Női kézilabda

Ilyen negyedórával még nem találkoztam pályafutásom során - Kelecsényi

megosztom

A győri klubelnök szerint a négygólos vereség ellenére még több mint 50 százalék esély van a továbbjutásra.

Kelecsényi Ernő ilyen negyedórával nem találkozott - Fotó: vehir

Idegenben játszotta a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzését a Győri Audi ETO KC csapata. A magyar bajnok a román Oltchim Valcea otthonában lépett pályára, és remekül játszott az első félidőben, négygólos előnyt harcolt ki. A szünet után azonban teljesen szétesett a mieink játéka, hétgólos hátrányban is voltak, végül négy találatra sikerült csökkenteni a különbséget, ezt kell ledolgozni a veszprémi visszavágón Görbiczéknek. Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke a Digi Sportnak nyilatkozott a mérkőzésről.

"A Valcea megragadta az utolsó lehetőségét, összekapták magukat, mi pedig indokolatlanul és feleslegesen labdákat adtunk el, a kapusunk sem tudott ziccervédésekkel támaszt adni csapatának, így ebből olyan negyedóra kerekedett, amivel még nem találkoztam pályafutásom során. Sokat beszélgettünk arról, ami történt, ezt ki fogjuk értékelni, de már a visszavágó szemszögéből. Amorimot emelném ki, aki támadásban és védekezésben is jó teljesítményt nyújtott, a második félidőben beálló Hornyák Ági egy támaszt adott, Pálinger Katalinnak pedig fontos védései voltak. Görbicz Anita pedig belőtte azokat a hétmétereseket, amikkel reális esélyünk van a továbbjutásra. Én erre több mint 50 százalékot adok" - jelentette ki a klub első embere.

megosztom