Bundesliga

Kétszer támadtak fel Hajnalék, nyolcgólos meccsen remizett a Dortmund

megosztom

A Borussia Dortmund egy parádés mérkőzésen 4-4-es döntetlent játszott a VfB Stuttgarttal a Bundesliga 28. fordulójában.

Óriási csatában nyert a Dortmund - Fotó: AFP

Hajnal Tamás a kezdőcsapatban kapott helyet egykori csapata ellen. A listavezető kezdett jobban, előbb Kagava, majd Blaszczykowski veszélyeztette a kaput. Az 5. percben megint a japán támadó lőtt kapásból, de a 12 méteres bombát Ulreich fogta. A 19. percben Hajnal tekert remekül középre egy labdát, Schieber érkezett, 6 méterről azonban hatalmas helyzetben kapu fölé pörgetett. Lewandowski a másik oldalon került már-már kihagyhatatlan helyzetbe, már a kapus mellett is elvitte a labdát, de lövését Niedermeier kifejelte a gólvonalról. A 24. percben Grosskreutz találta el a felső lécet, számolatlanul hagyta ki a helyzeteket a hazai együttes. A 33. percben már a BVB hibázott, Kehl fejelte le Schmelzer beadását, Kagava pedig a léc alá emelt 4 méterről (1-0).

A második félidőben is ott folytatta a Dortmund, ahol abbahagyta: Hummels parádés keresztlabdája után Blaszczykowski 6 méterről a jobb alsó sarokba gurított (2-0). Hajnal Tamás a 70. percben lejött a pályáról, egy percre rá szépített a VfB: Niedermeier szépen készített le egy labdát, amelyet Ibisevic lőtt 10 méterről a kapuba (2-1). Sőt, a vendégek egyenlíteni is tudtak, Schieber birkózott addig a labdáért, amíg egy az egyben vezethette a kapusra és nem is hibázott (2-2). Ha egy üzlet beindul..ismét Schieber volt a főszereplő, két perccel később a 79. percben kapott remek labdát a bal oldalon és 13 méterről Weidenfeller lábai között a kapuba lőtt (2-3). Ezt nem hagyhatták annyiban a hazaiak sem: Hummels gondolt egyet és 18 méterről a kapuba bombázott (3-3). A közönség támogatását élvező Dortmund: Schmelzer beadását Perisic lőtte a kapu bal oldalába (4-3). Hummels és Schmelzer hibája azonban így is pontjába került a Dortmundnak a hosszabbításban: Gentner bal lábas 8 méteres lövése a jobb felső sarokban kötött ki.


 

Bundesliga
28. forduló
Borussia Dortmund-VfB Stuttgart 4-4
Gólszerző: Kagava (33.), Blaszczykowski (49.), Hummels (82.), Perisic (87.), ill. Ibisevic (71.), Schieber (77., 79.), Gentner (92.)

 

megosztom