Snooker

O’Sullivan nagy hátrányból tudott fordítani a China Open első körében

  • Tóth Tamás
megosztom

A Ronnie O’Sullivan – Marcus Campbell összecsapás esélyese egyértelműen az előbbi játékos volt, aki közel sem kezdte favorithoz méltóan a China Open első körét.

Campbell az első három frame-et kivétel nélkül begyűjtötte, amivel a kiesés szélére sodorta a háromszoros világbajnok O’Sullivant. Az öt nyert játszmáig tartó párharcban azonban a "Rakéta" becenévre hallgató snookerzseni fordítani tudott (4-3), majd Campbell egyenlítése után megnyerte a találkozót.

Ronnie O'Sullivan a China Open snookerverseny első fordulójában 2012-ben.

A világranglista 15. helyén tartózkodó O'Sullivan a legjobb 16 között Mark J. Williamsszel fog farkasszemet nézni.

"Minden elismerésem Campbellé, nagyon jól játszott a mai napon. Kiváló mérkőzést produkáltunk, és annak ellenére, hogy már 3-0-ra vezetett, sikerült fordítanom, aminek igazán örülök" – nyilatkozta Ronnie.

"Az elején nagyon görcsösen játszottam, minden tőlem telhetőt megtettem, ám semmi sem jött össze. A végére azonban sikerültek a kritikus lökések, így sikerült győznöm.

Hozzá kell tennem, hogy az orvosom egyáltalán nem örült annak, hogy asztalhoz álltam, tehát gyakorlatilag semmibe vettem a véleményét, amely szerint pihennem kellene.. Ettől függetlenül minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy jól menjen a játék."

Snooker, China Open
További eredmények
Matthew Stevens – Peter Ebdon 3-5
Ali Carter – Dominic Dale 5-4
 
A csütörtöki program:
8:30-tól:
Ronnie O'Sullivan – Mark Williams
Judd Trump – Stuart Bingham
Stephen Maguire – Ricky Walden
Stephen Lee – Graeme Dott
 
13:30-tól:
Mark Selby – Ding Junhui
Peter Ebdon –John Higgins
Ali Carter – Lu Ning
Neil Robertson – Stephen Hendry
A mérkőzéseket az Eurosport és az Eurosport 2 élőben közvetíti.

 

megosztom