Premier League

A Liverpool és a Tottenham is kimászna a gödörből

Két mérkőzést rendeznek vasárnap az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójából: a múltjához méltatlanul bukdácsoló Liverpool a Newcastle Unitednél vendégeskedik, a Tottenham a Swansea ellenében lopózna közelebb a bronzéremhez.

Bellamy és társai komoly kihívás előtt állnak

Newcastle United-Liverpool 14:30
Tv: Digi Sport
Hathárom-tipp: x

Pikánsnak ígérkezik az összecsapás, a tavaly januárban Liverpoolba igazolt Andy Carroll korábbi csapata ellen ugyan már kétszer játszott, de most először lép pályára a St. James Parkban (újkeletű nevén a Sports Direct Arénában). Ráadásul a Newcastle két hellyel megelőzi a Liverpoolt a tabellán, győzelem esetén pontszámban beérné az ötödik, EL-t érő helyen a Chelsea-t.

Ami a Vörösöket illeti, lényegében már oda a szezonjuk, az Európa Liga-indulás már adott a Ligakupa-sikerrel, a BL már rég elúszott, a hátralévő mérkőzéseken a tisztes helytállás lehet a maximális cél, az FA-kupában alkothatnak maradandót. 

Gerrardék az utolsó hat bajnokijukból ötöt (!) elveszítettek, egy hete a kiesőjelölt Wigantől kaptak ki szégyenszemre otthon, ennek fényében a Newcstle a párharc favoritja, - az előző idényben 3-1-re nyertek pályaválasztóként.

A legutóbbi tíz összecsapáson összesen 35 gól esett,  tehát van rá esély, hogy most is gólgazdag meccset láthatunk.

Tottenham-Swansea 17:00
Tv: Digi Sport Plusz
Hathárom-tipp: x

Mivel az Arsenal botlott, a Spurs győzelemmel beérheti a harmadik Ágyúsokat, és leszakíthatja magáról a Chelsea-t, de ehhez az a Swansea-t kell legyűrnie, amely újoncként remekül szerepel, hazai pályán az Arsenal és a Man. City skalpját is begyűjtötte - és egy pontot rabolt a Tottenhamtől.

Brendan Rodgers együttese múlt héten kikapott az Evertontól, míg Redknappék már öt forduló óta nyeretlenek, három vereség után ikszeltek a Stoke-kal és a Chelsea-vel, hazai környezetben viszont csak a két manchesteri csapat tudta őket megverni. A Hattyúk idegenben egészen januárig nem tudtak nyerni, azóta négy siker mellett kétszer vesztettek.