Női kosárlabda NB I

A Pécs időben fizetett, folytathatja a bajnoki rájátszást

  • MTI

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) fellebbviteli bizottsága helyt adott a Pécs 2010 fellebbezésének, amely ezzel a női bajnokság elődöntőjében folytathatja szereplését.

A testület keddi döntése értelmében a tavaly ezüstérmes baranyaiak megtarthatják a negyeddöntőben - a pályán - elért eredményeiket, és játszhatnak a négy között, ahol az UNI SEAT Győr lesz az ellenfelük.

Az ügy előzményeként Somogyi Andrea, a pécsiek volt játékosa jogerős bírósági ítélettel követelést nyújtott be a klub ellen. Az MKOSZ versenybizottsága első fokon igazat adott a kosarasnak, ám a klubnak 400 ezer forintos összeg megfizetése mellett módja volt fellebbezni.

"Hétfőn derült ki, hogy Somogyi Andrea írásos nyilatkozatban elismerte: a klub még március 23. előtt rendezte a teljes tartozását" - tájékoztatta az MTI-t Óvári Győző, a fellebbviteli bizottság elnöke. "Ennek ismeretében úgy döntöttünk, hogy nincs szükség szankcióra, és a Pécs megkezdheti szerdán az elődöntőt. Egyben örülünk annak, hogy az MKOSZ tavaly szeptemberben kelt új versenykiírása minden eddiginél precízebb szabályozást tesz lehetővé."

Az eredeti fegyelmi döntés az volt, hogy a Pécs 20-0-s különbséggel elveszíti a Vasas elleni, a pályán megnyert két negyeddöntős mérkőzését, és ha kifizeti a határidőig Somogyit, akkor az 5-8. helyért folytathatja szereplését. Ha nem törlesztett volna vele szemben, akkor a klubot kizárták volna a bajnokságból.