Férfi vízilabda

Hetekig nem történik semmi, aztán pár nap alatt eldől minden - Varga Dénes

A Primorje Rijeka magyar játékosa a Mladost Zágráb ellen bajnoki elődöntőre készül.

Varga Dénes bajnoki elődöntőre készül

Néhány szabadnap után megkezdte a felkészülést a horvát bajnokság véghajrájára a Primorje Rijeka. Varga Dénes, a csapat játékosa a vlv.hu-nak mesélt élményeiről.

"A Jadranska Liga négyes döntője után csak három napot kaptunk és az azt követő hétfőn mentünk is Belgrádba. Egy ilyen túra szerintem nem lehet jó, csak hasznos. Nagyjából most is így lett volna, ha nem játszottunk volna a kelleténél több kétkaput velük. Hiányosak is voltak, például Vujasinovics sem játszott, mert sérült volt, Mitrovics is csak kétszer vállalta, centerügyileg is folyamatos kavarodás..."

Következik a horvát bajnoki elődöntő, ahol a Mladost Zágráb lesz Vargáék ellenfele.

"A Mladost Zágráb az ellenfelünk az elődöntőben, ugyanúgy két győzelem kell a továbbjutáshoz, de a lebonyolítási rendszer más, mint otthon, ugyanis az első meccs Zágrábban lesz, a második és az esetleges harmadik nálunk, mivel az alapszakasznak számító Jadranska Ligában jobb helyen végeztünk. Furcsa egyébként, hogy most hetekig nem történik semmi, aztán néhány nap alatt dől el mindenhol a sorsunk, hiszen a Zágráb elleni két elődöntő közé illeszkedik a BL-visszavágó Herceg Noviban, ahova ugye csak egygólos előnnyel megyünk."