Premier League

De Geával az élen a United visszavágásra készül a Blackburn ellen

Az éllovas Manchester United a kiesés ellen harcoló Blackburn Rovers otthonában szerepel az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának hétfői záró mérkőzésén.

De Gea is visszavágna a Balckburnnek - Fotó: AFP

Blackburn Rovers-Manchester United 21:00 Tv: Digi Sport Hathárom-tipp: 1

A Vörös Ördögök óriási lépést tehetnek a 20. bajnoki aranyérem felé, ugyanis a városi rivális City botlott a Sunderland ellen (3-3), így győzelemmel öt pontra szakítanák le magukról a kékmezeseket, hét fordulóval a vége előtt.

Az ellenfél viszont a “mumus” Blackburn lesz, bár a címvédő aktuális riválisa a kiesés ellen küzd, az MU mégsem mehet biztosra, hiszen a Blackburn a Manchester City mellett az egyetlen csapat, amely ebben a szezonban győzni tudott - decemberben, 3-2-re - az Old Traffordon. Ezt követően a Newcastle is megverte a Vörös Ördögöket, akik azonban azóta veretlenek. Az a mérkőzés David De Geáról szólt - negatív értelemben -, a spanyol kapus vastagon benne volt a Rovers győztes góljában, azóta viszont megszilárdulni látszik a portás helye a kezdőcsapatban, legutóbb a Fulham ellen nagy védésekkel segítette csapatát a három ponthoz. "Akkor hibázott abban a szituációban, de azóta rengeteget gyakorolja a pontrúgásokat. Nem engedjük, hogy a kritikák eljussanak hozzá, és megzavarják. Nagyon sokat fejlődött, töretlen a bizalom iránta" - mondta Sir Alex.

A United hat meccse pontot sem vesztett, óriási bravúr kellene Steve Keane csapatának győzelméhez, még úgy is, hogy az Ewood Parkban utóbbi két fellépésén csak egy-egy pontot szerzett a rekordbajnok, és az elmúlt tizenegy blackburni látogatásából csupán kétszer hagyta el nyertesen a pályát.

A vendégeknél Nani még nem százszázalékos, elöl Hernández és Welbcek között választhat Ferguson. A Roversnél Míchel Salgado és Vincenzo Grella sérült. Érdekesség, hogy a két kezdőcsapat között mintegy 112 millió font a különbség…