Nemzetközi foci

Eto'o nem pereskedik a Barcával, visszavonja keresetét

  • MTI

Samuel Eto'o az Anzsi Mahacskala kameruni labdarúgója visszavonta korábbi együttese, az FC Barcelona ellen benyújtott bírósági keresetét.

Eto'o három millió eurót próbált leakasztani a Barcáról, de végül meggondolta magát (?)

A katalán klubbal Bajnokok Ligáját nyert csatár hárommillió eurót követelt a Barcától, mert álláspontja szerint ekkora összeg járt volna neki 2009 nyarán, amikor az Internazionaléhoz került.

Eto'o arra hivatkozott, hogy a Spanyol Játékosszervezet (AFE) szabályai szerint minden labdarúgót megillett az érte kapott átigazolási pénz 15 százaléka. A Barcelona korábban azzal védekezett, hogy ez a szabály csak a Spanyolországon belüli klubváltásokra vonatkozik.

"A Barcelona szeretné nyilvánosan megköszönni Samuel Eto'ónak, hogy hozzájárult ahhoz, hogy ez a vitás ügy megoldódjon" - áll a spanyol együttes keddi közleményében.

Eto'o a svéd Zlatan Ibrahimovicért cserébe került az Internazionaléhoz. Akkor Ibrahimovic ára 46 millió euró volt, míg Eto,o-ét 20 millió euróban állapították meg.