Snooker

Maguire-Ebdon finálé lesz a China Openen

Stephen Maguire és Peter Ebdon is meglepően könnyed győzelemmel jutott be a Pekingben zajló pontszerző torna fináléjába.

Stephen Maguire és Peter Ebdon is meglepően könnyed győzelemmel jutott be a Pekingben zajló pontszerző torna fináléjába.

A Stephen Maguire – Stephen Lee elődöntő érdekes összecsapásnak ígérkezett, ugyanis az előbbi játékos 2008. után másodszor is el szerette volna hódítani a China Open trófeáját, míg a rendkívül jó formában lévő Lee zsinórban a második tornagyőzelme felé tehetett volna nagy lépést.
A mérkőzés gyakorlatilag az első négy frame-ig volt szoros, ugyanis 2-2-es állásnál Maguire magához ragadta a kezdeményezést, és 6-2-re lehozta a találkozót.

Ezzel Maguire két hónapon belül a második döntőjét játszhatja, és reméli, hogy ezúttal nem szenved vereséget a siker kapujában. „Már csak egy meccs van hátra. Az utóbbi időben jó formában vagyok, és remélem, hogy holnap szórakoztatni tudom majd a kínai fanatikusokat. Nagyon örülök, hogy ilyen sok meccset játszhattam az idén, hiszen így sokkal könnyebb lesz nekivágni a világbajnokságnak” – nyilatkozta a skót snookeres.

A másik ágon a China Openen meglepően jól szereplő Peter Ebdon 6-3 legyőzte a hazaiak nagy kedvencét, Ding Junhuit, így ő lesz a finálé másik résztvevője.

A győztes nem kevesebb, mint 75,000 fontot tehet majd zsebre, míg a második helyen záró versenyző 30,000 fonttal gazdagodhat.

A tíz nyert frame-ig tartó döntő magyar idő szerint 8:30-kor veszi kezdetét. A finálét az Eurosport élőben közvetíti.