíz között van még a San Jose Sharks és a Washington Capitals is a leendőbeli playoff-résztvevők közül – utóbbi jelenléte még eggyel több okot szolgáltat arra, hogy az utolsó fordulókban a semleges nézők a Buffalo sikerének szurkoljanak.

NHL
2012 tíz leginkonzisztensebb csapata
Csapat Erőrangsor-helyezés Főcsoport-helyezés 2012-es erőrangsor-pontok
Tampa Bay Lightning 24. 11. -4.5
Washington Capitals 21. 8. -6
San Jose Sharks 17. 8. -6.5
Anaheim Ducks 23. 13. -7
Boston Bruins 12. 2. -8
Columbus Blue Jackets 29. 15. -12
Montreal Canadiens 26. 15. -12.5
New York Islanders 28. 14. -13
Minnesota Wild 30. 12. -25
Toronto Maple Leafs 27. 13. -29
A bordóval megjelölt csapatok rájátszást érő helyen/már rájátszásban vannak.

Akárhogy is végződjék az alapszakasz, az leszögezhető, hogy egy izgalmas és fordulatos szezonon vagyunk túl. Gondoljunk csak a Boston, a Minnesota és az Edmonton év eleji dominanciájára, és ezen csapatok közül csak a Bruins jutott be a rájátszásba. Az idei évben menesztett edzők száma is megért nem egy misét az erőrangsorainkban, ahogy a jóval magasabbra hivatott csapatok (Washington, Anaheim, Tampa Bay) gyenge teljesítményét sem hagytuk szó nélkül a szezon folyamán.

Az bizonyos, hogy ezek az izgalmak a rájátszásban fokozódni fognak, és az is,  hogy a következő idényben is jelentkezni fogunt hetente megjelenő rovatunkkal!

NHL
26. heti erőrangsor
Csapat Heti helyezés Múlt heti helyezés Mutató
St. Louis Blues 1. 1. 48-21-10
Pittsburgh Penguins 2. 2. 49-25-6
Vancouver Canucks 3. 4. 50-21-9
New Jersey Devils 4. 5. 46-28-6
New York Rangers 5. 6. 51-22-7
Philadelphia Flyers 6. 7. 46-25-9
Detroit Red Wings 7. 3. 47-27-5
Nashville Predators 8. 9. 46-26-8
Ottawa Senators 9. 8. 41-29-10
Chicago Blackhawks 10. 11. 44-26-10
Los Angeles Kings 11. 16. 40-27-13
Boston Bruins 12. 13. 47-29-4
Dallas Stars 13. 10. 42-33-5
Buffalo Sabres 14. 12. 39-31-10
Colorado Avalanche 15. 14. 41-33-6
Phoenix Coyotes 16. 21. 40-27-13
San Jose Sharks 17. 18. 41-29-10
Florida Panthers 18. 15. 37-25-18
Carolina Hurricanes 19. 17. 32-32-16
Winnipeg Jets 20. 20. 37-34-9
Washington Capitals 21. 22. 40-32-8
Calgary Flames 22. 19. 35-29-16
Anaheim Ducks 23. 23. 33-35-12
Tampa Bay Lightning 24. 25. 37-35-7
Edmonton Oilers 25. 24. 32-39-9
Montreal Canadiens 26. 26. 29-35-15
Toronto Maple Leafs 27. 27. 34-36-10
New York Islanders 28. 28. 33-36-11
Columbus Blue Jackets 29. 29. 27-46-7
Minnesota Wild 30. 30. 34-35-11

 

megosztom