NB I

A Győr nyert Zalaegerszegen, egy pontra a Debrecen

Tizennegyedik vereségét szenvedte el, így 22 forduló után is nyeretlen a Zalaegerszeg, amely ezúttal a Győrtől kapott ki hazai pályán az OTP Bank Ligában.

A Győri ETO játékosai örülnek góljuknak a Zalaegerszeg elleni mérkőzésen az NB I-ben 2011-ben.

Szinte azonnal góllal kezdett a listavezető Debrecent üldöző Győr, a 3. percben a nagyon egyedül maradt Kamber fejjel volt eredményes Dinjar szöglete után. (0-1)

Kicsivel később a gólszerző egy szabadrúgás után a kapu mellé fejelt, majd Varga remek indulása után Jahic védett nagyot. Ezt követően kicsit leült a meccs, az első félóra végéig nem nagyon voltak lehetőségek, akkor aktivizálta magát kicsit a Zalaegerszeg, de Brkic lövése elkerülte a kaput.

Az első félidőt Kamber szöglet utáni újabb közeli kísérlete zárta, amelyet Jahic bravúrral védett ki, a második játékrészt pedig Dinjar elfutása indította, ami után azonban pontatlanul passzolt, így elrontotta a helyzetet.

Nem valószínű, hogy ezért, de az ő helyére érkezett Trajkovic, aki remekül szállt be a vendégek játékába, a 61. pecben Mareket hozta helyzetbe, később Pátkai elé tálalt jól, de mindkét lehetőség kimaradt. Végül a 72. percben ő maga volt eredményes, miután egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Pátkai "meglépett", a ZTE kapusa és védője egymást zavarták, Trajkovic pedig lecsapott a labdára, és belőtte azt. (0-2)

A folytatásban végképp a kezébe vette az irányítást az ETO, amely így magabiztosan nyert, és egy pontra megközelítette a Debrecent, amely vasárnap lép pályára Újpesten. A Zalaegerszeg kilenc hazai döntetlen után kapott ki otthon, így továbbra is utolsó helyezett.

OTP Bank Liga
22. forduló
ZTE FC-Győri ETO FC 0-2 (0-1)
Zalaegerszeg, 3412 néző, v.: Szilasi
gólszerzők: Kamber (4.), Trajkovic (72.)
sárga lap: Brkic (74.), illetve Trajkovic (67.)
ZTE: Jahic - Kocsárdi, Bogunovic, Szalai T., Ganugrava - Máté, Szakály, Pál D. (Polareczki, a szünetben), Nicorec (Pavicevic, 50.) - Balázs (Vittman, 70.), Brkic
Győr: Stevanovic - Babic (Takács, 58.), Djordjevic, Szabó O., Völgyi - Pátkai, Kamber, Varga R. (Tokody, 73.), Strestik - Dinjar (Trajkovic, 51.), Pilibaitis