Bűnügy

Április végén hirdetik ki a másodfokú ítéletet a Cozma-gyilkosságban

  • MTI

Április végén hirdet másodfokú, jogerős ítéletet a Marian Cozma megölésében való részvétellel vádoltak perében a Győri Ítélőtábla - erősítette meg az MTI értesülését csütörtökön Ferenczy Tamás bíró, szóvivő.

Megkezdődött a Győri Ítélőtáblán a Marian Cozma megölésében való részvétellel vádolt hét ember másodfokú pere. Nagy Zoltán tanácsvezető bíró eredetileg csütörtökre és péntekre tűzte ki az ügyet, de - mint az MTI a tárgyalás után megtudta - csak április második felében lesz ítélethirdetés.

Ez az eljárás arra is hivatott, hogy "bebizonyítsa, Magyarországon mindenki, magyar és nem magyar áldozat egyaránt bizton számíthat arra, hogy az ellene súlyos bűncselekményt elkövetők megbüntetésével elégtételt kap" - mondta Mészáros Tamás ügyész a fellebbviteli tárgyalás csütörtöki kezdetekor a Győri Ítélőtáblán.

"Mindenkitől elvárható, hogy rasszista felhangok nélkül értelmezze és kommentálja ezt az ügyet is" - fogalmazott. A vádlottak roma származására utalva jelezte: első fokon - és reményei szerint jogerősen is - kiszabott súlyos büntetésüket "nem ezért, hanem azért (kapták), mert rendkívül súlyos tettekért kell felelniük".

Raffael Sándor első- Németh Győző másod- és Sztojka Iván harmadrendű vádlott (b-j) áll a Cozma-gyilkosság másodfokú tárgyalásán a Győri Ítélőtábla tárgyalótermében. A bíróság első fokon életfogytig tartó fegyházra ítélte Raffael Sándort és Németh Győzőt, Sztojka Iván 20 évi fegyházbüntetést kapott. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Számos védő azonban éppen az etnikai alapú megközelítéssel vádolta az első fokú tanácsot. A sportoló megöléséért életfogytiglanra ítélt Raffael Sándor védője például kifogásolta, hogy az első fokú ítélet "roma csoportként" említi "folyamatosan és következetesen" a vádlottakat, és arra kérte a fellebbviteli tanácsot, hogy "ettől a jelenségtől deklaratívan határolódjon el".

Tuza Péter hosszasan sorolta azokat a mozzanatokat, amelyek alapján kijelentette, "ez a büntetőeljárás maga az eljárási szabálysértés", ezért hatályon kívül helyezést és új eljárásra bocsátást kért. Arra az esetre, ha ezen indítványát elutasítják, azt kérte: emberölés helyett testi sértésben mondják ki bűnösnek ügyfelét.

Szerinte a szúró mozdulat ösztönös volt. Megkérdőjelezte, hogy Marian Cozma mindvégig jogos védelmi helyzetben volt; mint mondta, az összeütközésnek volt olyan pillanata, amikor a sportolók kerültek erőfölénybe.

Szintén hatályon kívül helyezést kért az ugyancsak életfogytiglannal sújtott Németh Győző védője, mondván: a Veszprém Megyei Bíróság "kiválogatta a vallomásokból a legkedvezőbb mondatokat", majd megalapozatlan tényállást és törvényellenes minősítést állapított meg.

Fekete S. Tamás kijelentette: a megyei bíróság "nyilvánvaló tényeket hagyott figyelmen kívül, amelyek a minősítés ellen szóltak", így nem érvényesült az az elv, amely szerint "az ellentmondások haszonélvezője a vádlott kellett hogy legyen". Hangoztatta: védence sem tettese, sem részese nem volt az emberölésnek. Ennek alapján kérte, hogy azért ítéljék ügyfelét határozott idejű szabadságvesztésre, amit elkövetett: életveszélyt okozó testi sértésért. Szavai szerint van olyan időpillanat, amelyben az első fokú ítélet szerint védence egyszerre két helyen tartózkodott.

Az első fokon nem jogerősen életveszélyt okozó testi sértés kísérletében elmarasztalt, ezért négy év börtönre ítélt Bihari Csaba védője arra építette felszólalását, hogy védence egyetlen, 12-13 másodperces momentumra volt részese az eseményeknek. Úgy érvelt, hogy ügyfele három-négy alkalommal valóban megrúgta a földön fekvő Marian Cozmát, de nem tudta, nem tudhatta, hogy a sportolót korábban szíven szúrták. Ezért azt kérte, hogy csak testi sértésben marasztalják el a férfit.

Új eljárásra bocsátást, ennek hiányában pedig részbeni felmentést és enyhítést kért a társtettesként elkövetett bűnpártolás miatt első fokon három év börtönre ítél Gergely Péterné védője. Elek Zsolt egyebek mellett azzal érvelt: az eljárás során az erre mutató számos jel dacára csak későn tudták meg, hogy védence Raffael Sándor élettársa.

Márpedig, mint mondta, a törvényi rendelkezések szerint ilyen kapcsolatban nem büntethető az asszony, aki amikor társát és Németh Győzőt külföldre szállította, nem tudta, hogy a másik férfi is részese volt a cselekménynek. Csakhogy amikor megjelentek a médiában a képek a történtekről, ők már úton voltak Ausztria felé.

A hetedrendű vádlott, az első fokon társtettesként elkövetett bűnpártolásért két év nyolc havi börtönre ítélt Antalik László védője, Krisztiáni István a tárgyaláson arról beszélt: védence "abszolút mellékszereplője" az ügynek, és amíg hozzá ért az eljárás, elfogyott a figyelem. Ez utóbbi részeként pedig esetében egy "hevenyészett, felületes" eljárás vezetett oda, hogy ügyében első fokon megalapozatlan ítélet született. Érvelése szerint ugyanis mindenki azt mondta, másoktól hallotta, hogy a férfi kapcsolatba került az életellenes cselekmény szereplőivel. Szerinte ezért nem a hatályon kívül helyezés, hanem a felmentés indokolt védence esetében.

A bíróság pénteken még két védői felszólalást hallgat meg: a társtettesként elkövetett emberölés és testi sértés kísérlete miatt - különös visszaesőként - nem jogerősen 20 év fegyházra ítélt Sztojka Ivánét és az első fokon társtettesként elkövetett testi sértés miatt öt év börtönnel sújtott Pál Gáborét. Ezt követően az utolsó szó jogán szólalhatnak fel a vádlottak. Ítéletet azonban csak április végén hirdet az ítélőtábla.

Ferenczy Tamás bíró, szóvivő - megerősítve az MTI értesülését - azt közölte csütörtökön, "mostanra vált hivatalossá", hogy a pénteki tárgyaláson az eddig el nem hangzott két ügyvédi perbeszédre kerül sor, majd a vádlottak nyilatkoznak az utolsó szó jogán - mondta el, de nem kívánta közölni, mi okból hirdet később, várhatóan április második felében ítéletet a Nagy Zoltán vezette tanács.

Az MTI bírósági forrásból úgy tudja: korábban április 19-ét tűzte ki tartaléknapnak a bíróság, de várhatóan ennél később lesz az ítélethirdetés.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt.