Jégkorong

Négy távozó, két érkező a szövetség elnökségében

  • MTI

Négyen távoztak, ketten pedig bekerültek a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnökségébe, amely így 12 taggal működik a jövőben.

A csütörtöki, rendkívüli közgyűlésen elhangzott, hogy Csabai Gábor, Keszég Attila, Méhn Imre és Zsigmond Barna írásban jelentették be lemondásukat egyéb irányú elfoglaltságaik miatt. Ugyanakkor bekerült a vezető testületbe Ferencz I. Szabolcs, a MOL-csoport társasági kapcsolatok ügyvezető igazgatója és Kolbenheyer Zsuzsanna jogász, a női válogatott csapatvezetője, a világ élvonalába januárban feljutott női U18-as nemzeti csapat igazgatója, aki 21 évvel ezelőtt az első magyar igazolt női játékos volt, és 55-ször szerepelt a nemzeti csapatban.

Németh Miklós, az MJSZ elnöke jelezte: szeretné, ha az új elnökség a korábbinál operatívabban működne.

"Nagyon örülünk, hogy a liga és a válogatott főszponzora, a MOL is helyet kapott az elnökségben. Kolbenheyer Zsuzsa megválasztásával szeretnénk elismerni, hogy az U18-as női válogatott a világ élvonalába került, és adott esetben támogatni szeretnénk őt, hogy a nemzetközi szövetségben komoly pozíciót tölthessen be. Ezáltal a magyar hoki sportdiplomáciai szinten is magasabbra kerülhet" – mondta Németh Miklós.

Az elnökség így most tizenkét tagú lett. Németh Miklós az elnök, Kovács Csaba az alelnök, a tagok pedig Kangyal Balázs, id. Ocskay Gábor, Egri István, Szélig Árpád, Soltész Miklós, Éles Krisztina, Jászai Péter, Pap Gábor, Ferencz I. Szabolcs és Kolbenheyer Zsuzsanna.