NB I

Kínomban már csak nevetni tudok - Prukner László

megosztom

A Győri ETO idegenben nyert 2-0-ra a Zalaegerszeg ellen az OTP Bank Liga 22. fordulójában, és a két csapat vezetőedzői a Sport Tv műsorában értékelték a találkozót.

Pintér Attila (Győri ETO): "30 perc alatt dönthettünk volna, sok lehetőségünk volt, de nem voltunk elég pontosak. A második félidőben rendszert váltott a Zalaegerszeg, ami nekünk még jobban feküdt, úgy érzem, sima győzelmet arattunk.

Kamber és Pátkai leigazolása révén középpályán erősödött az ETO, Magyarországon a posztjukon az első ötben benne vannak. Mint minden mérkőzésen, a Kaposvár ellen is győzni szeretnénk a következő körben."

Prukner László (ZTE): "Hoztuk a szokásos formánkat az elején bekapott nem tervezett gólunkkal. Később voltak lehetőségeink, de nem voltak jó döntések. A második félidőben 4-5 támadó szellemű játékossal kockáztattam, de így nem volt, aki labdákat szerezzen, és amikor így kinyílik egy csapat, akkor már ott van a kontrák lehetősége az ellenfélnek, amik jöttek is, és az egyikből újabb gólt kaptunk.

Amióta itt vagyok, sorozatban döntetleneket játszottunk itthon, de úgy, hogy buta gólokat kaptunk. Ki vannak osztva az emberek, de hiába. Nem tudom, mi ennek az oka, illetve lehet, hogy tudom, de az most még talán nem publikus. Nem vagyok olyan típus, aki bedobja a törölközőt, próbáltunk fejlődni annyit elértünk, hogy itthon döntetleneket értünk el, de ez ma nem sikerült, és ezen kínomban már én is csak nevetni tudok, amiért elnézést kérek. Az eddigi fordulókban éreztem tartást a csapatban, nyerhettük volna a mérkőzéseinket, de úgy érzem, most lelkileg összeomlott a csapat. Nehéz lesz a csapat és a klub becsületének megfelelő eredményeket elérni a hátralévő fordulókban."

megosztom