Bajnokok Ligája

A Real parádés gólokkal búcsúztatta az APOEL-t

megosztom

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Real Madrid hazai pályán 5-2-es győzelmet aratott a ciprusi APOEL Nicosia együttese felett, így összesítésben 8-2-vel lépett a legjobb négy csapat közé.

Ha volt párharc a negyeddöntőkben, amely már az első felvonás után eldőlt, akkor az az APOEL és a Real Madrid csatája volt. Mivel José Mourinho legénysége Cipruson 3-0-s győzelmet aratott, a portugál trénernek lehetősége volt az idényben háttérbe szoruló játékosainak is lehetőséget adni, így Hamil Altintop, Granero és Varane is a kezdőben kapott helyet, Özil, Benzema, Xabi Alonso és az eltiltott Khedira viszont nem lépett pályára a talákozón.

Nehezen lendült bele a játékba a királyi gárda, az utolsó passzok az első percekben rendre pontatlanok voltak, a legnagyobb zavart egy Ronaldo-lövés és Pardo kapus kiejtett labdája okozta az első negyedórában. Ahogy múltak a percek, érezni lehetett, hogy kezd felpörögni a Madrid, a 26. percben Marcelo beadása után pedig Cristiano Ronaldo a hosszú saroknál kibújva meg is szerezte a vezetést (1-0).

Nem sokkal később az első mérkőzésen is betaláló Kaká mutatta meg, miért is adtak neki annak idején Aranylabdát: a brazil játékmester a tizenhatos sarkának környékéről parádés gólt tekert a hosszú felső sarokba (2-0).  Kettő perccel később a madridiak nyolcasa kis híján lemásolta találatát, de ezúttal kicsit közelebbről, kicsit pontatlanabbul célzott, így labdája a kapufán csattant.

A fordulás után álmoskásan futballozott a Real, José Mourinhóéknak tökéletesen megfelelt az eredmény, így aztán szép lassan éledezett az APOEL. A 60. perc környékén feljegyezhettük az első kapuralövést is - mivel az első találkozón nem volt, így 150 perc játékra volt szüksége a ciprusiaknak ehhez - a 67. minutumban Ailton kiugratása után Gustavo Manduca a semmiből szépített (2-1). Felbátorodott gólja után az APOEL, Haralambidisz nem sokkal ezután akár egalizálhatott is volna, de Casillas a helyén volt és hárítani tudott.

Mielőtt komolyabban beleélhette volna magát a nicosiai gárda egy bravúros eredménybe, a 75. percben Cristiano Ronaldo egy éles szögből leadott szabadrúgás után hatalmas góllal hűtötte le a kedélyeket (3-1). Öt percre a portugál bombája után a csereként beálló Callejón is feliratkozott a góllövők közé: a fiatal spanyol miután labdát kapott a 16-oson belül, egy-két igazítás után a rövid sarokba lőtt (4-1). Felpörögtek ekkor az események, hiszen a másik oldalon Altintop szabályosnak tűnő becsúszása után Gianluca Rocchi játékvezető tizenegyest adott, az ítéletet pedig Solari értékesítette. Az utolsó szó mégis a Realé lett: a csereként beálló Di María Kaká indítása után tanári módon emelte át a vendégek kapusát (5-2)

A Bernabéu közönsége megkapta amit akart, hiszen a blancók gólgazdag találkozón biztosították be a továbbjutást, így készülhetnek a Bayern München elleni - szenzációsnak ígérkező - elődöntőre. 

Bajnokok Ligája negyeddöntő 2. mérkőzés
Real Madrid - APOEL Nicosia 5-2 (2-0)
Továbbjutott a Real Madrid 8-2-es összesítéssel
Madrid, Santiago Bernabéu, 70 ezer néző, V.: Gianluca Rocchi (olasz)
Real Madrid: Casillas (csk) - Sergio Ramos, Varane, Pepe, Marcelo (Callejón 46.) - Sahin, Granero (Raúl Albiol 65.) - Hamit Altintop, Kaká, Cristiano Ronaldo - Higuaín (Di María 54.) Vezetőedző: José Mourinho
APOEL: Pardo - Purszaitidisz, Paulo Jorge, Kaká, William Boaventura - Nuno Morais, Hélio Pinto (Szaciasz 78.) - Haralambidesz, Marcinho, Manduca (Adorno 68.) - Aílton (Solari 70.) Vezetőedző: Ivan Jovanovics
Gólszerző: Cristiano Ronaldo (26., 75.), Kaká (37.), Callejón (80.), Di María (84.) ill. Manduca (67.), Solari (82.-11-esből)
Sárga lap: Purszaitidisz (75.)

 

 

Real Madrid - APOEL
statisztika
65% Labdabirtoklás 35%
19 Kapura lövés 6
9 Kaput eltaláló lövések 3
10 Kaput nem találó lövések 3
13 Szabadrúgás 11
6 Szöglet 3
2 Les 1
21 Bedobás 28
1 Védés 3
5 Kirúgás 16
9 Szabálytalanság 12
0 Sárga lap  

 

megosztom