Manchester City

Roberto Mancini lemondóban a bajnoki címről

A Manchester City menedzsere szerint, ha 8 pont lesz a különbség az MU-val szemben, feladhatják a harcot.

Roberto Mancini foghatja a fejét, egyre távolabb kerül a bajnoki cím

A Manchester City 3-3-as döntetlent játszott a Sunderlanddel, így gyakorlatilag minimálisra csökkent az esélye a bajnoki címre, legalábbis Roberto Mancini szerint. A csapat menedzsere kijelentette, ha a Manchester United megnyeri a következő két bajnokiját (hétfőn a Blackburn ellen idegenben, majd Húsvét vasárnapján a QPR ellen hazai pályán), nincs miről beszélni a továbbiakban.

"Ha 8 ponttal leszünk mögöttük (a Manchester City a United meccse után lép pályára az Arsenal otthonában a 32. fordulóban - a szerk.), akkor vége mindennek" - kezdte Mancini. - "Tiszta sor, hogy csalódottak vagyunk, én és a csapat is sok hibát követtünk el. Balszerencsénk is van, hiszen 3-4 kulcsjátékosunkat veszítettük el fontos pillanatokban. De ha erős csapatod van, ezeket a rossz dolgokat is túl kell élned."

A Manchester City-Sunderland (3-3) mérkőzés összefoglalója