Női kézilabda KEK

A 21. percben kiszámoltatta a Fradi a Dinamót, 8 gól meg is maradt

Csodálatos első félidő után elfáradt a Ferencváros az orosz Dinamo Volgográd ellen a női kézilabda KEK elődöntőjének első mérkőzésén, de így is sikerült olyan előnyt megtartani, ami bizakodásra ad okot a visszavágó előtt.

Elképesztően precíz védekezéssel kezdett a Ferencváros, amiből jöhettek a gyors lerohanásgólok, és felállt fal ellen is remek megoldásokat mutattak be a mieink, így alig több mint négy perc után már 6-0 volt az állás. Ráadásul minden gólt más játékos szerzett, Abramovics pedig nagyszerű védéseket mutatott be a kapuban, így nyugodtan mondhatjuk, hogy minden játékos remekül indította a meccset.

Eddigre már ki is kellett kérniük az idejüket a vendégeknek, ami után meg tudták szerezni első találataikat, de egyetlen percig sem volt szoros az állás. Továbbra is működtek a lerohanások, magas, kemény, de nehézkes orosz védők között jöttek a betörések, így már a 21. percben tízgólos előnyben voltak a mieink. (15-5)

Kovacsicz Mónika (k) dob kapura az orosz Jelena Avgyekova (j) mellett a női kézilabda KEK elődöntőjének első fordulójában játszott FTC-Rail Cargo Hungaria - Dinamo Volgograd (orosz) mérkőzésen, a Dabasi-Diego Sportcsarnokban.

A félidő végén ugyan kicsit kijött az óriási rohanás okozta fáradtság, de ez a vendégeken nem segített sokat, tucatnyi gól volt a két csapat között a szünetben. (20-8)

A második játékrészben szinte természetes módon visszaesett a gólok száma, a Volgográd védekezése is jobban kezdett működni, így hiába nőtt 14 gólra is a különbség, 11-12 találat környékén állandósult a mieink előnye. A 46. perc elején 28-17 volt az állás.

Ekkoriban már brusztolósabb volt a találkozó, kevesebb volt az indítás, nagyon erőltették a beállós megjátszását a mieink, ezért Elek Gábor időt kért, és felhívta a figyelmet arra, hogy újra fel kell egy kicsit gyorsítani a játékot, illetve a védekezés kapcsán is tanácsokkal látta el játékosait. Ezután ugyan jött egy-egy Tomori- és Zácsik-átlövésgól, de összességében visszaesett a mieink játéka.

Támadásban és védekezésben is lassabb lett a Fradi, gyenge lövések jöttek, hátul pedig nem nagyon találták a ritmust a lányok, és a kapuba beálló Pastrovics sem tudott sokat hozzátenni. A hajrá kezdetén megint Tomori szerzett gólt, de a szélsőket nem tudtuk tartani. A 26. percben 32-25 volt az állás.

Az utolsó percekben sikerült tartani ezt az előnyt, végül az utolsó percet egy időkérés után szinte végigtámadták az oroszok, rendes hazai akcióra már nem volt idő, de Tomori időn túli szabaddobása a blokkról bepattant a kapuba, így 8 találatnyi előnnyel utazhat a Ferencváros a visszavágóra. (34-26)

Női kézilabda KEK
elődöntő, első mérkőzés
FTC-Rail Cargo Hungaria - Dinamo Volgográd (orosz) 34-26 (20-8)
gólszerzők: Tomori, Zácsik 8-8, Zivkovic 5, Szamoránsky, Kovacsicz 4-4, Szarka, Cifra 2-2, Szucsánszki 1, illetve Levina 7, Grebenykinya, Kocsetova, Goncsarova, Vedehinya 3-3, Jacenko, Pidpalova 2-2, Sztyepanova, Divak, Afgyekova 1