Ferencváros

Egy volt játékvezető fogja segíteni Détári Lajos munkáját

Az elmúlt hetekben többször is élesen bírálta a játékvezetőket Détári Lajos, a Ferencváros szakmai igazgatója. A szakember a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában bejelentette, hogy a hátralévő mérkőzéseken egy volt játékvezető is tagja lesz a zöld-fehérek szakmai stábjának.

"Nehéz helyzetben van egy edző, amikor 180-as pulzussal kell egy mérkőzés után nyilatkoznia, pláne egy olyan után, mint a Haladás elleni volt, ahol több olyan szituáció is előfordult, ami vitatható volt. Természetesen két nap után az ember lehiggad, újra megnézi videón a szituációkat, kielemzi azokat. Ezért úgy döntöttünk, lesz egy olyan munkatársunk, aki nézi a mérkőzéseket élőben, és ránk fog szólni a kispadon, ránk telefonál, hogy az adott szituációban mi történt. Azt is elmondhatom, hogy egy volt játékvezetőről van szó, aki segíteni dogja a stáb munkáját, és az én munkámat. Nem az ő személye a fontos, hanem az, hogy én egy meccs közben élőben, vagy utána olyan információkat fogok kapni, amelyek tudatában higgadtan tudok nyilatkozni" - mondta Détári.

A szakember különösen a múlt hétvégi, Haladás elleni találkozó után kelt ki a bíró, nevezetesen Kassai Viktor ellen.