Serie A

Négy büntető és kilenc gól - őrült meccsen nyert az Inter

megosztom

Fordulatos mérkőzéseket játszottak a csapatok az olasz bajnokság 30. fordulójának vasárnapján, az Inter killencgólos mérkőzésen győzte le a Genoát, a Palermo hátrányból fordított Bolognában, míg a Chievo Firenzéből vitte le a három pontot.

Milito mesterhármassal köszöntötte régi csapatát

Nagy várakozás övezte az Inter vasárnapi találkozóját, hiszen Caludio Ranieri menesztése után első felnőtt mérkőzésére készült Andrea Stamaccioni, a milánóiak 36 éves szakvezetője.

Az első tíz perc egyértelműen a Genoaé volt, előbb Palacio, majd Sculli fejese után kerültek nagyon közel a vezetéshez a vendégek. A futballt persze gólra játsszák, és ahogy az lenni szokott első tudatosan felépített helyzetét gólra váltotta az Inter: Diego Forlán jobb oldali beadás után a berobbanó Diego Milito fejjel mattolta Frey-t (1-0). Pár perccel később megduplázhatta volna előnyét az Inter, Sztankovics felívelése után Cambiasso közeli fejesét azonban védte a genovai kapus. Nem sokáig kellett idegeskednie Moratti elnök úrnak, a 28. percben Sztankovics indítása után Milito egyedül vezethette kapura a labdát, majd higgadtan az elvetődő Frey mellett a hosszúba belsőzött (2-0). Lendületben maradtak a milánóiak, egy lepattanó lövés után Lúció viharzott el a jobb szélen, élesen belőtt labdájára pedig Walter Samuel érkezett a legjobbkor (3-0). Közvetlenül a szünet előtt a Genoa még szépített, egy sarokrúgás utáni kavarodást követően Moretti gólja valamelyest életben tartotta a vendégek reményeit (3-1).

A fordulás után is veszélyben forogtak a kapuk, a hazaiak részéről Chivu majd Sztankovics próbálkozott, az 57. percben mégis a Genoa szerzett újabb gólt. Egy beívelés után Sculli fejelte volna középre a labdát, de Javier Zanetti - ha nem is szándékosan - kézzel beleért a labdába, így a játékvezető a tizengyespontra mutatott. Palacio állt a labda mögé, és magabiztosan be is vágta a büntetőt - 17. bajnoki góljával pedig visszahozta a meccsbe a csaptát (3-2). A találat után néhány pillanatra elszabadultak az indulatok, Poli és Jankovics kakaskodását csak sárgalapos figyelmeztetésekkel lehetett leállítani. Úgy tűnt időben észbe kap az Inter, Zanetti előretörése majd Milito lövése hordozta magában a gólt. A vége előtt negyedórával csak sikerült újra kétgólos előny birtokába jutnia a fekete-kékeknek, Mauro Zarate a 74. percben remek egyéni alakítás után mesteri módon csavart a hosszú sarokba (4-2). Sokáig nem lehetett nyugodt Andrea Stamaccioni, a 78. percben ugyanis Palacio Lúcio helyezkedési hibája után egyedül vezethette rá a ladbát Júlio Cesarra, el is fektette a portás, de a brazil elkaszálta a csatárt, így ismét büntetőhöz jutott a Genoa. Az ítéletet ezúttal Gilardino végezte el, és bár a cserekapus Castelazzi érezte az irányt, hárítani már nem tudott (4-3). Bő tíz perc ekkor még hátra volt a találkozóból, a genovaiak pedig szemmel láthatóan elhitték, hogy van keresni valójuk. Az őrület folytatódott, a 84. percben a 100 százalékos helyzetben lévő Obi-t Belluschi vágta fel, így piros lap és tizenegyes járt ezen az oldalon is. A labda mögé Milito állt, és ugyan a legutóbbi két alkalommal elhibázta a büntetőt, ezúttal magabiztosan a jobb alsóba tüzelt (5-3).  Bármilyen hihetetlen, itt még nem volt vége a történetnek, a 89. percben Lúcio ütemtévesztése után újabb büntetőt kapott a Genoa, majd Gilardino elkérte a labdát és kegyetlen erővel a léc alá bombázta (5-4).

Végül nagy nehezen kihúzta a hátralévő időt az Inter, így egy felejthetetlen mérkőzéssel sikerült debütálnia Andrea Stamaccioninak: négy tizenegyes, két piros lap és kilenc gól élete első felnőtt találkozóján a mérleg. Az Inter győzelmével fellépett a hetedik helyre, míg a Genoa lassan elkezdhet tekintgetni a mögötte lévőkre.

Serie A 30. forduló
Internazionale - Genoa 5-4 (3-0)
Milánó, San Siro. Vezette: Valeri.
Inter: César - Zanetti, Lúcio, Samuel, Chivu - Poli, Sztankovics, Cambiasso - Zárate (Castellazzi 79.), Milito, Forlán (Obi 75.). Vezetőedző: Andrea Stramaccioni.
Genoa: Frey - Mesto, Carvalho, Kaladze, Moretti - Biondini (Jorquera 82.), Veloso (Jankovics 46.), Belluschi - Sculli, Gilardino, Palacio. Vezetőedző: Pasquale Marino.
Gólszerző: Milito (13. 28., 85. - 11-esből), Samuel (38.), Zárate (74.), ill. Moretti (45+2.), Palacio (59. - 11-esből), Gilardino (80., 90. - mindkettőt 11-esből)
Sárga lap: Poli (61.), ill. Kaladze (40.), Jankovics (61.)
Piros lap: César (78.), ill. Belluschi (84.)

A többi mérkőzésen: A Palermo ugyan hátrányba került Bolognában, de végül 25 perc alatt rúgott három góljának hála az idényben először nyerni tudott idegenben. A Chievo értékes győzelmet aratott a Fiorentina vendégeként, míg az Udinese kínos vereséget szenvedett a Sienától, így nem tudta utolérni a dobogós, szombaton kikapó Laziót.

Serie A
30. forduló
Bologna-Palermo 1-3 (0-0)
gól: Sörensen (51.), illetve Budan (69.), Hernandez (76.), Ilicic (86.)
piros lap: Mantovani (81., Palermo)
Cagliari-Atalanta 2-0 (1-0)
g: Conti (11.), Pinilla (55.)
Fiorentina-Chievo 1-2 (0-1)
g: Ljajic (71.), illetve Pellisier (24.), Rigoni (88.)
Lecce-Cesena 0-0
Siena-Udinese 1-0 (0-0)
g: Destro (70.)
korábban:
AS Roma-Novara 5-2 (2-1)
gól: Marquinho (25.), Osvaldo (34.), Simplicio (55.), Krkic (61.), Lamela (91.), illetve Caracciolo (17.), Morimoto (78.)
szombaton játszották:
Catania-AC Milan 1-1 (0-1)
g: Spolli (57.), illetve Robinho (34.)
Parma-Lazio 3-1 (2-1)
g: Mariga (5.), Floccari (12., 71.), illetve Scaloni (37.)























 

Serie A
Tabella
1. AC Milan 30 19 7 4 60 24 64
2. Juventus 29 15 14 0 46 17 59
3. Lazio 30 15 6 9 44 37 51
4. SSC Napoli 29 12 12 5 54 32 48
5. Udinese 30 13 9 8 40 28 48
6. Roma 30 14 5 11 47 37 47
7. Inter 30 13 5 12 43 42 44
8. Catania 30 10 13 7 39 38 43
9. Palermo 30 11 6 13 44 47 39
10. Chievo 30 10 9 11 27 37 39
11. Cagliari 30 9 10 11 31 36 37
12. Atalanta 30 10 13 7 33 31 37
13. Siena 30 9 9 12 34 31 36
14. Bologna 30 9 9 12 32 38 36
15. Parma 30 8 11 11 38 47 35
16. Genoa 30 9 7 14 41 56 34
17. Fiorentina 30 8 9 13 30 37 33
18. Lecce 30 6 10 14 31 45 28
19. Novara 30 5 9 16 26 51 24
20. Cesena 30 4 7 19 18 47 19

 

megosztom