Női kézilabda BL

Álom- után rémálomfélidő, négygólos hátrányban a Győr

Idegenben játszotta a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzését a Győri Audi ETO KC csapata. A magyar bajnok a román Oltchim Valcea otthonában lépett pályára, és remekül játszott az első félidőben, négygólos előnyt harcolt ki. A szünet után azonban teljesen szétesett a mieink játéka, hétgólos hátrányban is voltak, végül négy találatra sikerült csökkenteni a különbséget, ezt kell ledolgozni a veszprémi visszavágón Görbiczéknek.

Az első percekben felváltva estek a gólok, majd a Valcea került 5-3-as előnybe, de ezt követően összeállt a Győr védekezése, többnyire remekül működtek a blokkok, sikerült kizárni a beállósokat a játékból. Támadásban pedig jöttek a már-már megszokott látványos megoldások, Görbicz és Lekic álompasszokat osztogattak, Amorim átlövései és betörései, Löke befordulásai révén remek gólokat lődöztek a mieink. 9-6-os vezetésünknél kért időt Radu Voina, de összességében nem sokra ment vele.

Négygólos különbség állandósult a szünetig, a félidő utolsó momentuma pedig egy fantasztikus gól volt a mieink részéről. Amorimra kirobbantak a védők, így a beállóba befutó Lekichez passzolt, de neki már kicsit a háta mögé jött a labda, így háttal fordult a kapunak, és két kézzel, a lábai között lőtt a hálóba.

A győri Audi ETO játékosa, Heidi Löke dob kapura Aurelia Bradeanu, Andrea Oana Manea, Eduarda Amorim (Győr) valamint Julija Manaharova (b-j) mellett a női kézilabda női BL elődöntőjének első mérkőzésén, az Oltchim Valcea - Győri Audi ETO mérkőzésen a valceai Traian sportcsarnokban.

17-13-ra vezetett az ETO, és a második félidő első támadásából egy kínai figurából sikerült növelni az előnyt, de ezután egyszerűen összeomlott a játék.

A Valcea ugyanis megmutatta, hogy erős csapat, gyorsabban kezdett játszani, pontosabban lőni, miközben a mieink sorra szórták el a labdákat támadásban. Egymás után jöttek a hazai lerohanások, így egyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték a románok.

21-19-es hazai vezetésnél kérte ki az idejét Karl Erik Böhn, és nyugalmat, valamint gyorsabb visszafutásokat kért. Egyik sem valósult meg, továbbra is jöttek a rossz passzok, ráadásul hiába volt egy-egy szépen sikerült akció végén jó lövés, Dinu parádézott a kapuban. A különbség így csak nőtt, negyedóra sem telt el a második játékrészből, amikor már 28-21-re vezetett a Valcea.

Ezt követően Pálinger védéseinek, Löke erőszakos beállósjátékának és Hornyák kemény betöréseinek, valamint Görbicz végig pontos heteseinek köszönhetően sikerült csökkenteni a hátrányt, de négy gól így is megmaradt belőle. A veszprémi visszavágón 35-31-ről folytatódik a párharc április 7-én.

Női kézilabda Bajnokok Ligája
elődöntő, 1. mérkőzés
Oltchim Valcea (román)-Győri Audi ETO KC 35-31 (13-17)
gól: Curea 7, Bradeanu 5, Vizitiu 5, Mechita 5, Özel 3, Managarova 3, Babeanu 2/2, Meirosu 2, Vetkova 2, Manea 1, illetve Görbicz 10/6, Amorim 9, Radicevic 4, Löke 4, Kovacsics 2, Lekic 1, Hornyák 1

Élő közvetítésünk

60. perc: Görbicz belőtte, ezzel megvan az idei 100. BL-gólja, és véget is ért a meccs, 35-31-gyel.

60. perc: Vizitiu lövését védte Pálinger, Nechita a kipattanót belőtte, Löke hetest harcolt ki. 35-30

59. perc: Löke hetest harcolt ki, Dinu ezúttal maradt a kapuban, Görbicz nem hibázott. 34-30

59. perc: Vizitiu lövését blokkoltuk, de Özel be tudta lőni. 34-29

58. perc: Kikérte az idejét Radu Voina.

58. perc: Amorim bement, a bal oldalra pattintott. 33-29

58. perc: Nechita lövését védte Pálinger.

57. perc: Lépéshiba miatt elvesztettük a labdát.

57. perc: Curea megint egyedül volt a szélen, Pálinger lábai között volt eredményes. 33-28

56. perc: Löke a szélre keveredve harcolt ki hetest, Knezovic állt a kapuba, Görbicz neki is belőtte. 32-28

56. perc: Hornyák kapott két percet, de sikerült rossz passzba kergetni a Valceát, miénk a labda.

54. perc: Vizitiu talált lyukat, ziccergólt lőtt, majd Görbicz szélső lövését védte Dinu. 32-27

54. perc: Hornyák betöréssel harcolt ki hetest, Görbicz belőtte. 31-27

53. perc: Vizitiu átlövését védte Pálinger. Remekel a magyar kapus!

52. perc: Pálinger két szép védése után Löke lőtt gyors támadás végén gólt. 31-26

51. perc: Blokkról pattant be Bradeanu lövése, majd Vérten lőtt faultgyanús helyzetből, nem szólt a síp. 31-25

50. perc: Löke labdaszerzése után Lekic lőtt Dinuba, majd Pálinger védése után Radicevic sem tudott túljárni a kapus eszén.

50. perc: Megzavartuk a Valcea passzjátékát, de Pálinger indítására Dinu lépett ki, és leszedte a labdát.

49. perc: Pálinger bemelegszik lassan, Özel alsó lövését védte, majd gyors passzjáték után Löke volt eredményes beállóból. 30-25

48. perc: Amorim betörés után lőtt a bal alsóba. 30-24

48. perc: Özel remek lövőcsel után bement, és belőtte. 30-23

47. perc: Hornyák indult, megállították, majd Löke beállóból kapufát lőtt.

46. perc: Pálinger védése után Hornyák tudott betörni, szépített. 29-23

45. perc: Beállóból kaptunk gólt, majd emberelőnybe kerültünk, de Radicevic ejtését Dinu védte.

45. perc: Aktuálissá vált a hazai szurkolók drapériája: "Isten hozott a pokolban, Győr!"

45. perc: Amorim talpról vágta a labdát a jobb alsóba. 28-22

44. perc: Amorim szörnyű passza után Nechita indult, belőtte. 28-21

43. perc: Pálinger végre védeni tudott, rosszul indított ugyan, de a labda miénk.

43. perc: Görbicz lőtt megint jól, de Dinu megint bravúrral védett.

42. perc: Amorim két percet kapott, a szélről jött Nechita újabb gólja a hosszú felsőbe. 27-21

41. perc: Amorim kőkemény lövését védte remekül Dinu.

41. perc: Pálinger állt a kapuba, de neki is ziccert kellett volna védenie, nem sikerült Cureával szemben. 26-21

40. perc: Bradeanu a jobb oldalról lőtt a hosszú felsőbe, Radicevic szélről szépített. 25-21

39. perc: Curea szélről lőtt gólt emberhátrányból, de gyorsan jött a válasz Amorimtól. 24-20

38. perc: Vetkova kapott két percet, Amorim faultgyanús helyzetben adta el megint, de legalább a lerohanást megakadályoztuk.

38. perc: Amorim rossz passza után újabb lerohanás, újabb gól. 23-19

37. perc: Vizitiu ezúttal átlövésből lőtt nagy gólt. 22-19

37. perc: Lekic adta el a labdát, egyelőre nem tudtak megnyugodni a mieink.

36. perc: Karl Erik Böhn ki is kérte az idejét a rengeteg hiba után, pontosságot és visszafutást kért.

36. perc: Gyors labdavesztés után Curea volt eredményes, majd még egy labdavesztés után Nechita is betalált. 21-19

35. perc: Amorim csel után szerzett gólt, de ez egyelőre nem fogta meg a hazaiakat, Vizitiu lőtt Kovacsics mellett gólt. 19-19

34. perc: Görbicz átlövésből mellé, Vetkova beállóból egyenlített. 18-18

33. perc: Kovacsics gyors lövése után Dinu védett, ezúttal Vetkova fejezte be a lerohanást, gyorsan feljöttek. 17-18

33. perc: Amorim lövése kimaradt, Nechita indult, középről lőtt gólt. 16-18

32. perc: Dinu védett, majd Vizitiu Görbiczet verte át, és a kapuba lőtt. 15-18

31. perc: Nechita a jobb szélről szépített. 14-18

31. perc: A Győr kezdte a második félidővel, kínaival. Radicevic Kovacsicsnak tette fel a labdát, ő belőtte. 13-18

Amíg támadásban úgy játszik a Győr, ahogy azt az első játékrészben tette, nem lehet kérdéses, hogy a párharc esélyese. Amorim, Görbicz és Löke is remekelt, lövéseik, passzaik, befordulásaik szinte megállíthatatlanok voltak, Dinu csak egy-egy alkalommal tudott segíteni a csapatán. Cserébe a mieink védekezésébe be-becsúszott néhány hiba, a balról középre érkező átlövők például rendszeresen szabadon lőhettek gólokat a blokk oldalára, illetve néha az emberek váltásával is voltak kisebb gondok. Szerencsére ezeket a támadójátékkal maximálisan sikerült kijavítani, nagyon elégedettek lehetünk a négygólos félidei vezetéssel.

30. perc: FANTASZTIKUS góllal ért véget a félidő! Amorimra kirobbantak a védők, így a beállóba befutó Lekichez passzolt, de neki már kicsit a háta mögé jött a labda, így háttal fordult a kapunak, és két kézzel, a lábai között lőtt a hálóba. 13-17

30. perc: 7 másodperccel a vége előtt Karl Erik Böhn időt kért, elmagyarázott egy figurát.

30. perc: Lekic megúszott egy két percet, majd Managarova szélső befutása után lőtt ziccergólt. 13-16

30. perc: Löke beforgatta az emberét, hetest harcolt ki, Görbicz belőtte. 12-16

29. perc: Amorim ellenállhatatlanul lőtt a jobb felsőbe, a másik oldalon Haraldsen védett. 12-15

28. perc: Görbicz másodszor pattintott test mellől a kapuba, válaszul Curea befutott a szélről, megkapta a labdát, és belőtte. 12-14

28. perc: Vizitiu szép testcsel után pattintott a kapuba. 11-13

27. perc: Löke Amorimtól kapott bejátszást, de ő is telibe lőtte Dinut.

27. perc: Meirosu a jobb alsó mellé pattintott, majd Lekiccsel szemben követett el két percet érő szabálytalanságot.

26. perc: Radicevic kiszorított helyzetből bordán lőtte Dinut, aki rövid ápolásra szorult.

26. perc: Rossz lövés után a sokadik bal felsőbe lőtt átlövésgólját szerezte a Valcea, ezúttal Meirosu volt eredményes. 10-13

25. perc: Görbicz csodálatos hát mögötti passza után Lekic kihagyta a helyzetét, de újabb belemenést vétettek a hazaiak.

25. perc: Belemenés miatt miénk lett a labda, Radicevic a földön maradt, de folytatni tudta.

24. perc: Görbicz remekül lopott labdát, végigvitte, és belőtte a ziccert. 9-13

23. perc: Haraldsen kifigyelte Bradeanu kedvenc sarkát, védett, de utána rosszul indította Kovacsicsot.

22. perc: Amorim talpról, a bal oldalról lőtte ki az egyenes alsót. 9-12

21. perc: Görbicz rossz passza után vesztették el a mieink a labdát, Bradeanu remekül lőtt megint a bal felsőbe. 9-11

21. perc: Curea maradt egyedül a bal szélen, a hosszúba lőtt. 8-11

20. perc: Az először pályára lépő Kovacsics befutott beállóba, Lekictől megkapta a labdát, és belőtte. 7-11

19. perc: Meirosu cselére elmentek a védők, így ő szépen lőhetett a bal felsőbe. 7-10

19. perc: Bradenu átlövését védte Haraldsen, majd Amorim átment a falon, és ziccergólt lőtt. 6-10

18. perc: Időt kértek a hazaiak, a Heidi Löke elleni védekezésre hívta fel a figyelmet Radu Voina.

18. perc: Gyenge lövést védett Haraldsen, majd rendezetlen védelem ellen sikerült megcsinálni az akciót, Löke volt a befejező a hatosról. 6-9

16. perc: Görbicz szép csele, de rossz lövése után Dinu védett, majd beléptek a hazaiak, Radicevic indult, és ezúttal szemből mehetett kapura, átejtette Dinut. 6-8

16. perc: Belemenés után a Győré a labda.

15. perc: Özel passzába Radicevic nyúlt bele, miénk lett a labda, majd Löke újabb remek bejátszás után kapufát lőtt.

14. perc: Nagy a tempó, pontatlan hazai lövés után Amorim védővel a nyakán is a jobb alsóba lőtt. 6-7

14. perc: Haraldsen szélről jövő lövést fogott, ezúttal Löke indult, de Dinu megint védett.

13. perc: Vetkova beállóból jövő ejtését védte Haraldsen, majd Radicevic megint indult, megint lökték, a kapuba beálló Dinu védett, megint nem fújtak.

12. perc: Görbicz test mellett, a kapus lába között lőtt gólt. 6-6

12. perc: Két beállóra váltott a Valcea, de Özel kapu fölé lőtt.

11. perc: Bradeanu könnyedén lőtt át, de Amorim is remek átlövéssel válaszolt. 6-5

10. perc: Görbicz úgy adott gólpasszt Lökének, hogy nem is nézett oda. 5-4

10. perc: Tolnai védése után vesztettük el a labdát, de szabálytalan zárás után megint a miénk lett.

9. perc: Manea kapott két percet, de Ardean megszerezte a labdát, viszont ellépte a lerohanást.

8. perc: Megint faultgyanúsan szerzett labdát a hazai együttes, gyors akció után megint Managarova lőtt gólt. 5-3

7. perc: Bradeanu könnyen bemehetett a bal szélen, és Haraldsen feje fölött lőtt gólt, majd gyorsan labdás szerzett a Valcea, és Managarova indulásból volt eredményes. 4-3

6. perc: Lekic pattintott bejátszása után Löke befordulásból harcolt ki hetest, amit Görbicz belőtt. 2-3

6. perc: Özel lövését könnyedén védte Haraldsen.

5. perc: Bradeanu újabb rossz lövése után indult Radicevic, egyértelműen meglökték lövés közben, így kimaradt a helyzet, de nem kaptunk hetest.

4. perc: Amorim szép test melletti lövésből volt eredményes. 2-2

3. perc: Babeanu megint eredményes volt a hetes vonaláról. 2-1

3. perc: Görbicz Lökét játszotta meg szépen a falban, a beállós egyenlített, de a másik oldalon gyors hetest harcolt ki a hazai csapat. 1-1

2. perc: Bradeanu pontatlan lövése után került vissza hozzánk a labda.

2. perc: Amorim átlövésébe szemre beleértek, így pattant a kapu fölé, de a játékvezetők a kapusnak adták a labdát.

1. perc: A Valcea kezdett, hetest harcoltak ki, amit Babeanu be is lőtt. 1-0

16:58 - A Győr 6 meccsből négy győzelemmel és egy döntetlennel, 9 ponttal megnyerte középdöntős csoportját, míg a Valcea 3 győzelemmel, 1 döntetlennel, 7 ponttal végzett a másik kvartett második helyén.

Női kézilabda Bajnokok Ligája
elődöntő, első mérkőzés
Ramnicu Valcea, vezetik: Stolarovs, Licis (lettek)
Valcea: Dinu, Tolnai, Knezovic (kapusok), Filoftea, Manea, Vetkova, Meirosu, Babeanu, Vizitiu, Chirila, Özel, Bradeanu, Ardea, Farcau, Curea, Nechita, Managarova
Vezetőedző: Radu Voina
Győr: Pálinger, Haraldsen (kapusok), Gros, Lekic, Amorim, Görbicz, Löke, Hornyák, Radicevic, Kovacsics, Orbán, Tóth, Vérten
Vezetőedző: Karl Erik Böhn