Tenisz

Sania Mirza mellé keresik az olimpiai páros partnert

  • VNA

Az indiai tenisz szövetség Sania Mirza köré építi a londoni olimpián részt vevő csapatot.

Évek óta Sania Mirza számít az első számú indiai teniszezőnek, így nem meglepetés, hogy az ázsiai ország tenisz szövetsége köré álmodja meg a londoni olimpiai csapatot. "Szűkítettük a lehetséges páros partnerek körét, így Kyra Shroff, Sharmada Balu, Rituja Bhsole és Prerna Bhambri neve maradt a kalapban. Őket az olimpiáig hátralévő időszakban összehívjuk egy közös edzőtáborba, és megkeressük, hogy ki lenne a legjobb megoldás Sania mellé. Megkértük Saniát arra is, hogy mindegyik lánnyal gyakoroljanak közösen" - áll az indiai tenisz szövetség főtitkárának, Anil Khannának közleményében. A végleges nevezési listát csak június 11-én kell leadni az ATP felé, így az indiaiak is csak ekkor kívánják megnevezni Mirza párját.

"Szeretnénk jól meggondolni a döntést és az is kérdés, hogy ki lesz majd Sania vegyespáros partnere. Erre a feladatra három jelöltünk van. Leander Paes, Mahesh Bhupathi és Rohan Bopanna. Mindhármukkal játszott már korábban és ért el sikereket is. Mahesh-el nyerte meg az Australian Opent, Leanderrel lett Ázsia-bajnok, Rohannal pedig a Hopman Kupán játszottak együtt remekül" - tette hozzá az indiai sportvezető.