Kajak-kenu

Szalai Tamással számolni kell 1000 méteren - Angyal Zoltán

Az olimpiai B keret felkészülését felügyelő szakember azt állítja, Szalaival komolyan számolni kell.

Angyal Zoltán, aki 4 hetet töltött a fiatalokkal a spanyolországi Sevilla-ban, a kajakkenusport.hu-nak nyilatkozott az elvégzett munkáról.


- Hány versenyző vett részt a szombaton véget érő edzőtáborban?

- 15 férfi kajakos versenyzővel dolgoztuk végig az elmúlt 4 hetet. Öten közülük 200-as versenyzők, a többi fiatal 1000 méterre készül. A 200 méteres felkészítésben Tokár Krisztián és Pál Zoltán volt a segítségemre, az 1000 méteresben pedig Kiss István.

- Mennyire elégedett az elvégzett munkával?

- Hasznos volt az elmúlt 4 hét, azt mondhatom, hogy nagyon jól dolgoztak a fiatalok. Amit terveztünk, azt el is tudtuk végezni, betegség sem és az időjárás sem akadályozta az edzésmunkát. A visszajelzések a versenyzők és az edző kollégák részéről is nagyon jók. A legfontosabb, hogy végre nem szanaszét készült mindenki, az összetartásnak köszönhetően hatékonyabb munka zajlott. 2 hete el tudtuk kezdeni próbálgatni a párosokat, amelyek kezdenek kialakulni, jó dolognak tartom, hogy itt lehettünk.

- Ki az, aki kiemelkedően teljesített az elmúlt hetekben?

- Szalai Tamást illeti a legnagyobb dicséret, nagyon jó formában van, szerintem számolni kell vele 1000 méteren. Rajta kívül példamutatóan dolgozott Gönczy Gábor, Németh Tamás, Winkler Máté, valamint a 200-asok közül Horváth Bence és Hérics Dávid is. Egyébként tényleg mindenki jól teljesített, azok is hamar felzárkóztak, akiknek az edzőtábor elején még voltak lemaradásai.

- Milyen összetételű párosok alakultak az edzőtábor során?

- Ígéretes a Gönczy-Szalai páros, mindkét versenyző motivált és nagyon jó formában van, borsot törhetnek a menők orra alá. Érdekes páros lehet a Dombvári-Vereckei egység is, hiszen Bencében ott van a fiatalos harci kedv, Ákosban pedig a sokéves tapasztalat. Jó dolog sülhet ki belőle, ugyanis ezek a gyerekek még tapasztalatlanok, az idősebb versenyző rutinja biztonságot ad nekik.

- Mekkora az esélye ezeknek a fiataloknak, hogy a Londonba utazó csapat tagjai lehessenek?

- Ez a keret kimondottan nem az idei olimpiára, hanem a 4 év múlva megrendezésre kerülő rioi játékokra készül. Ettől függetlenül ezek a versenyzők mindent meg fognak próbálni, hogy már idén bekerülhessenek az Európa-bajnokságra, vagy akár az olimpiára utazó keretbe, erre azonban kevés esélyük van. Szalai Tamás, Gönczy Gábor és Dombvári Bence azonban okozhat meglepetést a legjobbaknak is, főleg, ha 1000 párosban jól fognak teljesíteni.