Női kosárlabda NB I

Jövőre már csak tíz csapat indul az első osztályban

  • MTI

A jelenlegi 12 helyett már csak tíz csapat szerepel 2013 őszétől a női kosárlabda NB I-ben.

A magyar szövetség (MKOSZ) honlapjának tájékoztatása szerint az elnökség pénteki ülésén helybenhagyta a mezőny csökkentését, így a 2012/2013-as kiírásban a rájátszást követően a 10-12. együttes kiesik az élvonalból, és helyükre a másodosztály győztese kerül.

A férfiaknál továbbra is 14 klub alkotja majd az NB I-et, az esetleges középszakasz bevezetéséről a nemzetközi versenynaptár és a kupaindulások ismeretében határoz az MKOSZ.

Az elnökség döntött az egyetemi és főiskolai bajnokság elindításáról is, így a férfi U23-as bajnokság mellett a 19 év feletti játékosok ott edződhetnek majd a felnőtt versenyek követelményeihez.